Hlavná stránkaÚčastníci projektuReči starejšíchFotoFórum


Účastníci projektu

Názov projektu  :            Podaj mi ruku

 
 
 
 
 
 
 
 


 

      

Základná škola s materskou školou Vlčany

 

 

 

PROJEKT COMENIUS

PODAJ MI RUKU

REČI STAREJŠÍCH

Ak chceme zachova žudové tradície a zvyky, musíme po nich najprv pátra, potom ich zapisova, aby sa s nimi mohli oboznámi aj nasledujúce generácie. V rámci bádatežskej činnosti v Štátnom archíve v Šali sme sa o svadobných zvykoch v našom regióne dozvedeli najviac  z diela Msgr. Macháčka : Šaža v dejinách I. Tu sa uvádza, že v medzivojnovom období

boli z hĺadiska zvykov a obyčajov najzaujímavejšie svadby, ktoré nemali páru v celom šírom okolí. V tom období mladí žudia nemali mnoho možností na zábavy. Stretávali sa len na  priadkach, na páraní peria, na hodových zábavách, alebo na dedinských oslavách. Ženícha neveste vyberali rodičia. Musel to by chlapec z dediny, takého vierovyznania a pôvodu ako bola nevesta.

KedĄsi mládenec nahovoril devu, po dohodnutí boli slávnostné „ oddávky „, spojené s krásnymi ceremóniami. Predtým sa však museli obidve strany dohodnú na vene , termíne svadby, na počte pozvaných hostí.

V nedežu ráno pred prvou ohláškou „starí svaté“ išli s mladoženíchom k mladuche, kde  mladoženíchov starý svat pýtal mladuchu nasledovne :

                „ Môj milý pán starší, poneváč je im známo, že som ja      

                k nim poslaný od môjho pána principála, abych mu pár   

                a manželku vyhžadal. Šak  z božského rídzenia    došol

                som    do jejich     príbytku poctivého, kde sa by sa pár  

                a manželka   našla. Tak aj ja chcem  by verný môjmu   

                principálovi,   jako   bol Abrahámov     sluha, keď išol

                hžada    k Labánovi     pár a manželku. Tak vzácneho

                hosa s pokrmom a nápojom ponúkli.

Abrahámov sluha tak odpovedal :

                Ani nejím ani nepijem, dokád mojej povinnosti dosci    

                neučiním.“

Potom nasledovalo čítanie z prvej Mojžišovej knihy, kde sa písalo,       ako     Boh     stvoril     zem    a   nebo, Adama      Evu.

Potom pokračoval :

                „ Poneváč ale    môj milý   pán starší vyrozumeli ste, že

                Boh nebeský stav  manželský zvestoval a požehna   l aj    

                šeckých starého zákona patriarchov, kerí      vedža toho  

                pracuvali    tak     ščasliví boli    – tak    aj     ja, jako bo   

                Abrahámov sluha ščaslivý ve svojích povinnoscách –

                včul nech mi ráčá odpoveda,  čili napravo, čili na lavo

                mám        odejít,     abych    mohol     dosci učinit mojej   

                povinnosci.“

Načo „starý svat „ mladuchy odpovedal:

                 „ Vyrozumel    som      môj     milý pán starší, že jejich

                povinnosci sú velké  a man želství je svaté. Abrahámov

                sluha,   Izákov   syn   Jakub   za svoje   manželství moc

                pracuvali a    mnoho    sveta    pochodzili. Aj  ja   čítam  

                v Mojžišovej knihev 29-tej kapitule a 28-mom verši, že

                Izákov syn  Jakub   nielen že     za tým moc chodzil, ale

                musel    ešce   14   rokov   slúžic     a službu vykonal za

                Ráchelu krásnu. Ale   ja nežádám takú službu vykonac,

                len    títo slová si  zamerkujú keré im Lában z božského

                rídzenia odpovedal         

                : Ejhža, vezmi si ju, keď sa ci žúbi.“

Mladoženích s mladuchou si podali ruky a starý svat im hovorí :

                 „ Poneváč ale         moje dzeci, tento stav, do   kerého  

                vstupujete a zavazujete sa že vaše sluby budú verné až

                do 14 dní a potom pred duchovným pastierom prísahu

                zložíte, která prísaha má k duševnému spaseniu slúžic.

                Vy včul   moje dzeci,  keď vám dá Boh nebeký zdraví,

                nadošecko   sa Bohu   modlite,     Bohu slúžte, šeckého

                hríchu sa   varujte, aby ste mohli by hodní tej svátosci

                sédmej, skrz      kerú až do   smrci verne zostávac máte.

                 Nech    Vás   včul požehná   Boh otec, Boh syn a Duch  

                svatý,    Svatá    neruzlučná trojica, Blahoslavená Panna

                Mária. 

                A já v mene Vašich rodičov od    Boha požehnaní Vám  

                žádám a vinšujem    Vám      svatý pokoj v tomto dome,  

                v kerém prebývat budete.“

Po týchto slovách si všetci posadali, zajedli si a niečo vypili. Pytač, teda starý svat, znovu prehovorí nasledovne :

                „ Môj milý pán     starší, až dosavad som bol spokojený   

                pri    odchodu      mojom ešce  chcem oznámic mladého

                principála žádosc a jeho starých rodičov, poneváč za 14  

                dní mosíme byt spokojní a len vtedy môžeme obsáhnut                  

                tú zaslúbenú manželku mojmu principálovi. Tak včul já    

                žádám,  aby   s bársjakou    ratolescou    zelenou   sa mi

                preukázali a nech nemeškajú. „

V tejto časti reči nasledovalo čítanie / alebo rozprávanie/ o Noeho bárke a o ratolesti a svoju reč ukončil nasledovne :

                „Aj ja s takým  znamením a s ratolescou zelenou získat  

                chcem  svadobného   otca, od kerého som na túto cestu  

                vystrójený,  abych tak  dosci  učiniti mojej povinnosci.“

Nato družba odovdá mladoženíchovi rozmarín a pokračuje oddavač :

                „ Môj    milý   pán    starší, poneváč som vyrozumel, že  

                jejich povinnosci   sú    velké  a  ažké,  čo  oni pracujú  

                a služba,kerú pre svojho proncipála  vykonávajú. Šecki

                ti žádosti, keré od nás žádajú, im vyplňujeme. Ze srdca

                s radoscou   dodávame,    aby   sa   potešili     svadobní  

                rodičové , otec  a matka   , keré    nech od nás s radosci  

                prijmu .“

Nasledovalo pýtanie vena pre ženícha. Hovorilo sa tomu „ závazek „ a pre ženícha ho pýtal starý svat  :  

                 „ Naši milí prátelé, nech si nemajú za bánosc, že sme

                do jejich prí bytku poctivého pritúpili, lebo mi sme to

                z vôle   Božej učinili, jako  volakedy v starom zákone

                naši predkkové   to zachovávali,   takto po nich aj my             

                zachovávat    musíme, lebo my   sme jako za svedkov

                jejich   dítkom do stavu   manželského      vstupujúcim  

                vyvolení   / mladoženíchovi    sa odovzdá „závazek“ –

                veno / a my jako jejich svedkové máme to potvrdzit, aj

                odebrac a nášmu mladoženíchovi odovzdac, aby si pri  

                ňom      rozvažel,    že je to       perečko, které pri jejich  

                slobodném   veku kvitlo a čulek si s nim svoj slobodný

                vek zaváže, keď túto jemu od Boha  narídzenú nevestu

                za     manželku pojme. A týmto ručníčkom / dostala ho

                nevesta /aby mladá nevesta svému     manželovi  z jeho

                tváre po ažkých prácach pot utírala. A tento prstenček

                vyznamenáva, jako on svoju okruhlos v   sebe má, tak

                aj tento závazek stavu   manželského, takú nepretrženú

                lásku   má   by    zavázaný,     aby tá láska sa rozvázac

                nemohla až do skončenia nášho života.“

Ženích a nevesta si podajú ruky a starý svat im zavinšuje :

                „ Tak, najmilejší práteli, tu pri   našej prítomnosci ste si

                Ruky    podali,aby ste     si ten závazek s tým potvrdzili

                a jeden druhúmu tú vernú lásku slúbili. Nech Vám Boh

                nebeský   je na    pomoci,    aby   ste ho    svate zadržali  

                a v svornosti   , láske   spolu    prebývali,     ve zdravém 

                a svatém   pokoji Božú vôlu plnili. A keď to zachováte,

                za to od Boha    požehnání obdržíte v tomto živote a po

                smrti v nebeském   království korunu večnú obsahnete.

                Nech Vám   je na pomoci    Boh Otec, Boh  Syn a Boh

                Duch svatý aj Panna Mária až naveky  amen .“

Ak bolo potrebné, starí svati sa dohodli medzi sebou ohžadom vena. So závdavkom a hodvábnymi ručníkmi zobrali sa a išli všetci k mladoženíchovi. Obyčajne to bolo vtedy, keď sa zvonilo po druhý raz na veĺkú svätú omšu, aby ich žudia videli. V lete sa išlo na vozoch, ktoré boli parádne vyzdobené a v zime na saniach. Po ceste sa spievalo a kričalo „ ichuchú .„  U ženícha bol prichystaný parádny obed .

Na sobᚠsa išlo od mladuchy. Tam sa zišli všetci hostia. Starý svat prehovoril nasledovne:

                 „ Tak,     moji     milí prátelé,  už je čas, aby sme  ďalej

                pokračovali a nášho   mladoženícha a mladú nevestu do

                chrámu božého sprevádzali, lebo Adama, ešče keď Boh

                stvorel, svaté manželstvo ešče vtedy uridzil.

                 Tak teda     aj my sme si pred štrnásci dni zaumienili tú  

                svátosc stavu manželského prijat – tak sme si zanechali

                týchto pár dní. Lebo volakedy v starom zákone sa porát

                zesobášili,   ale to   volakterým   aj   zle   vypadlo. Naši

                predkové urídzili štrnásci dní, aby si to tí, kterí do stavu

                manželského     vstupujú, dobre rozmysleli, či jim to na  

                dobré  ,lebo   na zlé   vypadne.    Poneváč ale už ten čas

                prišol,   aby sme to ešče  s vačším závazkem potvrdzili,

                lebo tomu prvému aj sami neveríme,tak povinní sme to

                s tú   sedmú    svátosú     potvrdzic.   Tak   teda     milí  

                svadobní     rodičové,     prosím    ich,   nech nám jejich

                céru na chvílku prepuscá do chrámu božého. Vinšujem  

                jim,    aby tá svátos na dobre vypadla  a prosíme Pána

                Boha, aby sme to mohli ščasne vykona a čo chodzíme  

                a po smrti v nebeském  královstvím sa mohli raduvat.“

Po tomto nasledovalo odprosenie mladuchy od rodičov, bratov a sestier.  Mladucha si kžakla na kolená a prosí o láskavé odpustenie za všetky svoje previnenia. Rodičia jej udelili požehnanie a svodobníci išli v sprievode do kostola. Mládenci cestou spievali a ponúkali  okoloidúcich s pálenkou alebo vínom. Svadobníci išli pred faru, kde hrala muzika a mládenci tancovali s družičkami/ kým trval na fare zápis /.

Po tomto sa išlo k mladej neveste na obed .Pred svadobným domom mladej nevesty sa vystrájali rozličné žarty. Domáci, najma kuchírky, nechceli pusti donútra svadobníkov. Žiadaliod nich  „ pas „, aby sa legitimovali. Po dlhšom rozhovore gazdinej trepli o zem hrniec naplnený popolom na znak toho, že sa otvárajú brány. Tak boli všetci hostia privítaní.

Starejší – starý svat pozdravil svadobných rodičov:

                „Tak milý svadobný otec a matka a šecka svadobná

                ríša! Vzdajme chválu Bohu nebeskému, že nám  dal    

                doži   pri     dobrom    zdraví   neskajšieho dňa a že

                nám   Boh    pomohol   podla    našej     žiadosci    to 

                vykonac,   o čo    sme    chodzili, že sme teda  ščastlive   

                týchto mladých do stavu    manželského privesti mohli.

                Teda    im     vinšujem, nech jim Boh nebeský dá dobré  

                stálé zdraví,   ščastí a požehnaní, svornos,láska a svatý  

                pokoj nech prebýva medzi nimi, aby oni jeden druhého

               do smrci miluvali a ctili, a všetkým svadobným hosom   

                vinšujem, aby šeci spolu, jak sme tu zdraví a veselí, tak

                aby    sme    za    mnoho    rokov   pri dobrém zdraví ve  

                veselosci zetrvali a na Boha nezabívali.

Odchod mladuchy k mladoženíchovi sa konal s ceremóniami, ktoré boli niekedy humorné.

Družba priviedol kuchárku / alebo nejakú ženu / so šatkou, lebo starejší si pýtal mladuchu, aby ju priviedli, že sa s ňou poberú ďalej. Vtedy družba ukáže najprv kuchárku / alebo obyčajnú ženu /, potom družičku a až na tretí krát mladú nevestu, ktorú starejší mali poznačenú ratolesou / pierkom /

Družba privádzal ženu so šatkou slovami :

                „Moji    milí     poslucháči, kerí v gacách, kerí  v rubáši,  

                teda     chvála Pána    Bohu za    tento neskajší deň. Šak

                z jakej stránky   chodzím,    šecko vyslovit mosím, lebo  

                nastal   čas   večerný:   Teda   nech   si dajú   pozor, aby

                neboli  ošálení,  teda   toto je tá mladá nevesta  ,kerá  aj  

                čulek    pri     svojich      prácach   zetrváva. Keď má

                zvázat,    tedy    pere  –  tehda, až sa im lúbi, ja im ju

                 vďačne odovzdám.“

Starý svat odmieta ženu so šatkou slovami :

                „ Pán družba, my sa tejto škaredej osobe nepriznávame,  

                Kerá    keď tu má hosov a včulek pavučiny zmetá. My  

                sme  si pred   štrnásci   dňami   s   pekným     perečkom

                poznačili mladú    pannu, tak ju aj včul sceme, aby nám

                hu dovédli. Darmo sa oni  chválá , že je robotná,že keď

                má líči, maže, každá darobná    žena tedy   usporaduje,

                keď jej hosté do domu prídu, tak aj oni takú  pohžadali,

                našli nám dovedú   s tým pekným   perečkom,  s kerým

                sme si ju poznačili, tak sa jej priznáme.“

Vtedy družba musel odvies ženu, ale hneď priviedol družičku o ktorej tvrdil, že je to ona, ktorú hžadajú a hovoril :

                „  Moji milí páni starejší, poneváč sa tej prvej

                nepriznali, teda som im    dovédol druhú, kerú jak viďá,  

                šak   je krásna s tým zeleným znamením   je poznačená,  

                za  kerú som aj ja mnoho vystál, po horách,po dolinách

                som sa     jej nahžadal, až   som sedem párov železných

                botov zedral,   až by sa  jej teda priznali, jako ich verný

                sluha jim ju verne odedzám, až   by sa nepriznali, tak si

                ju pre seba zadržím.“

Starý svat odpovedá:

                „ Pán družba, ešče    aj tejto sa nepriznávame, lebo ešče

                aj tá nemá tú ratoles, kerú sme si my  poznačili, trochu  

                sa nám pozdáva, že by to ona mala by, ale doista sa jej   

                nepriznávame.“

Konečne priviedol družba mladú nevestu a hovoril :

                „Moji   milí   páni   starejší, tak  poneváč sa tým dvom  

                nepriznali,   teda   som im už dovédol tú o kerej aj sám  

                trúfam, že sa jej priznajú, kerá aj včulek to znamení na

                hlave nosí, s kerým si oni ju pred štrnásci dni poznačili.  

                Tak   na ich potešení   im ju privádzam a prosím, jak by  

                sa aj tejto nepriznali, aj túto bych pre seba zadržal.“

Starý svat vítal mladú nevestu slovami :

                „ Tej sa pán družba priznávame, aj si ju zadržíme.“

Keď mladucha stála v izbe, dal si zavola starý svat svadobného otca aj matku, aby ich rozlúčil s dcérou. Mladucha si musela kžaknú pred rodičov a tak sa rozlúčila s nimi aj bratmi a sestrami. Starý svat jej predriekaval a mladucha hovorila za ním :

                „  Ďakujem im milí   rodičové za   šetko jejich ustávaní,  

                keré  pri   vychovávání   mém   podstúpili.   Čo    vácej

                od mého detinstva       dobrého činili a s čím mi milejšé  

                prebývání   s nimi      bolo,       tým vácej sa moje srdce  

                zarmucuje, že ich tu necha musím. Dobre vím, že som

                mnoho dobrého naučeňá od   nich dostala a že som   sa  

                im   odmaličkosci    za   jejich     dobrodeňá     odslúži  

                nemohla,lež ale milí   rodičové, včulek jich Pánu Bohu

                porúčama   s nimi   sa    rozlúčam a dobré im vinšujem.  

                Nech samajú dobre , milí rodičové !“

Táto rozlúčka niekedy trvala aj vyše hodiny a prešiel celým starým zákonom, ktorý sa týkal poslušnosti a vďačnosti detí. Až potom prišla vlastná rozlúčka, ktorá dojímala hosov k slzám.

Po týchto obradoch sa previedla mladucha k mladoženíchovi k večeri. Viedol ich družba s bránou / koláčom / na trstenici. Koláč potom hádzal deom.

Zaujímavé boli povinnosti družbu / alebo starejšieho / pri večeri. Keď si hostia sadali ku stolom, družba zaklepal trstenicou na hradu a vítal ich so slovami :

                „ Milí    páni    hosti, nech   si ke stolu sedajú a vínečko

                popíjajú.   Majú   trpezlivos, o   malú    chvílečku bude

                šeckého dost.“

Po krátkom čase prišiel s hrotkom a vodou hovoriac:

                „ Tu     je    tá   vodička,      kerú sem prinésel z Jordána

                potôčka,      nech si aspoň   ruky poumývajú, aby mohli

                uži   tú    dobrú     večeru, kerú im donesem o maličkú

                chvílu.“   

Polievku prinášal na stôl so slovami :

                „ Tu je to  prvé jedielko, keré   im prinášam. Bohu som

                sa modlel, abych   ho nerozlál. S pani  kuchárkami som

                dobre   prichystal    šafranom,   ďumbírom    som dobre    

                pomíšal.

                A ty   cigáň,   uder na     tú basu, abych nésel ven každú  

                misu práznu.“

Na pečienku upozorňoval takto :

                „ To je   ten   kohút, čo   včera kikiríkal. Vinšujem , aby

                včul   nad    ním    starejší   zaspíval. Abrahám so Sárou

                pečenku   jedali,   preto   tak  dlho živí boli./ A ty cigáň,

                uder na tú ..... – opakovalo sa pri každom jedle/

Pri kapuste :

                „ Tu je kapustička     s dobrým svinským masom, dobre  

                zasmažená   ako   zajac   s octom.To je ale jídelko a kto

                ho moc nejí, nevolá doktora. Nebojí sa ten deň žádného  

                boleňá, lež čaká od Boha telu požahčeňá.“

Pri kaši :

                „Kašu    som  donésol, dobrá je cukrová – o tom som si   

                istý,    že mi    uverá, že   pani kuchárkam nepricmuhla.

                Netreba im sily na kašu, len para, veru móže ju zesc aj  

                bezzubá baba.“

Potom spieval :

                             Turecká kašička,

                              dobre omascená,

                              našej kucharenke ruku obarila.

                              / Prišla kuchárka a zbierala pre seba dary ./

Keď prinášal maso hovoril:

                                  „ Tu veru prinášam,

                                      to je maso s chrenom,

                                      s dobrým makkým chlebom.“

Potom sa spievali žudové piesne, ktoré mali svdobný ráz a obyčajne mali tému z každodenné-ho života žudu. Niektoré z nich sa zachovali dodnes.

                                  „Kohútik jarabý,

                                     nekutaj záhrady :

                                     Vykutᚠžaliu,

                                     za tu ca zabijú.“

Alebo ďalšia :

                                    „ Devečka chudobná,

                                       šuhajko nič nemá,

                                        šak Pán Boh je dobrý,

                                        tak ich aj požehná.

 

                                        „Káčer na doline,

                                          Kačka v Šamoríne.

                                          Kačka na ňu volá,

                                          poď sem, duša moja.

                                          Načo bych ja išla,

                                          neni som ja pyšná.

                                          Krážovná je pyšná,

                                          tá by rada išla. „

 

O polnoci mladuchu začepčili, čo znamenalo, že sa z nej stala žena. Potom sa tancovalo, jedlo, pilo až do rána. V neskoršom období sa reči starejších trochu upravili a skrátili.

Medzi svadobné zvyky patrilo aj  „ predávanie nevesty „, čo vlastne znamenalo, že ten, kto si chcel s nevestou zatancova, musel zaplati. Peniaze sa hádzali do košíka, ktorý držal nad hlavou starejší. On vlastne určoval aj to, ako dlho môžu jednotliví svadobčania s nevestou tancova. Takto si mladý pár nazbieral trochu peňazí na začiatok spoločného života.

Z novších rečí starejších uvádzame tie, ktoré sa používajú s menšími úpravami ešte aj dnes.

Tieto sa týkajú najmä odobierky nevesty a ženícha od rodičov a súrodencov a rečí pri podá-vaní svadobných jedál.

Keď sa išlo pre mladú nevestu :

                „ Vážení drahí rodičia a milí svadobní hostia !

                Rok    po roku beží a mi v ňom,  chvážme pána každým  

                dňom,   každé    žudské koleno, skloňme sa pred tvárou  

                božskej    velebnosti. Nech je dobrotivý každým dňom,  

                tak    ako nᚠ   pán, keď     prišiel k učedníkom svojím.     

                Povedal im:  Pokoj  Vám i domu      tohto. Najprv pána  

                hospodárovi   a potom    pani    hospodárky    i všetkým

                prítomným hosom .

                Vážení drahí rodičia a milí svadobní hostia!

                Vstupujeme    do tohto     domu, aby sme založili grund  

                a základ    stavu    manželského. Po prvé prajeme dobré  

                zdravie pána hospodárovi a pani hospodárke s dietkami              

                a všetkým   prítomným hosom. Predovšetkým Vás pro  

                –síme,   aby   ste   na   malý   čas nám    miesto popriali  

                a hžadaný    kvietok, čo hžadáme – láskou oddali. Za to  

                Vám   budeme    vďační. Tým sa Vám do lásky dávame  

                a prajeme dobrý deň všetkým prítomným.“

Samotná odobierka mladej nevesty / na niektorých miestach odobierku hovorila nevesta / :

                „ Milé    svadobné    zhromaždenie !    My    sme    sem            

                povolaní,     aby    sme vo svojom povolaní pokračovali

                a týchto    snúbencov k slávnostnej prísahe odprevadili,  

                kde    budeme    svedkami        slávnostného         sžubu  

                manželského.

                A tak,   milá     dcérka,    stojíš na ceste tvojej neznámej  

                budúcnosti.    Do tejto    chvíle si bola pod rodičovskou  

                opaterou a    ochranou. Viem, drahí   rodičia,že ste mali  

                veža starosti,    kým ste svoju dcéru vychovali. Ak Vám  

                ublížila    ,ráčte    jej     to   odpusti. Ona Vám za to nič

                iného    nemôže      da,    len    pekným       vinšovaním  

                zaďakova.“

Ďalšiu čas už hovorila nevesta :

                „Drahý môj otecko !

                ažko      si ma  choval, keď si na ten denný chlebík tak                              

                ažko pracoval.

                Choval si   ma,   choval, chybu som nemala, odpus mi,            

                keď som a niekedy rozhnevala. Mal si zo mňa rados,  

                cítila som to detským srdiečkom.

                Ty si bol otecko môj všade mojím vodítkom. A teraz tu    

                stojím s   mojím    budúcim párom, zmení sa cesta moja                        

                o chvížu pred oltárom.

                Neboj sa otecko, zdvihni   starostlivú hlavičku, ja Ti vo  

                všetkom pomôžem, Ty nestratíš dcérušku.

 Teraz sa ku Tebe obraciam, moja drahá mamička, veď  

                môj príchod na svet bol u Teba  ažký. Kožkokrát som  

                a    zobudila z      Tvojho sladkého spánku a Ty si tak

                ochotne prišla k môjmu kočiariku.

                Keď   som   prvýkrát   povedala     slovo    mama, Ty si

                mamička     moja     od     radosti    rozplakala. Ty si ma

                naučila    hovori a milova, Ty si  ma naučila rados a 

                smútok     citova.    Teraz,     keď      si cestu zamením,  

                nežutujem,     drahá  mamička, veď Ty budeš aj naďalej   

                moja vodiaca hviezdička.

                Utri si slzičky vrelé, nestrácaj nádej, čo si vo mne mala,  

                veď ja viem,že doteraz ažko si ma chovala.

                Tohto    mladíka    aj    Ty    dobre    poznáš,     spolu Ti  

                sžubujeme, že ak budetreba, u nás pomoc máš.

                Teraz k Tebe pár slov, drahá moja sestrička! Naše zašlé  

                časy nikdy sa nevrátia. Ak      mi niekto ublížil a plaka  

                som začala, na Teba    sestrička stále som volala. Teraz  

                už na inú    cestu   vstupujem,     že na      Vás všetkých

                nezabudnem – to Vám sžubujem.“

 

        Odobierka ženícha :

                / Starejší/   „Milé    a drahé    svadobné   zhromaždenie!

                My sme     sem zavolaní,      aby tu prítomného mladíka  

                k jeho     vyvolenej      odprevadili a odtiaž spoločne ich  

                k manželskému      sžubu     odprevadili,  do ktorého im  

                prajeme    veža    šastia, lásky, božského porozumenia.

                A tak,    milý     synku, stojíš na ceste k tvojej neznámej  

                budúcnosti.

                 Doteraz    si bol pod   ochranou svojich rodičov, ale od  

                tejto   chvíle    budeš    ma starosti nielen o seba, ale aj  

                o svoju vyvolenú, ktorá bude sledova každý Tvoj krok   

                do krčmy a počíta poldecáky, ktoré tam vypiješ. A tak,  

                milý synku,  nemysli, že manželstvo je záhrada ružová,  

                ale tá     je aj  tŕňová. Odober      sa od svojich rodičov !

                /Ženích/  „ A tak, milí   rodičia, viem, že ste veža žiažu,  

                radostí a ažkostí mali, kým ste ma  potiažto vychovali

                a rozumu      mi dali. A preto     milí  rodičia    dajte mi

                rodičovského    požehnania, aby    moja  cesta do stavu

                manželského     v celom    mojom    živote bola šastná,  

                radostná a veselá.

                Ďakujem Vám za všetko .

     Nevesta sa prihovárala novým rodičom takto :

                „ Dobrý deň Vám     prajem, rodičia noví! Z úprimného  

                srdca sa Vám    prihováram a od    tejto chvíle sa Vašou    

                nevestou    stávam. Vežkú   zmenu     som dnes urobila,  

                svojich      milých       domácich som si opustila a v tom  

                božom   chráme    Vášmu synovi prísahu zložila. Ak by  

                som sa    v niečom zmýlila, v mojej mladosti pochybila,  

                prosím    Vás, rodičia    noví, napravte     ma, pretože ja  

                s mojím     manželom    chcem   v pokoji ži a Vás, milí  

                rodičia,    zo     srdca   si   cti.    Prosím    Vás o pomoc  

                a pochopenie    pri    počiatočných ažkostiach, za čo sa  

                Vám svojou láskou odslúžim.

                Ešte    raz, milí    noví  rodičia a nová rodinka, všetkým  

                dobrý deň prajem.

     Prípitok uviedol starejší nasledovne :

                „ Milí svadobní hostia !

                Už naši predkovia vždy svoj žiaž i bôž, smútok i rados  

                zapíjali      pohárom vína. My dnes máme rados vežkú  

                a dôvod na to ,aby sme pozdvihli svoje   poháre a napili  

                sa     na      zdravie        a šastnú      budúcnos   našich  

                mladomanželov.       Preto       dvíham   svoj pohár, aby  

                som spolu s vami vypil na ich zdravie a na zdravie nám  

                všetkým.

                Živio – živio – živio !

    Pred jedlom :

                „ Prosím     málo     ticho, aby ste ma dobre počuli. Stôl  

                máme    prestretý,     taniere, lyžičky, vidličky a nože sú  

                pripravené,     za nimi     prídu i chutné jedlá. Prvú misu  

                jedla      bude sova    zavýja, za     ním príde v peci šte-

                ňacie, potom    kuratá spievacie, potom težacie kašlané,  

                naposledy príde zlý  voz, hrkotanie. Namiesto mäsa zlá  

                sekera. Tak    Vás prosím pri tichosti, aby som si prácu  

                skončil k spokojnosti.“

     Polievka :

                „Prvú misu     jedla vám prinášam. Budem sa teši, keď  

                misu prázdnu  von ponesiem a vám dobrú chu prajem.  

    Mäso :   

                „Tak    vám        prinášam           aj mäso      sedmoraké,

                že aké   je, hneď      vám to poviem. Priniesol som vám

                kohúta a s    ním aj sliepočku. Ako     som k nim prišiel,  

                hneď    vám    rozpoviem. Tak    ma    počúvajte, pekne  

                prosím!

                Behal kohút,    za ním sliepočka a ja som sa chytil, poď  

                ho za nimi.

                Z plota na plot, zo   smetiska na smetisko, z komína na    

                komín   a odtiaž   rovno    do kurína. A tak som ich tam  

                potom lapil –dos rýchlo a šastne.

                Potom som im nohy zviazal, podrezal, obaril a na plech  

                položil. Pekne do  červena sa koža upiekla a tak zostala  

                pre      mladého     zaa   dobrá    pochúka. Tu ju máte,  

                ochutnajte  a že je to pravda, to priznajte.“

Rezne :

                „ Priniesol   som     vám      dobré    mäsko.       Tu nech  

                Nikomu   nesmúti srdce, že je  trochu tvrdé, myslím, že  

                to zato    požujete. Tak sa nehanbite, berte si,veď dobrú  

                chu to má. Preto dobrú chu vám prajem ja.“

Paprikᚠ:

                „Múdry     človek     bol    ten,   kto toto jedlo vymyslel.  

                Fajnovú vôňu to má, aj chu dobrú. Keď sa naň človek  

                pozrie, srdce sa mu raduje.

                Dobrú chu!“

 Zákusky :

                „Posledné jedlo vám   prinášam. Z fajnovej bielej múky  

                sú robené tieto zákusky. S cukrom  sú zmiešané a ani si  

                moc tvrdé. S    hrozienkom sú naplnené, z moc dobrých  

                orechov sú zložené. Také sú sladké, ako med.

                Smelo môžete z nich jes. Len sa pozrite na našu mladú  

                nevestu,   akú    chu     si robí    na ne. Už dva roky nič  

                nejedla, iba na tie naše zákusky čakala.“

    Na konci svadby :

                „Milí   svadobčania ! Svadobní    rodičia   si zaumienili  

                slávnostnou     večerou   tento   deň spestriti. Chutnými  

                jedlami    nás všetkých   nasýtili a svojou štedrosou ku  

                šastiu    mladomanželov prispeli a k veselosti a radosti

                dobrým vínkom nás napojili,  za čo im všetci ďakujeme  

                a mladému páru šastný život prajeme.     

                                                                                   Do videnia !“

 

                                SVADOBNÉ ZVYKY

Ak chceme zachova žudové tradície a zvyky, musíme po nich najprv pátra, potom ich zapisova, aby sa s nimi mohli oboznámi aj nasledujúce generácie. V rámci bádatežskej čin-nosti v Štátnom archíve v Šali sme sa o svadobných zvykoch v našom regióne dozvedeli najviac  z diela Msgr. Macháčka : Šaža v dejinách I. Tu sa uvádza, že v medzivojnovom obdobíboli z hĺadiska zvykov a obyčajov najzaujímavejšie svadby, ktoré nemali páru v celom šírom okolí. V tom období mladí žudia nemali mnoho možností na zábavy. Stretávali sa len na priadkach, na páraní peria, na hodových zábavách, alebo na dedinských oslavách. Ženíchaneveste vyberali rodičia. Musel to

by chlapec z dediny, takého vierovyznania a pôvodu ako bola nevesta.

KedĄsi mládenec nahovoril devu, po dohodnutí boli slávnostné „ oddávky „, spojené s krásnymi ceremóniami. Predtým sa však museli obidve strany dohodnú na vene , termíne svadby, na počte pozvaných hostí.

Zo spomienok p. Iványiovej, ktorá sa vydávala v 60 – tych rokoch minulého storočia uvádzame:

Pred 6O – timi rokmi sa chystali  svadby vežmi honosné, vežké – asi 100 až 2OO žudí. Pozývali sa príbuzní, aj vzdialenejšia rodina, kamaráti, kamarátky a všetci priatelia.

Na svadbu sa pozývalo osobne alebo písomne. Na jeseň chodili svadobné sprievody peši.

Ženíchova rodina išla za sprievodu cigánskej  hudby pre nevestu. Tam ich už čakali príbuzní

nevesty. Starejší alebo svedok vypýtal nevestu pre ženícha. Prvá družička odovzdala nevestekyticu a išlo sa na sobáš. Svadobný sprievod išiel nasledovne :

-         svedkovia

-         družičky a družbovia

-         ženích a prvá družička

-         nevesta a prvý družba

-         svadobní hostia

-         hudobníci

Hudba vyhrávala po celej ceste tam aj naspa . Zo sobáša išli na začiatku  sprievodu už mladomanželia. Po sobáši bol olovrant, na ktorom sa podávali zabíjačkové špeciality a štrudla/ maková, tvarohová, orechová /

Večer o 20.00 hod. sa podávala večera : slepačia polievka,

varené maso, varené  zemiaky, kompot, kyslé,  plnený kapustný list /takart/ - čím menšie boli,týmboli chutnejšie, vyprážané maso – bravčové aj kuracie,pečené maso, masové gužky,Príloha : zemiakový šalát, zelerový šalát, ryža.

Nad ránom sa podával segedínsky guláš, alebo zabíjačková kapusta, alebo obyčajný bravčový guláš. Potom sa podávali zákusky, torty. Samozrejme aj víno, pivo, pálenka, malinovka. Pred každým chodom starejší povedal básničku. Počas večere hrala hudba pesičky napočúvanie. Mulatovalo sa do bieleho rána.

O polnoci, po tanci s nevestou / predaná je nevesta/ sa nevesta spolu so svojim manželom išla prezliec. Prezliekala sa do šiat, ktoré jej kúpila svokra. Tá obyčajne kúpila aj šatku  na hlavu, aj malú zásterku.

Zvykom bolo aj to, že mladomanželia počas večere nesedeli spolu. Nevesta sedela medzi svojimi svedkami: nemohla ís tancova len potom, keď si ju manžel vykúpil. Vykúpenie po –zostávalo z nasledujúcich činností:

-         musel donies bielu ružu,

-         musel prís na bielom koni / pod bielou plachtou boli dvaja muži, ktorí tvorili koňa /,

-         musel zaplati určitú sumu peňazí / len symbolickú /,

-         musel dáva pozor, aby neveste neukradli topánky ,lebo bosá nemohla tancova,

-         musel dáva pozor, aby nevestu neukradli / niekedy sa nevesta prišpendlila ku

svojim svedkom, ale aj tak sa ju podarilo ukradnú./

Okrem týchto zvykov boli aj iné zvyky, z ktorých niekožko sa zachovalo dodnes:

-         po sobáši, keď sa mladomanželia vrátili, starejší pred nimi rozbil tanier, alebo pohára črepiny z nich musela nevesta zameta a ženích držal lopatku,

-         keď išiel sprievod po ulici, kde bývala nevesta, susedia sa dohodli, že nevestu z uli-ce nepustia len tak jednoducho a previazali lanom cestu krížom,

-         ženích alebo jeho svedok musel vtedy zaplati mýto,

-         každý muž v svadobnom sprievode mal so sebou fžašu vína, ktorým ponúkali žudí naulici,

-         ak bola nevesta z druhej dediny, mýtne sa platilo aj tam,

-         ak sa svadobná hostina konala doma, tí, čo neboli na svadbu pozvaní chodili „podokno“ pozera, ako sa svadobčania zabávajú, personál pohostil aj ich.

 

Svadobčania sa schádzali, vlastne boli pozvaní na 11.00 hod., aby o 12.00 hod. boli

 svojich miestach všetci pozvaní hostia. Stoly boli slávnostne prestreté, na nich boli slané pagáče, alkohol, nealkoholické nápoje. Obed sa podával o 12.30 hod. Menu bolo nasledovné : slepačia polievka s domácimi cestovinami   kurací paprikᚠso smotanou a haluškami / nokedlami /.

 

Z ďalších svadobných zvykov ešte uvádzame :

Na prahu rodičovského domu nevesty mal ženích pripravený klát so sekerou a fžašu vína.Ak sa budúci ženích chytil sekery , bolo to dobré znamenie : bude z neho dobrý hospodár.Ak ale siahol po fžaške, neveštilo to nič dobré: bude z neho opilec.Nevestu čakala krásna a sžubná budúcnos, ak v deň svadby mala na sebe oblečené niečo nové, niečo staré, niečo modré a niečo požičané. Družičky boli obvykle slobodné dievčatá,ktoré sprevádzali nevestu do kostola / alebo na obecný úrad /. Aj tento zvyk má svoj skrytý význam : duchovia, ktorí chcú ublíži neveste si ju majú zmýli s niektorou z družičiek.Aby sa to podarilo, mali družičky podobné šaty, ako mala nevesta. Družičky na čele sva-dobného sprievodu do kostola rozhadzovali lupienky kvetov. Toto bol pôvodne pohanský zvyk, ktorý sa zachoval dodnes a je vežmi obžúbený. Lupienky mali priláka bohyňu plodnosti.  Aby bolo novomanželom dopriate ma veža zdravých detí a bohatstva, po obrade boli zasypaní ryžou. V niektorých mestách či obciach ryžu vystriedali hrozienka, alebo farebné konfety. Kedysi v minulosti sa na svadobčanov hádzalo obilie alebo oriešky – samé životodarné semená. Po návrate z aktu uzavretia manželstva sa rozbil pred mladým párom tanier.Toto malo dva významy : črepy prinášajú šastie a druhý význam bol, že spoločným zametaním novomanželia preukazujú vôžu spolupracova a ich manželstvo bude vďaka tomu harmonické. Spoločné jedenie polievky novomanželov z jedného taniera na svadobnej hostinemalo symbolizova ich spoluprácu a súdržnos. Druhý význam je ešte podstatnejší, symbolizuje spoločný krajec chleba

z ktorého je potrebné bra a dáva rovnakým dielom.

 Kvôli tejto výstižnej symbolike je tento zvyk dodnes rozšírený.

Únos nevesty symbolizoval odlúčenie nevesty od rodičov a prechod k novému životnému spoločenstvu. Ak ju ženích nenašiel, musel zaplati výkupné. Na konci svadobného dňa vy-tvorili svadobčania polkruh, pred ktorý sa chrbtom postaví nevesta a cez žavé rameno hodí svadobnú kyticu do davu svadobčanov. Hovorilo sa , že deva, ktorá chytí hodenú kyticu sa

onedlho vydá.Mladomanželia spoločne ponúkali vínom a radostníkom svadobčanov. Zábava trvala až do rána. Odchádzajúcich svadobčanov vyprevádzali so spevom až po bránu. Každý mal pripravený balík s koštovkou.Na druhý deň ženy upratali miestnos, poumývali riad, stoly,stoličky. Ak bola svadba podstanom, muži rozobrali stan a pritom sa zabávali. Boli to vlastne akési dozvuky svadby.V bohatších rodinách trvala svadba niekedy dva – tri dni. Naopak menej majetní spravili svadobnú hostinu len v úzkom rodinnom kruhu /spoločný obed, alebo večera /.

 

    Vožba partnera v živote človeka je vežmi významná udalos, preto  sa k nej v minulosti viazalo veža žudových povier. Verili, že : „ Ak dievča alebo mládenec si sadli k rohu stola, nevydala sa , neoženil sa. Mládenec, ktorý pri obede spieva, bude ma bláznivú manželku. Dievča, ktoré kope do mačky, nevydá sa.Zosobášenie dvoch mladých sa mohlo udia iba so súhlasom rodičov a na základe manželskej dohody. Mládenec musel na pytačkách odovzda záruku, ktorá vyjadrovala vážnos jeho roz-

hodnutia. Dievča dostalo do vena od rodičov výbavu „štafirung“ z domáceho konopného plátna / plachty, noše, obrusy, uteráky, utierky, spodné košele /.Šikovnejšie dievčatá ich zdobili peknou výšivkou, najčastejšie červenými kvetinovými motívmi  so zelenými lístočkami vyšitými stonkovými stehmi.Po pytačkách vyhlásili mladých v kostole a poverili družbu – starejšieho, aby začal pozýva hostí na svadbu. Nevestina družička večer pred dňom sobáša odniesla ženíchovi dar nevesty: bielu košežu a vreckovku. Košežu šila miestna krajčírka, vreckovku obyčajne vyšívala nevesta.Ženích neveste daroval obrúčku. Obradové oblečenie ženícha pozostávalo z tmavých nohavíc a kabátika, ktorý šili miestni slávni krajčíri. Nevesta do 1. svetovej vojny mala šaty tmavej / tmavomodrej, čiernej / farby s bielym golierom. V období medzi dvomi vojnami sa postupne rozšírilo nosenie svadobných šiat bledej, resp. bielej farby. Nevesta mala na hlave veniec z voskových kvetov a tylový závoj. Sobᚠsa odohrával v stredu alebo vo štvrtok.Organizátorom svadby bol starejší - družba. Pred sobášom v dome nevesty pohostili hostí obedom. Po obede prišiel ženích vypýta nevestu a urobila sa odobierka. Nevesta a ženích v sprievode dvoch družičiek išli do kostola na koči, hostia na vozoch. Po sobáši sa cestou domov z kostola diali zaujímavé udalosti. V strede obce previazali cestu. Mládenci preoblečení do ženských šiat zametali cestu. Na okraj cesty postavili stôl, na ktorý položili pečatidlo vyrezané z mrkvy. Jeden z preoblečených mládencov si sadol ku stolu a zobral  pečatidlo do ruky: Maškary zastavili blížiaci sa koč s mladým párom a ženíchovi odovzdali list opečiatkovaný pečatidlom z mrkvy. Aby uvožnili cestu, ženích im dával víno a peniaze. Maškary prestrihli lano a svadobný sprievod pustili ďalej.   Po sobáši svadobná hostina pokračovala ďalej v dome ženícha. Pred podaním jednotlivých druhov jedla starejší alebo hlavný družba predniesol pekné vinše. Niektoré z nich sa zachovali dodnes.Prvým jedlom bol mäsový vývar s brdovcami, ktorý podávali s vareným slepačím mäsom, hydinovými drobkami, zeleninou z polievky a s chlebom. Hlavným jedlom bol plnený kapustový list. Počas do rána trvajúcej zábavy podávali i ďalšie chody : kurací alebo bravčový perkelt s haluškami, jaterničky, klobásu a pečené mäso. Pripravili  rôzne druhy koláčov : koláče bezplnky, bábovku, plnené koláče, záviny, štrúdžu, radostník.  Fašírky ,vyprážané mäso, zákusky a torty sa objavili v 40. rokoch 20. storočia. Okolo polnoci svadobnú hostinu navštívila skupina mladých , ktorí boli poobliekaní za maškary a predniesli rôzne veselé scénky, žartovali s mladým párom  a zabávali hostí. Bolo zvykom, že zvedavci, ktorých na svadbu nepozvali, cez okno potajomky sledovali zabávajúcich sa hostí. Keď ich svadobčania zbadali, so súhlasom mladomanželov im vyniesli von trochu jedla – koštovku. Svadba sa ukončila v nedežu ráno . Boli však aj také miesta, kde ešte aj v nedežu a“mulatovalo“ – boli to dozvuky svadby.

    V živote človeka malo uzavretie manželstva v každom období spoločnosti vežký význam.Príprava svadby si vyžadovala nemalú pozornos – musela spĺňa požiadavky danej komunity a zohžadňova aj potreby jednotlivcov.

    V kruhu sedliackej kultúry bola svadba jednou z najvýznamnejších udalostí – tešila sa najväčšej pozornosti. Ponúkala možnos nového rodinného zoskupenia, v živote rodiny znamenala nielen nárast o ďalších členov, ale aj prísun novej pracovnej sily, možnos ďalšej popu lácie.

    Pre jednotlivca to znamenalo zmenu v správaní sa, zmenu v postavení v rodine, zmenu v odievaní a niekedy aj zmenu v pracovnom zaradení.

    Pri výbere partnera sa dôraz kládol najmä na to, aby obidvaja mladí žudia pochádzali z tej istej spoločenskej vrstvy. Dievča rožníckeho pôvodu sa len zriedka vydávalo za remeselníka,alebo príslušníka inteligencie. Zriedkavé boli aj manželstvá uzatvárané s dievčaom alebo mládencom z inej dediny.

Kedysi rodičia rozhodovali o tom, koho si ich dcéra môže vybra za manžela. Dievča maloby o 3 – 4 roky mladšie ako mládenec, ktorý už musel ma za sebou  základnú vojenskú   službu, musel ma dobré  remeslo, dobrý zárobok, jedným slovom musel by v „dobrej pozícii.“

Mládež mala možnos zoznámi sa na priadkach, na páraní peria, na nedežňajších veseliciacha báloch, na jarmoku alebo na hodoch.

Na vohžady sa chodilo len vtedy, keď sa rodičia vzájomne nepoznali, alebo ak si mládenec doniesol nevestu zo susednej dediny. Po vohžadoch nasledovali pytačky, ktorých sa zúčastnili  okrem mládenca aj jeho otec a krstný otec. Krstný otec sa stal zároveň aj svatom – starejším.

Boli miesta, kde dievča  dalo ihneď odpovedĄ, ale častejšie bolo zvykom odpoveda mládencovi až o týždeň a vtedy mu nevesta poslala na znak súhlasu hodvábnu zásnubnú šatku.

Zásnuby totiž kedysi neboli, ani prstene si mladí nevymieňali / len v bohatších rodinách /.

Až neskôr bolo zvykom da miesto šatky obrúčku. Túto nosila len nevesta. Výmena prsteňov sa stala samozrejmosou len od druhej polovice minulého storočia. V súčasnosti sa zásnuby konajú v úzkom rodinnom kruhu, kde sa rodina stretne pri slávnostnom obede . Vtedy sa vlastne dohodli aj podrobnosti svadby. Tri týždne pred sobášom sa mladý pár musel zapísana obecnom úrade, prípadne na fare a tri nedele ich v kostole vyhlasovali. Pozývanie na svadbu sa konalo týždeň pred svadbou. Pozýval starejší s družbom – spoločne chodili k rodine a známym. Za svedkov volali krstných rodičov a z mladých si určili družbov a družičky.Mladého družbu volali aj otváračom brán, lebo pri pozývaní on prvý zosadol z voza, aby starejšiemu otvoril bránu, neskôr na svadbe pozoroval príchod jednotlivých hostí a oznámil to starejšiemu, aby ich on potom mohol privíta. Dnes už na svadby volajú starejších, ktorí sú profesionáli a sú pripravení odvies celú svadobnú hostinu.Svadby sa posunuli z utorka alebo zo štvrtka na sobotu. Bral sa ohžad na cirkevné sviatky/ počas adventu a vežkých pôstov sa svadby nekonali./   Výbavu nevesty odnášali do domu ženícha deň pred svadbou. Zbieranie výbavy „štafírungu“ sa začalo ešte vtedy, keď dievča

bolo malé, veď „ bez výbavy sa ani jedno dievča  nemôže vyda.“ Štafírung bol z domáceho konopného plátna – uteráky, utierky, obrusy, plachty, návlečky, noše –toto bolo v tulipánmi zdobenej debničke a výbava sa doplnila o riad a potreby do kuchyne.   Osem – devä dní pred svadbou sa začali prípravy. Najdôležitejšou prácou žien bola príprava cestovín – volali ich brdovce – bez ktorých si nevedeli predstavi slepačiu polievku. Keďže táto práca si vyžadovala odbornos, ženy a dievčatá, ktoré vedeli brdovce robi, dostali pozvánky týždeň pred svadbou. Brdovce sa robili z hladkej bielej múky a vajec. Najprv sa uro –bilo cesto, potom sa na tenko rozvažkalo a narezalo na malé štvorčeky, ktoré sa pomocou hrotu paličky považkalo na tenkých drevených rebrách, aby ich tvar bol podobný ulite slimáka.

Najbližšia rodina neniesla na svadbu zákusky, ale základné potraviny z ktorých sa robili :múku, mas, cukor, atď. Slané a sladké pečivo potom piekli spolu v svadobnom dome.Týždeň pred svadbou sa družičky zišli u nevesty a z krepového papiera urobili krásne kvety,ktoré navliekli na motúz. Týmto potom ozdobili šiator a vozy. Medzi ich povinnosti patrilo ešte poznášanie potrebného riadu a prestieranie v deň svadby.

Deň pred sobášom chlapi zarezali teža, prasa, barany / kto čo mal / a tí, ktorí mäso pripravovali ho potom aj varili. Čas žien čistila sliepky, druhá čas piekla koláče a chlieb. Pani domáca pripravila pre tieto ženy polievku z drobkov a tvarohovú štrúdžu. V deň svadby varili už vopred dohodnutí kuchári .V deň svadby sa snúbenci zosobášili doobeda najprv na obecnom úrade pred matrikárom a poobede bol cirkevný sobᚠv kostole. Tu začínala úloha starejšieho – družbu. Prišiel k ženíchovmu domu a pýtal si povolenie vstúpi. Po odobierke ženícha vyzval svadobčanov,aby spoločne išli pre nevestu.V prvom kočiari sedel starejší / družka / s manželkou, potom ženích so svatom a svatkou,v treom svadobní rodičia a starí rodičia a ostatní hostia. Rad uzatvárali hudobníci. Pred domom nevesty už išli hudobníci prví, aby vítali svadobčanov/ hrali pieseň „Otvor miládvere“ /. Svadobčanov ponúkali vínom, koláčom a drobným pečivom. Medzitým družičky pripínali družbom a ostatným hosom drobné kvietky. Nevestu obliekala do bielych šiat najbližšia príbuzná a na hlavu jej dala partu – veniec a dlhý závoj. Keď bola nevesta pripra-vená, starejší ju vypýtal od rodičov. Ženích jej odovzdal kyticu a začala sa odobierka nevesty.

Starejší niesol v ruke fžašu vína, na ktorej bol okrúhly pletenec. Za nimi šiel koč s nevestou a ženíchom a ostatné mladé páry / družbovia a družičky /. Družičky mali na sebe ružové šaty, na hlavách ružový veniec. Potom išli za nimi rodičia a príbuzní. Svadobčania nešli len nakočoch a vozoch, ale aj peši s hudbou a spievali. Prizerajúcich sa ponúkali počas cesty koláčom a vínom. Keď prišli ku kostolu, prvý družba s družičkou voviedli do kostola ženícha a nevestu a len pred oltárom si potom zastali vedža seba. Ženích stál na pravej, nevesta na žavej strane a svedkovia za nimi. Družbovia stáli na strane ženícha a družičky na strane nevesty.Aj starejší stáli jeden na jednej, druhý na druhej strane. Úlohou starejšieho bolo po uzavretí manželstva da fžašu vína a pletenec farárovi a pozva ho na večeru.

Po sobáši sa svadobný sprievod so spevom pobral k domu ženícha. Vtedy však išli už inou cestou, než akou išli na sobáš. Tí, ktorí zostali doma, vítali svadobčanov so zapálenými sviečkami a petrolejovými lampami. Keď prišli aj s nevestou, svokra ju musela ís privíta.Rodičia ženícha pobozkali mladomanželov, potom všetci spoločne išli medzi svadobčanov, kde ich starejší privítal. Potom nasledoval spoločný tanec mladomanželov.

Stoly boli prestreté, na nich boli nakrájané pletence, pagáčiky, drobné pečivo. Oproti vchodu sedel mladý pár. Vedža nevesty sedela prvá družička s družbom. Nad hlavami mladomanželov bol kvetinový veniec alebo tabuža s nápisom : „Nech žijú mladomanželia !“ Starejší pozval všetkých k prestretému stolu. K jednotlivým jedlám hovoril žartovné sprievodné slová a prvú misu jedla vždy niesol on. Počas celej svadby zabával svadobčanov a usmerňoval chod svadobnej hostiny. Dôležitú úlohu mali aj čašníci, ktorí mali na  starosti víno. Museli dáva pozor na to, aby kohútiky na vínových sudoch nezostali otvorené, alebo aby nikto nepovolaný nezišiel do pivnice k sudom. Sledovali, aby počas hostiny nikto nemal prázdny pohár a prázdne fžaše aby neboli na stoloch.Večera – slávnostné menu – bola nasledovná : slepačia polievka, plnený kapustný list, peče-

ná hydina alebo bravčové, hovädzí perkelt so zemiakmi, štrúdža, alkoholické nápoje, koláče,pečivo. Pozvaní hostia doniesli so sebou víno a každého ponúkali. Po večeri sa začala zábava a tanec. S nevestou si zatancoval každý. Okolo polnoci sa nevesta „ predávala „. Začal ju predáva starejší, on s ňou prvý tancoval. Svadobčania si pripravili peniaze a kto chcel s nevestou tancova, musel peniaze hodi do klobúka starejšieho. Boli takí, ktorí dávali iné dary,ktoré najprv ukázali, potom položili na stôl. Nevesta tancovala aj s rodinou svojho manžela,čím vlastne vyjadrili, že ju do rodiny prijímajú. Na konci tohto tanca prišiel ženích s väčším obnosom peňazí a vykúpil ju. Potom nevesta odišla, prezliekli ju, vlasy zaplietli a na hlavu dali šatku alebo čepiec. Keď sa vrátila, spolu s manželom ponúkali svadobčanov. Rozrezali svadobnú tortu / radostník /, ktorá bola natretá lekvárom / až neskôr sa plnili maslovým kré mom /.

Družičky sa tiež prezliekli a zábava trvala až do rána. Odchádzajúcim svadobčanov vyprevádzali so spevom až k bráne. Starejší pozdravil odchádzajúcich a mladomanželom zagratulo –val. Zo svadby odchádzal posledný.Svadobní rodičia nikoho nepustili domov s prázdnymi rukami – každý si niesol domov koštovku. Na druhý deň ženy poumývali riad, družičky poodnášali vypožičané riady, muži rozobrali šiator a tak zábava vlastne pokračovala aj na druhý deň. V majetnejších rodinách svadba trvala 2 – 3 dni. V povojnovom období však boli svadby menej honosné. Mnohí robili svadobnú hostinu len v rodinnom kruhu za prítomnosti rodičov, súrodencov, starých rodičova svedkov.       

___________________________________________________________________

 

Şcoala cu clasele I-VIII „Jancsó Benedek” Ghelinţa

     

     

A legfontosabb és legszebb időszaka az életnek, amikor két ifjú házasságot köt, hogy együtt küzdjenek meg a felmerülő gondokkal és közös erővel egymást segítve, támogatva igyekezzenek a boldogság útja felé. Ezért minden korban különös ünnepéllyel, vidám lakomával szokták e nevezetes, az egész életre kiható alkalmat megülni. Száműzik a bút, bajt, aggodalmat s öröm , vidámság, reménység tölti el minden résztvevő szívét.

A székelyek a mai napig nagyon ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Ha az ifjú pár maga is dönti el , hogy egybekelnek, de a vendégek-, az ételek-, a viselet-, és a legapróbb részletek felől a szülőkkel együtt döntenek.

Fehér ruhát szigórúan csak a „tiszta lányok viselhetnek”. Ami a vőlegény öltözetét illeti az 50-60-as években csak a fekete rendruha viselete dominált, ezzel ellentétben manapság a világosabb színek is előfordulnak.

Régen a fiatalok számára az alkalmi vagy jeles napok báljaiban, templomban, valamint különböző munkálatok során (tollfosztó, törökbúzafosztás, cséplés ) adódott lehetőség az ismerkedésre. Amint a legény kiszemelte a mennyasszonynak valót, következett az udvarlás, amelyre csak a hét bizonyos napjain adódott lehetőség (kedd, csütörtök, szombat és vasárnap).

Abban az esetben ha a legény más faluból való lányt választott magának vagy ha a szülők nem ismerték egymást, háztűznézőre került sor. Fontos szempont volt hogy a lány pár évvel fiatalabb legyen a fiúnál és hogy a fiú rendelkezzen letöltött katonai szolgálattal.

A házasságkötés mind az egyén, mind a közösség számára kiemelkedő alkalmat jelentett a hétköznapok egyhangúságából. A lakodalom mindig kötött formák között zajlott le. Szigorú szabályok határozták meg a lakodalomban résztvevők és a kívülállók viselkedését, helyzetét. Ezek az erkölcsi normák tulajdonképpen életbeléptek már az ismerkedés, az udvarlás időszakában, amelyek betartását már a fiataloktól is elvárja a falu közössége.

Napjaink lakodalmi szokásaiban megfigyelhető, hogy az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások miatt számos elemet elhagytak.

 

A leánykérést is előre bejelentették, arra készültek a lányos háznál. Ilyenkor a szülők nyilatkoztak, hogy beleegyeznek-e a házasságba és többnyire a lányt is megkérdezték, hogy férjhez akar-e menni a legényhez. A lányok általában 18-20 éves korukban mentek férjhez, a legények 25 éves kor körül nősültek. Öreglánynak azokat nevezték, akik a 25-26 éves kort elérték, agglegénynek pedig azokat, akik a 30. évet meghaladták.

 

Leánykérés után néhány nappal megtartották az eljegyzést. Erre az alkalomra meghívták a legény szüleit, esetleg a keresztszülőket. A vendégeket ebéddel vagy vacsorával kínálták meg.

 

Az eljegyzés a leányos háznál történt. Az eljegyzés során a legény jegygyűrűt ajándékozott a leánynak, a násznagy a fiú részéről pedig köszöntő beszédet mondott.

 

Eljegyzéskor beszélték meg a lakodalom időpontját. Böjtben nem tartottak lakodalmat csak nagyfarsangon, ami vízkereszttől hamvazószerdáig tartott, valamint húsvéttól pünkösdig, majd októbertől Andrásig vagy Katalinig, vagyis kisfarsangkor.

A korábbi évtizedekben szerdán és szombaton tartották a lakodalmakat, kb. Az 1950-es évektől kizárólag csak szombaton. Esküvő előtt 3 héttel a fiataloknak be kellett iratkozni a községházán, illetve a plébánián és 3 vasárnap kihirdették őket a templomban, hogy ha valaki tud valamilyen akadályt közöttük, akkor időben jelentse be a plébánia hivatalban. Ezen időszak alatt a fiataloknak jegyesoktatáson kellett résztvenni.

A násznépet az ifjú pár személyesen hívta meg a lakodalomra, illendő volt hogy legalább 3 héttel a lakodalom előtt meg kellett hívni a násznépet. Ma is ez a hagyomány él.

Egy héttel az esküvő előtt a legényes háznál elkezdődött az igazi készülődés : egy fogadott szakácsnő irányításával a rokon-és ismerős asszonyok nekiálltak a sütésnek-főzésnek. A hagyományos laska elengedhetetlen étel volt a székely lakodalmaknál, amit az asszonyok készítettek el. A férfiak is kivették a részüket : disznót, borjút vágtak, amiből elkészültek a lakodalmas húsételek. Ugyanakkor az asszonyok gondoskodtak a kemencében sült finom házikenyérről. A kürtőskalács sütése szintén a háznál történt, mindenki a saját kürtőskalács sütő fájával munkálkodott.

Szokás volt , hogy a segítkező asszonyoknak egy-egy kürtőskalácsot adtak kóstolóként és ebéddel is megvendégelték a háziak. Az italról is gondoskodni kellett : házilag székelyköményes pálinkát vegyítettek, valamint házi borról is gondoskodtak.

Az 50-60-as években az volt a szokás, hogy minden meghívott vendég „készületet” vitt : 1 tyúkot, 2 liter bort , 1 tányér tésztát (süteményt) , a násznagyok pedig egy tortát. Ez a készület az ünnepi asztalokra került. Aki tortát vagy süteményt vitt, annak eltávozásakor kóstolót pakoltak fel.

A násznagyok voltak a tanúk a polgári és az egyházi esküvőn, a lakodalomban ők képviselték a családot, fogadták a vendégeket, itallal kínálták őket, megköszönték a fiataloknak hozott ajándékot. A vőfély minden versével, köszöntőjével a násznagyhoz fordult. A násznagyság bizonyos anyagi kötelezettséggel is járt, mert ahogyan a múltban, úgy most is, ők adták a leggazdagabb ajándékot az újpárnak, ők fizették ki az egyházi esküvő költségeit.

 

A násznagyok tisztségük jeléül mirtusz mellvirágot kaptak, amit esküvő előtt a menyasszony tűzött fel.

Az esküvői mulatságban a jó hangulat egyik elengedhetetlen felelőse volt a vőfély. A vőfély feladatai nem egyszerűek, ugyanis az igazán jó vőfély végig kiséri az esküvői eseményeket és mindenben támogatja az ifjú párt. A vőfély meghívása a lakodalomra időben történt.

A vőfély kellékei a bokrétás kalap és a szalagokkal, valamint két zsebkendővel  feldíszitett vőfélybot. Akárcsak a násznagyoknak, a vőfélynek is kijárt a mennyasszony által feltűzött mirtusz.

Rendkívül fontos volt, hogy kellő összhang legyen a vőfély és a násznagy között, hiszen a lakodalom kimenetele függött ettől. Minél vígkedélyűbb, nótásabb, tréfára kaphatóbb volt a násznagy, illetve a vőfély, annál vidámabb hangulatot tudtak teremteni.

A vőfély feladata volt a lakodalom napján a vőlegény, menyasszony kikérése, elbúcsúztatása, a vendégek, valamint az ételek beköszöntése. Ugyancsak neki kellett felügyelni a szakácsokra, a tálalásra, hogy mindenki előtt teli legyen a tál, az üreseket azonnal cseréljék, mert az üres tálakért a házigazdát szólták volna meg, hogy sajnálta az ételt. Ugyancsak az ő gondja volt a vendégek szórakoztatása, összefogása, az egész lakodalom zökkenőmentes lebonyolítása.

A vőfély mellett fontos szerepet játszott a zenekar, amely rendszerint a faluból került ki, általában 4 tagú volt ( hegedűs, bőgős, cimbalmos és harmonikás ).

 

 A lánynak már 12 éves kora után elkezdték gyűjteni a staférungot. Minden lányos háznál tartottak libákat, kopasztották, válogatták a tollat. Általában 6 párnát, 2 dunnát kaptak a lányok, a módosabbak 8 párnát, 3 dunnát.  A lány földet is örökölt, amit akkor kapott meg, amikor a szülők már nem bírtak dolgozni és a földet szétosztották a gyerekeik között.

A bútorokat lovasszekéren vagy a lakodalom előtti héten szállították el a vőlegényes házhoz vagy a lakodalom utáni reggel, hogy a vendégek még láthassák a staférungot.

 

A lakodalom napján, szombaton a két háznál külön gyűlekeznek a vendégek. A vőfélynek elsőként a legényes házhoz kell mennie, ahol elbúcsúztatja a vőlegényt.

A vőfély elbúcsúztatja a vőlegényt szüleitől :

 

Búcsú az édesapától :

  „Most a hegedünknek némúljon zengése

   A sarkantyunknak is szünjék meg pengése

   Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése

   Legyünk csendességben, mig lészen végzése.

   Dicsőség először a nagy magasságban

   Istennek, ki lakik fénylő boldogságban

   Ki rendelt nékem egy igazi társat,

   Kivel parancsai szerint, híven járja

   Reszketnek ajkaim a belső félelemtől,

   Még jobban remeg a szívem a szeretettől.

   Engedd meg jó apám, ha megbántottalak

   És ha téged sokszor háborítottalak,

   Az Istenre kérlek engedd el vétkemet

   Hogy el ne veszitsem én szegény lelkemet.

   Köszönöm apai hű szeretetedet,

   S melyet nem érdemlek, gondviselésedet.

   Drága édesapám kérem tanácsodat,

   Tanácsod után add rám áldásodat.

    Két út van előttem, boldog s boldogtalan,

    Életemhez mérten, mely követ untalan.

    Melyiken induljak annak a titkába

    Vegyes gyönge elmém igazítsd útjára,

    Te mutasd az utat kivánt áldásoddal,

    Míg majd viszont meglátsz szerető párommal.

    Gyermeki szívemet itthagyom tenéked,

    Drága édesapám, Isten legyen véled.”

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik az édesapjától, a zenészek „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” című hallgatót húzták.

Búcsú az édesanyától :

 

Drága édesanyám, mikor tehozzád beszélek

A szívemben akkor nagy fájdalmat érzek.

Te neked köszönöm, hogy e Földön élek,

És hogy felneveltél, hálát adok néked.

Rám nagyon vigyáztál, mindentől megvédtél,

Emlőddel tápláltál, széltől megőriztél.

Isten fizesse meg sok fáradtságodat,

Én mellettem töltött ápolásodat.

Ezennel bevégzem tőled búcsúzásom,

Drága édesanyám az Isten megáldjon.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik az édesanyjától, a zenészek „Édesanyám de jó asszony” című hallgatót húzták.

 

Búcsú a testvérektől :

 

„Most tőletek búcsúzom drága testvéreim,

Kikkel együtt telt el vidám gyermekségim

Kikkel megosztottam minden víg örömöm

Jó indulatotok immáron köszönöm.

Én innen elmegyek, ti meg itt maradtok,

Drága szüleinknek szót fogadjatok.

Tőletek e kérés az én búcsúzásom,

Ég titeket áldjon szívemből kivánom.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik a testvéreitől, a zenészek a ”Szeressük egymást gyerekek” című dalt húzták.

 

Búcsú a nagyszülőktől :

 

„Kedves jó nagyanyám, szeretett nagyapám,

A kicsi unokátok nektek is jót kíván

Hogy kicsi koromban vigyáztatok reám

Fizesse meg Isten életetek alkonyán.

Tartson meg az Isten a jó egészségben

Öreg napjaiknak adjon békességet

A sok jóságukért néha fölkeresem

S a fekvő ágyat jó puhára vetem.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik a nagyszüleitől, a zenészek a ”Kis lak áll a nagy Duna mentében” című dalt húzták.

 

A búcsúztatók elhangzása után, a násznép elindult a menyasszonyi házhoz, ezt megelőzte a vőfély által elmondott induló :

 

„Tisztelt gyülekezet, Isten szent nevében

Induljunk el innen csendes békességben

Vőlegény uramnak keressük fel párját

Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát.

Szerezzünk ma neki kedvet, boldogságot,

Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot.

Először az Isten hajlékába visszük,

Hol szent áldás után boldog lészen, hisszük.

Induljunk el tehát Isten szent nevében,

Jőjjenek utánam mindnyájukat kérem.

 

A vonulás szekereken történt, csigolyával font pergő szekerekkel. Az első szekéren a vőlegénnyel tartott a vőfély, a násznagyok, valamint a zenészek. Őket követte a násznép. Szekérrel abban az esetben vonultak, ha nagy volt a távolság a faluban vagy pedig ha más faluba kellett mennie a mennyasszonyért.

A mennyasszonyi házhoz érve, a vőfély a zenészekkel együtt bebocsátást kér, akik a „Nyisd ki babám az ajtót” című nótát húzták.

 

A vőfély beköszöntője :

 

„Ma hajnal alig virradt a reggel,

Összegyűlekeztünk szép számos sereggel.

Jöttünk aztán tisztes hajlékhoz végre,

Kedves mennyasszonyunk nagy tiszteletére.

A házi gazdához van egy kis kérésünk,

Ott kinnt várakozik, szép sereg vendégünk.

Legyenek szívesek őket befogadni,

S mi sem fogunk értük adósok maradni.”

 

       Bebocsátás után a násznépet köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kinálták a háziak.

Ezt követte a menyasszony kikérése.

 

„Kedves seregeim én csak azt csodálom,

Hogy akiért jöttünk azt sehol sem látom.

Odabent maradt tán, majd én kiinstállom,

Hogy kárba ne vesszen sok fáradozásom.

Menyasszony, asszony jőjjön ki kértemért,

A mi seregünknek nagy fáradtságáért.

Előbb elkísérjük az Isten házába,

Ottan összekössük a hitnek láncával.

Hogy vidám örömben, tartós boldogságban

Éljen mindhalálig szerelmes párjával.

Adják ki hát kérem, legyenek szívesek,

Mivel sok a dolgom, hamar végezhessek

Adják ki a mátkát harmadszor is kérem

Várja a vőlegény nagy türelmetlenséggel.

Szánják meg szegényt, ne szenvedtessék már,

Hanem a menyasszonyt karjába vezessék hát.”

Szokás volt és ma is az, hogy a menyasszonyt csak harmadjára adják ki. A menyasszony ruházata : egyszerű hosszú fehér ruha, fején mirtuszkoszorú, hosszú slájerrel (fátyol), kezén fehér kesztyű. Először egy kislányt, másodszorra egy öregasszonyt hoznak elő. Mindez tréfálkozások közepette történt. Amikor a mennyasszony harmadjára megjelent, a vőfély a következőket mondja :

 

„Feljött aranyszinű hajnala a szívednek

Amidőn elérted napjaid életednek.

Kivánom Istentől hozza fel napodat,

S ne borítsa többé reád hajnalodat.

Amilyen sűrűn hull az ég harmatja

Akkor szálljon rátok az Isten áldása.

Amennyi rózsabimbó fakad tavasszal a fára

Jutasson az Isten annyi víg órára.

Most már menyasszonyunk felejtsd bánatodat

Viseljed fejeden öröm koszorúdat.

Bú, bánat hozzátok soha ne férjen

Egész életetekben csak az öröm érjen.

Kívánom éljetek sok öröm időket

És bő áldásos esztendőket.

Jutasson az Isten békés kamrájába

Ezt kívánja nektek a mi szivünk száma.”
 

    A vőlegény átadta a menyasszonynak a csokrot , majd  a vőfély búcsúztatja a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől és barátaitól.

 

„Tisztelt vendégsereg, egy pár szóra kérem

Egy pár szót, amíg végét érem.

Egymás iránt való igaz szeretetre,

Isten s ember előtt való szép életre

Tesz ma fogadalmat a menyasszony s párja.

Ki az elindulást már alig hogy várja,

Míg hát elindulnánk a templomi útra

Szenteljünk egy pár szót mostan a búcsúra.

Mert méltó hogy midőn ily útra indulunk,

Isten s ember előtt hiven beszámolunk.

Most a hegedűnek némuljon zengése

A sarkantyúnak is szünjék pengése.

Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése.

Legyünk csendességben, míg lészen végzése.

A mátka búcsúzik édes szüleitől

Szívből szeretett jó testvéreitől.

Szólana de nem tud, látom bús arcáró,

Én tehát elmondom, mit elméje gondol.

Legyünk türelemmel nemes kompánia

A gyerek suttogás szűnjön oda hátra.

 

Búcsú az édesapától :

 

„ Elsőbben is édesapám szóm hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva inditom.

Köszönettel veszem apai voltodat

Mint ápoltál engem, kedves leányodat

Az egeknek ura te öregségedet

Az élők sorába tartsa életedet,

S frissitse mindenkor az egészségedet.

Mondjunk dicséretet a nagy magasságba,

Istennek ki lakik fénylő boldogságba.

Ki rendelt nekem egy igazi társat

Kivel parancsai szerint híven járjak.

Reszketnek ajkaim a belső félelemtől

Még jobban remeg a szívem a szeretettől.

Engedj meg jó apám, ha megbántottalak

És hogy téged sokszor háboritottalak.

Az Istenre kérlek engedd el vétkemet

Hogy el ne veszítsem én szegény lelkemet.

Köszönöm apai hű szeretetedet,

S melyet nem érdemlek, gondviselésedet.

Áldjon meg az Isten szívemből kivánom,

Ezennel bevégzem tőled búcsúzásom.

 

Búcsú az édesanyától :

 

„Drága édesanyám, mikor tehozzád beszélek,

A szívemben akkor nagy fájdalmat érzek.

Te neked köszönöm hogy a Földön élek.

És hogy felneveltél hálát adok neked.

Te irányítottad eddig az utamat,

Lelkemről elűzted minden bús gondomat.

Örömmel töltötted be mindig valómat.

És adtál nekem mindenféle jókat.

Isten rendelése, hogy tőled elváljak,

S választott férjemmel külön útat járjak.

De azért lélekben mindig veled leszek,

Irántad aztán, s mind eddig érzek.

De habár tetőled más felé haladok,

Mégis mindenkoron leányod maradok.

Csak azért az egyért könyörgök teneked

Tartsd meg irányomban minden szereteted.

Légy szerető anyám, bár nem leszek veled,

Áldja meg az Isten minden lépésedet.

 

Búcsú a testvérektől :

 

„Áldjon meg az Isten drága testvéreim

Kikkel együtt telt el vidám gyermekségem.

Kikkel megosztottam mindig víg örömem.

Jóindulatotok immáron köszönöm.

Elmegyek a háztól, ahol együtt éltünk

Ahol annyi jóban volt együtt részünk.

Ahol jó szüleink gondunkat viselték.

Éjjel-nappal mindig kedvünket keresték.

Édes szüleinket nagyon szeressétek

Mindent a kedvükre szívesen tegyetek.

A gondot hozzájuk soha sem engedjétek,

Dolgaikon mindig szívből könnyítsetek.

Ez az amit nagyon kötök lelketekre,

Tőletek e kérés az én búcsúzásom,

Drága testvéreim az Isten megáldjon.

 

Búcsú a leánybarátnőktól :

 

„Hajadon pajtásaim, szűz virágok, lányok

Búcsúzásom közben hozzátok is szólok.

Adja a teremtő ki gondol reánk sokat

Találjátok meg hamar párotokat.

Akivel járjátok együtt utaitokat.

Boldogság mezején szedve virágokat.

Hogy ez megtörténjék én is esedezem,

Szeretett leánytársak az Isten veletek.

 

Búcsú a legénybarátoktól :

 

„Álljatok elémbe sok híres legények,

Akik személyemet gyakran szemléltétek,

És nekem annyi szépet beszéltetek.

De mégis hiába, nem lettem tietek.

Már jó egészségben itt hagylak titeket.

Az Úrnak áldása maradjon veletek.

Majd a násznép elindult zeneszóval a templom felé, de ekkor a vőlegény még nem mehetett a menyasszony mellett. Az első szekéren ült a vőfély a zenészekkel, utána a menyasszonyos szekér a menyasszony a násznagyaival, majd a vőlegényes szekér a vőlegény násznagyjaival. Gelencén volt egy olyan szokás, hogy amikor netán a vőlegény a menyasszonyt a felszegi falurészről hozta, akkor amikor a gelencei patak hídjára értek, a kocsis hirtelen megállitotta a lovakat, mondván, hogy olyan súlyos a menyasszony, hogy a lovak nem bírják keresztül a hídon. Ez azért volt, hogy a kocsisnak pénzt kellett csúsztatnia a zsebébe. Amikor megkapta a pénzt, utána már indult is a szekér.

  A lakodalmas menet nemcsak szekéren, hanem gyalog is vonult végig a falun. Ilyen esetben elől ment a vőfély, utána a  zenekar, majd a menyasszonyt kísérték a násznagyok, őt követte a vőlegény a násznagyokkal együtt. A végén pedig a rokonság vonult.

Az utcán a bámészkodókat süteménnyel és pálinkával kínálták meg. Amíg a násznép a templomhoz ért, sokszor elkötötték madzaggal a falubeli legények a menyasszony útját, és csak akkor adtak szabad útat, ha néhány tréfás kérdésre válaszolt a vőfély és a násznagy. Pálinkával jutalmazták a legényeket. Mikor a templomhoz érkeztek, a menyasszonyt a násznagyúra vezette be a templomba. A templomban a vőlegény jobbról állt, a menyasszony balról, a násznagyok pedig mellettük.

A pap kicserélte a gyűrűiket, felhúzták egymás újjára, majd áldását adta házasságukra.

 Esküvő után zeneszóval indultak a vőlegényes házhoz. A templomból jövet a násznép közül verseket kurjongattak :

 

„Aranyvilla, aranykés,

A menyasszony szerencsés.”

 

„A menyasszony olyan szép,

Mint az üveg alatt a kép,

A vőlegény se csúnya,

Olyan mint a bokréta.”

 

Mikor hazaértek a menyasszonnyal az anyósnak szembe kellett mennie eléjük. A vőlegény szülei megcsókolták az újpárt, majd bementek a házba.

A vőfély beköszöntőt mondott a vőlegény házánál :

 

„ Legyen az Istennek dicsőség az égben

Nagy dolgunkat szerencsésen vittük végbe.

Legyen az Úristen mindig a vezérünk

A gyámolítónk míg a Földön élünk.

Váljék az új párnak mai esküvése,

Lelkének s testének örökös üdvére.

A mi kis seregünk, mely odakint vagyon,

A hosszú út alatt elfáradott nagyon.

Fogadják be őket szíves hajlékukba

S részeltessék szép mulatságokba.

 

Mikor bemennek a házba :

 

„Szerencsés jó estét házigazda urak

Végére jutottunk mi nehéz utunknak.

Alázattal kérjük a jelenvalókat

Hogy ha meghallgatnak egynémely szavunkat.

Nagy fáradozásunk nem esett hiába

Mert egy drága kincset hoztunk e kis házba.

Im itt a menyasszony velünk megérkezett,

Tessék házigazda uram fogjon vele kezet.

 

 Az ünnepi vacsorához az asztalokat már előre megterítették, az asztalon jelen volt a kürtőskalács és sósperec. A főasztalnál a menyasszony és vőlegény ült, melletük közvetlenül a násznagyok. Mellettük pedig a család tagjai, szülők és testvérek, nagyszülők.

 

Asztalhoz üléskor így köszöntötte a vőfély a násznépet :

 

„ Dicsérettel legyen tele e hajlék,

Csendességbe legyünk, hogy beszédem halljék.

Szomorúság, bánat, mi tőllünk távozzék.

Aki nem tud semmit most tőlem tanuljék.

Uraim az asztal meg vagyon terítve,

Tányér, kanál, villa, kés el van készitve

Jönnek aztán az étkek is mindjárt sorjában

Minek ez a sok legény, leány itt hiába.

Nehogy az asztalon az étel meghűljön

S felmelegitése dologba ne kerüljön.

Tessenek uraim helyre telepedni

A muzsikásnak is meg kell melegedni.

Mert méltó, hogy itten az öröm terjedjen

Testünk résztvehessen ételbe, italba.

De ne feleljen senki, hogy csömört fog enni,

A gyomrot minálunk nem terheli meg senki.

Vőfélyek érkeztek messze Ázsiából

A magyarok régi híres hazájából.

Ügyességben nincsen párjuk a világban

Panasz tehát nem lehet a felszolgálásban.

Első tál étel lesz a bagolynyerítés, kemencenyögés

A csirkeordítás, meg a borjúköhögés.

S végre megérkezik egy üres kocsi zörgése,

Egy öreg sündisznó leszen bepácolva,

Három darab beteg bolha nyársba húzva,

Sült pecsenye lesz egy öreg fejsze foka,

Háromszáz esztendős keréknek az agya,

S ötven esztendős gagya madzag boga.

Hát még kinn a konyhán nyársba húzva

Vagy harminc veréb gége.

Ha mind elmesélem négy nap sem lesz vége.

Most már nem mókázok uraim továbbra,

Villám sebességgel futok a konyhára.

Aztán megjelenik mindnyájuk láttára,

Ha hamarabb nem, hát szent Habakuk napjára.

 

Vacsora előtt a vőfély rigmusokkal köszöntötte a fiatal párt, majd mindenki ivott az egészségükre. Felemelte a pálinkával teli poharát és ezt mondta : „Isten éltesse az ifjú párt !”

Vacsora közben a jókedv fenntartásáról a zenészek és a vőfély gondoskodott.

  Mindegyik fogásnál ő hozta az első tálat, többit a felszolgáló asszonyok,  lányok, s minden egyes ételhez mondott egy-egy humoros verset.

A pincér volt a pince ura. Erre megbízható személyt kértek fel, hiszen ez a megbízatás igen nagy felelősséggel járt. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy a csapot nyitva felejtse, vagy illetéktelenek bejussanak a pincébe. Ő szolgálta fel az italt és ügyelnie kellett arra, hogy mindenütt elegendő innivaló legyen, az asztalon üresek ne legyenek az üvegek. Mulasztásáért a háziakat szólták volna meg.

Pohárköszöntőt mondott a vőfély a pálinkára :

 

„ Igen tisztelt vendégek, legények és leányok

Míg a pálinkáról valamit dumálok.

Furcsa ez az ital nem tudom ki főzte,

Hogy oly hatásosan reánk kente-fente.

Ez mindenütt ott van, kísér ha kell, ha nem

Ránk tukmálja magát, ha engedjük egyben.

Ha gyerek születik ott már jelentkezik,

Nélküle a keresztség nem is történhetik.

S itt a lakodalom előtolja magát

Vele kezdődik meg a nászi vacsoránk.

És ha nem ügyelünk, úgy elbánik velünk

Hogy a vacsorához nem igen lesz kedvünk.

És ha meghal az ember már virraszt felette

 S végül tort ül neki, hogy ő úgy szerette.

Elhiteti velünk hogy ő jó barátunk

És ha nem vigyázunk leveri a lábunk.

A múltkor egy helyen megkináltak vele,

S egy-két pohárral felhajtok belőle.

Kínálnak tovább, na csak igyam, igyam,

Hát kezd meglágyulni lent a horgasinam

Szemeim szép lassan behomályosodtak,

Ajkaim beszélni alig, alig tudtak.

Az eszem sem volt meg a maga rendjén

Nem csoda az hogy a sárt megkevertem

No aztán volt másnap igen drága dolgom

Míg ruhámból a sárt kipucolgattam.

Szégyeltem magamat mikor újságolták,

Hogy mint egy vadállat úgy fújtam a nótát.

Attól kezdve aztán nem tudom elhinni,

Hogy hát a pálinkát szükség fogyasztani

Nem is jó barátunk, hanem ellenségünk

Bármilyen mennyiségbe belőle élvezünk.

De ha már ide is feltuszkolta magát

Én is megragadok egy kis tele pohárt

Ki iszom az új pár áldott örömére

És az üres üvegeket viszem a pincébe.

 

Elsőként a tyúkhúslevest hozták be, a vőfély így köszöntötte be :

 

Tudom,hogy mosolyog mindenki magában,

Hogy nem üres kézzel jövök a szobába;

Gyönyörü leves van töltve ezen tálba,

Sem só,nem sótlan,elvan ép találva.

 

Tisztelt vendégség,jó vacsorát hozok,

Elég ideje,hogy mindig hazudozok,

Tyúkhúsleves, gyönyörü a színe,

Hát  még minő lehet annak az íze.

 

A lakodalmi ételeket a következő sorrendbe hozták be : kürtőskalács, házikenyér, pálinka, bor, tyúkhúsleves, sóbafőtt, pityókapüré, sült, töltöttkáposzta, tészták (sütemények), torta. Minden ételt a vőfély humoros verssel köszöntött be.

Sóbafőttre :

 

„Tyúkhús-e vagy tikhús, mondva parasztosan,

Párolog tárolva ím itt takarosan.

A kakas basának volt ő felesége,

Ezzel is kevesebb a soknejűsége.

Izletes eledel, kiváltképp a melle,

Ennél is több dicséret talán rá se férne.

Tessék hozzáfogni,

Kivánok igen jó étvágyat !”

 

Borra :

 

„ Szerencsés jó estét becses kompánia

Szavamra hallgasson most mindenki fia.

Itt van a gazdának utolsó liter bora,

Ilyen cudar féreg ám a filoxéra.

Látom a sarokban a Péter komámat

Amint a szemébe aggodalom támad.

Fél, hogy nem ihatik a borból eleget,

S torka is kiszárad ha hiába eped.

Ne félj Péter komám nem áll a mondásom,

Van még elég borunk érdemes barátom.

Annyi a mi borunk, hogy jut neked elég,

Rajtad kívül ihat bőven minden vendég.

Na csak kezdjetek el urak vigan koccintani,

Mi el nem fáradunk nektek a bort hordani.”

 

Sültre :

 

„Ki ki köszörülje mostan jól a kését

Mert pecsenyét hoztam, mégpedig sokfélét.

Igazán mondhatom, hogy ki eszik ebből

Mint egy hentes mester úgy meghízik ettől.

Őseink is azért lettek olyan vének

Mert mindenkor, örökké pecsenyével éltek.

 

Mert a pecsenyét mindenkor szerették

S utána torkukat borral öblögették.

 

Töltöttkáposztára :

 

„Paradicsomkertből íme most érkeztem

Szép fejes káposztát bőven termesztettem,

Nem dicsérem én őt, dicsérje meg magát

Mert bele vágtam hat oldal szalonnát,

Tizenkét disznónak elejét, hátulját

A vőlegény keresse meg fülét

A menyasszony a farkát.”

 

Tésztára (süteményre) :

 

„Finom fehér lisztből készült e sütemény,

Nincs abban sem ánizs, sem mustár, se kömény,

Porhanyó, jóizű és csöppet sem kemény.

Aki ilyennel él nem bántja a köszvény.

Kivül-belül meg van erősen cukrozva,

Mint a borbélylegény be van pomádézva.

Bátran lehet enni, a gyomornak nem árt,

Szúrjon bele villát, aki éhes mindjárt.”

 

Vacsora után kezdődik a tánc, amihez a zenészek húzták a talpalávót. A mulatságot a menyasszony és vőlegény tánca nyitotta meg. Majd táncra perdültek a násznagyok és a szülők. A menyasszonnyal csak éjfél után lehetett táncolni. Ez a szokás ma is él. Éjfélkor kezdődik az ajándékszedés. Utána kezdődött a menyasszonyi tánc.

 

Ajándékszedésre :

 

„Ne vegyék rossz néven,hogy beköszöntöttem

De ma egy hű párnak a követe lettem.

Ha szándékoznak valamit üzenni

Még ajándékkal is eltudnám azt vinni

Mert a szép menyasszony hát meg is érdemli

Hogy kis szívességgel cselekedjünk néki.

Azért,ha úgy tetszik bízzák kezeimre

Úgy vigyázok rá,mint a két szememre.”

 

Menyasszonyi táncra :

 

„Im itt-ott előttünk az ékes menyasszony

Hogy menyecske fejjel,először mulasson

S minden vendégének egy táncot juttasson

Hogy,az ajándékból új cipőt varhasson,

Forduljon hát véle mindenki egy kurtát

De el ne tiporják a cipőjének sarkát

Gondoljanak arra,hogy drágáért varrják

Tömjék meg bankóval jól a két markát

Én kezdem a táncot,a többi meg ráér

Húzd rá cigány húzd rá az új házaspárért.”

 

A menyasszonyi táncot a vőfély kezdte. Egyet-kettőt fordult a menyasszonnyal , majd így kiáltott : „Eladó a menyasszony !”. A vőfély a kezében tartott egy tálcát és aki táncolni akart a menyasszonnyal az ráhelyezte az ide szánt pénzadományát. A menyasszonyi táncot a vőlegény zárta be, aki egy jelentős pénzösszeggel váltotta ki a menyasszonyt.

A menyasszonyi tánc közben kurjongatások voltak :

 

„ A menyasszony liliom,

Ha megfogom hajlékony!”

 

„Háromágú vasvilla,

Járd ki lábam, járd ki ma !”

 

„Ma menyasszony, holnap asszony,

Holnapután komámasszony.”

 

A vacsora alatt a vőfély szórakoztatta az új párt :

 

„Kedves násznagy urak,ifjak,vének

Illő becsülettel egy kis csendet kérek

Míg a házasokról egy kicsitt beszélek

Hallgasson rám minden megteremtett lélek

A szent házasságot az Isten rendelte

Mikor Ádámnak Évát teremtette

Hogy örömben és búban segítője lenne

A Szent Bibliában ez így van benne

Boldog is akinek van évess hű párja

Mert a jó feleség  a ház gyöngyvirága

Sok öröm és áldás száll vele a házban

S kivirágzik szépen a boldogság rája

Magányos legányek unalmas az élet

Nincs ki szóljon hozza éves szép beszédet

Nincs ki vigasztalja ha nehéz az élet

Azért hát legények előre,előre

Készüljetek ti is a szép mennyegzőre

Gondolkoztam én is már régen felőle

Talán már lészen valami belőle

Mert a házasságról beszélek én mostan

S mi minden kell hozza azt elmondom mostan

Ha a visztaláshoz immár hozzá fogtam

Nem tarthatom úgy többit sem titokban

Gazdasszonynak tehát tűzhely kell először

Ami mellett finom ebédeket főzzön

Szobába,konyhába,ami csak szükséges,

Bútor és más szerszám legyen elégséges

Seprű,ruhakefe,dézsa a sarokban

Mangorló,sótartó,matori  meg rokka

Falra cifra tükör,új szék ,fényes asztal

Kell láda,dívány,ágy,vánkó s szép huzattal

Apró és nagyfazék,bögre,szürő és tál

Rosta,szita,kosár,szakasztó meg kanál

Sodorfa és deszka,rostéj,nyárs meszelő

Sütő lapát,szénvonó,tök,gyalu,reszelő

Lábas,sajtár,pohár,üst,tigáj és serpenyő

Villa,kés és balta,dagasztó,tekenyő

Bele fáradtam már ebbe a beszédbe

Ha mind el mondom négy nap se lesz vége

Ezen soktárgy kell is már az első napon

Nagyon is kell,kérem hitemre mondhatom

S ennek tetejével készen kell lenni

Hogy idő múltával,bölcsőt is kell venni

Tehát barátaim ezt jól megfontoljátok

Mielőtt az asszonyt a házhoz hozzátok

Mind ezt meg vegyétek s kezének adjátok

Kivánom az égnek áldást reátok”

 

Ezután a menyasszony átöltözött, levetette a fehér ruháját és más ruhát öltött magára, haját pedig felkontyolták. Újra táncoltak, iszogattak, majd a vendégsereg lassacskán szétszéledt.

A mulatozás reggelig tartott.


 

A vőfély a zenészeket sem felejtette el, humoros versekkel próbálta őket is bátoritani arra, hogy minél jobban húzzák a nótákat :


 

„Mélyen tisztelt uraim, becses asszonyaim,

Kérem hallgassák meg egynémely szavaim.

Úgy látom hogy itten nem éhes már senki,

Talán evés helyett mulatna mindenki.

Mivel én ide felválasztva lettem,

A muzsikusokat ide bevezettem.

A prímás engem azokkal biztatott,

Hogy ha számára sok erszényt nyittatok.

Akkor megkeresi szaporán a kottát

Húz magyaros, székelyes és cigányos nótát.

Sokkal szívesebben nyúl a muzsikához,

Ha pár papirpénzt nyomunk homlokához.”

 

A vőfély elköszönt a násznéptől és elmondta jókívánságait az új párnak, de addig nem hagyhatta el a lakodalmas házat, míg az utolsó vendég el nem ment és erre a korábbi évtizedekben legtöbbször csak másnap délben kerülhetett sor.

„Megkapta az új pár immáron az áldást

Egész éjjel ittuk reá az áldást.

Most, hogy reggel vagyon én haza indulok

A boldog pároktól híven búcsúzkodok.

Őket a kis házba most magukra hagyjuk

Hogy a szerelmüket szónkkal ne zavarjuk

Túrbékoljanak ők galambok módjára

Szaporodjanak is jövő ilyen tájára

Akkor aztán jövünk a keresztelőre

Bizony jól mulatunk mondhatom előre

Az lesz a legszebb napuk nézve jövőre.”

 

A székely lakodalmak tehát általában kötöttek, de a család és a rokonok önzetlen segítségének hála igazi örömünnepé válik. Az asszonyok, az esküvő másnapján kitakarítanak, elmosogatnak, a férfiak visszarakják a bútorokat. Székely hagyományokhoz tartozik, hogy a gyermek születésétől fogva gyűjtöttek a szülők a leendő esküvőre. Egy fiatal lány nemcsak nászajándékot, hanem ágyneműt, edényeket, ruhákat, bútorokat és állatot is kapott, ha férjhez ment. A fiús szülők pedig a lakásról gondoskodtak.

Ez a hagyomány ma is él, de főleg falun. A sok év alatt összegyűjtött staférungból pedig boldogan élhetnek, amig meg nem halnak !

HOCHZEITSBRÄUCHE – BRAUTFÜHRER SPRÜCHE – GELENCE

          Eines der wichtigsten und schönsten Ereignisse im Lebenist die Heirat, wenn ein junges Paar, zusammen, den Sorgen und Schwierigkeiten des Lebens entgegensteht und den Weg zum gemeinsamen Glück sucht. Im Laufe der Zeit wurde dieses Fest verschiedenartig gefeiert. Trauer und Sorgen wurden verbannt und die Herzen derTeilnehmer füllten sich mit Freude, guter Laune und Hoffnung.

          Die Szekler halten sich noch immer sehr an ihre Sitten und Bräuche. Das junge Paar entscheidet selbst für das Zusammenleben, doch die Gäste, das Festessen, die Kleidung und andere Details werden zusammen mit den Eltern besprochen.

          Weisses Brautkleid durften nur ;; reine Mädchen;; tragen. Bei den Jungen kamen in den 50-60-er Jahren nur schwarze Anzüge in Frage. Jetzt tragen sie auch hellere Kleidung.

          In den früheren Zeiten traf sich die Jugend auf Tantfesten, in der Kirche oder bei verschiedenen Arbeiten. Nachdem einem Jungen ein Mädchen gefiel, folgte das Hoffieren, das nur an bestimmten Tagen erfolgte: Dienstags, Donnerstags, Samstags und Sonntags.

          Falls der Junge ein Mädchen aus einem anderen Dorf wählte, folgten die Hausbesuche. Es war wichtig dass das Mädchen ein paar Jahre jünger ist und dass der Junge den Militärdienst abgeschlossen hat.

          Die Heirat war für das neue Paar und auch für die Gesellschaft ein wichtiges Ereignis. Die Hochzeit verlief nach strengen Regeln. Heutzutage werden, wegen den wirtschaftlichen

und gesellschaftlichen Wandlungen, mehrere dieser Regeln vernachlässigt.

          Die Brautwerbung wurde im vornherein angemeldet. Dann gaben die Eltern ihr Einverständnis für die Heirat und fragten die Tochter ob sie auch einverstanden sei.

          Die Mädchen heirateten im allgemeinen mit 18-20 Jahren, die Jungen mit 25. Mädchen über 25 wurden ;; alte Mädchen ;; genannt und die Jungen über30 ;; alte Jungen;;

          Nach der Brautwerbung folgte die Verlobung. Zu diesem Ereignis wurden die Eltern des Jungen und die Taufpaten eingeladen. Es gab ein festliches Mittag- oder Abendessen. Die Verlobung fand im Hause der Braut statt.Der Bräutigam schenkte der Braut einen Verlobungsring und der zukünftige Trauzeuge hielt eine Rede. Inzwischen wurde auch der Zeitpunkt der Hochzeit besprochen. Während den Fastenzeiten wurden keine Hochzeiten geplant.

          Früher fanden Hochzeiten Mittwochs und Samstags statt, seit den 50-er Jahren nur Samstags. 3 Wochen vor der Hochzeit musste das junge Paar sich beim Bürgermeisteramt und beim Pfarramt melden damit, falls jemand mit der Heirat nicht einverstanden ist, das melden kann. In diesem Zeitraum musste das neue Paar an Heiratserziehungsstunden teilnehmen.

          Die Hochzeitsgäste wurden von dem neuen Par persönlich eingeladen und es gehörte sich das wenigstens 3 Wochen vor der Hochzeit zu tun. Diese Regel ist auch heute noch gültig.

          Eine Woche vor der Hochzeit begannen die Vorbereitungen im Hause des Bräutigams. Unter der Leitug einer Köchin bereiten Anverwandte oder Freunde das Hochzeitsmahl zu. Die traditionelle Hühnersuppe durfte nicht fehlen. Die Männer besorgten das Schweine- und Rindfleisch aus dem traditionelle fleischgerichte zubereitet wurden. Das feine Hausbrot mit Kartoffeln wurde im Backofen gebacken. Die traditionellen Baumstritzel durften auch nicht fehlen.Die Leute die bei der zubereitung der Gerichte halfen wurden mit Baumstritzel und mit Mittagessen bedient.

          Auch die Getränke wurden nicht vergessen. Kümmelschnaps wurde gemischt und Hauswein besorgt.

          In den 50-60-er Jahren war es brauch das die Gäste etws mitbrachten: 1 Huhn, 2 Flaschen Wein, Gebäck oder eine Torte. Sie wurden beim Nachhausegehen mit zubereiteten Gerichten beschenkt.

          Die Trauzeugen spielten auch eine grosse Rolle bei der Hochzeit. Sie empfingen die Gäste mit Getränk und dankten im Namen des jungen Paares für die Geschenke. Der Brautführer wendete sich auch immer wieder an die Trauzeugen. Wie früher, so auch heute, geben sie dem Brautpaar das reichste Geschenk und bezahlen die Trauungskosten.

          Die Braut sticht den Trauzeugen und dem Brautführer eine Myrthusblume an die Brust. Für die gute Laune ist der Brautführer verantwortlich. Er steht immer an der Seite des Brautpaars und verfolgt und führt die Ereignisse während der Hochzeit. Er trägt einen geblumten Hut mit Schleifen und zwei mit Taschentüchern  geschmückte Stöcke. Sehr wichtig war das gute Verständnis zwischen Brautführer und Taufzeugen da sie für die gute Laune und Unterhaltung sorgen mussten.

          Die Aufgabe des Brautführers war den Bräutigam und die Braut von den Eltern zu verabschieden, die Gäste zu begrüssen und die Gerichte vorzuführen. Er musste auch auf die Köche und auf den gedeckten Tisch achten, damit die geleerten Teller und Gläser immer voll sind. Sonst würden die Gäste sagen, der Gastgeber sei geizig. Er sorgt für die Unterhaltung der Gäste und den guten Verlauf des Festes.

          Eine wichtige Rolle spielen auch die  Musikanten die im allgemeinen aus dem Dorf stammten. Meistens waren es vier: Geige, Kontrabass, Hackbrett und Akkordeon.

          Die Mädchen beginnen schon mit 12 Jahren an die Mitgift zu denken. In jedem Haus gab es Gänse deren Federn gesammelt wurden um Bettzeug zu machen. Sie bekamen 6-8 Kissen und 2-3 Gteppdecken. Auch Grund wurde geerbt, nachdem die Eltern ihn unter den Kindern verteilten.

          Die Möbel wurden im Pferdewagen, vor der Hochzeit oder am Tag nach der Hochzeit, zur neuen Wohnung geführt, damit die Leute die Mitgift sehen.

          Am Tag der Hochzeit sammeln sich die Gäste bei den zwei Elternhäusern. Der Brautführer geht zuerst zum Haus des Bräutigams und verabschiedet ihn von den Eltern. Währen er sich vom Vater verabschiedet, singen diie Musikanten das Lied ;; Es gibt nichts besseres auf der Welt als meinen guten  Vater;;

Während er sich von der Mutter verabschiedet singen sie ;;Liebe Mutter, gute Frau;;

Während er sich von den Geschwistern verabschiedet ;; Lass wir uns einander lieben;;

Während er sich von den Grosseltern verabschiedet ;; Ein kleines Haus am Rande der Donau;;

          Nach dem Abschiednehmen gingen alle auf Pferdewagen zum Elternhaus der Braut. Auf dem ersten Wagen sassen der Bräutigam, der Brautführer die Trauzeugen und die Musikanten. Ihnen folgten die Gäste. Der Pferdewagen wurde nur dann benutzt, wenn die Braut weit oder in einem anderen Dorf wohnte.

          Vor dem Haus der Braut wurde das Lied ;; Öffne die Tür, Liebste;; ertönt. Die Gäste wurden mit Kümmelschnaps und Baumstritzel empfangen.

          Nachher erfolgte die Bitte um die Hand der Braut. Die Eltern boten zuerst ein kleines Mädchen, dann eine alte Frau und zuletzt die richtige Braut an. Die Kleidung der Braut war ein einfaches weisses Kleid, auf dem Kopf eim Myrthuskranz mit einem langen Schleier und weisse Handschuhe.

          Der Bräutigam gab der braut den Hochzeitsstrauss und der Brautführer verabschiedete sie von den Eltern, Geschwistern und Freundinnen.

          Mit Musikbegleitung ging es dann zur Kirche. Der Bräutigam durfte noch nicht neben der Braut gehen. Auf dem ersten Wagen sassen der Brautführer und die Musikanten, auf dem zweiten die Braut und ihre Trauzeugen und dann der Bräutigam mit seinen Trauzeugen.

          In Gelence war es Brauch dass, wenn sie über eine Brücke fahren mussten, der Fuhrmann den Wagen anhielt und sagte dass die Braut zu schwer sei um mit dem Wagen über die Brücke fahren zu können. Nachdem man ihm etwas Geld in die Tasche schob, fuhr er weiter.

          Der Hochzeitszug fuhr nicht nur auf dem Wagen sondern ging auch zu Fuss. In diesem Fall führte ihn der Brautführer,nach ihm kamen die Musikanten, dann die Braut mit den Trauzeugen und nach ihr der Bräutigam mit den Trauzeugen. Ihnen folgten die Verwandten und die Gäste.

          Auf der Strasse wurden die, die den Hochzeitszug verfolgten mit Gebäck und Schnaps bedient. Die Jungen des Dorfes versperrten oft den Weg zur Kirche mit einem Spagat und gaben ihn frei nachdem der Brautführer und die Trauzeugen auf witzige Fragen antworteten. Die Jungen wurden dann mit Schnaps bedient.

          In der Kirche stand die Braut links und der Bräutigam rechts. Neben ihnen die Trauzeugen. Der Pfarrer wechselte ihre Ringe und segnete die Heirat.

          Nachher ging der Hochzeitszug zum Hause des Bräutigams. Als sie ankamen, musste die Schwiegermutter sie empfangen. Die Eltern des Bräutigams küssten das neue Paar und alle gingen ins Haus.

          Der Brautführer sagte einen Willkommensspruch. Die Gäste nahmen an dem gedeckten Tisch Platz, auf dem die Baumstritzel und Salzbrezel waren. Am Haupttisch sass das neue Paar, neben ihnen die Trauzeugen und die Familienmitglieder: Eltern, Grosseltern und Geschwister.

          Nach dem Spruch des Brautführers ;; Gott segene das neue Paar;; tranken alle Gäste auf deren Wohl.

          Während dem Abendessen sorgten der Brautführer und die Musikanten für Unterhaltung.

          Bei jedem Gericht brachte der Brautführer die erste Platte und ihm folgten die anderen Bediener.

          Der Kellner war der Herr des Kellers. Er musste ein vertraungsvoller Mann sein und hatte grosse Verantwortung. Er musste sorgen dass er den Zapfen nicht offen liess und dass keine ungewollte Person den Keller betrat. Er verteilte das Getränk und musste sorgen dass auf den Tischen keine leere Flaschen blieben.

          Die Hochzeitsgerichte werden wie folt aufgetischt: Baumstritzel, Hausbrot, Schnaps, Wein, Hühnersuppe, gekochtes Fleisch mit Kartoffelpüree, Braten, Krautwickel, Gebäck und Torte.

          Nach dem Abendessen begint der Tanz, den das Brautpaar eröffnet. Die Trauzeugen und die Eltern folgen ihnen und nachher die Gäste. Mit der Braut durfte man nur nach Mitternacht tanzen. Das ist auch heute üblich.

          Zu Mitternacht begann die übergebung der Geschenke. Dann folgte der Brauttanz. Diesen begann der Brautführer. Er ruft ;; die Braut ist zu verkaufen;; Er hält ein Tablett in der Hand und jeder der mit der Braut tanzen will, legt ein Geldstück darauf. Der Bräutigam beendet den Tanz, doch nur, nachdem er eine grössere Summe auf das Tablett legt.

          Dann geht die Braut sich umziehen und verknotet ihr Haar. Der Tanz und das Gesang dauert bis zum frühen Morgen.

          Der Brautführer ermutigt die Musikanten und die Gäste mit humorvollen Sprüchen. Er verabschiedet die Gäste und wünscht dem Brautpaar viel Glück im Leben, doch nur wenn der letzte Gast das Haus verlässt. In den früheren Jahren war das meistens am Mittag nach der Hochzeit

          Die Hoc hzeit der Szekler hat ihre strenge Regeln und Sorgen, doch die Hilfe der Anverwandten und Freunden macht aus ihr ein Freudenfest. Die Frauen machen nach der Hochzeit Ordnung und waschen das Geschirr ab, die Männer stellen die Möbel zurück auf ihren Platz.

          Es ist Brauch bei den Szeklern, dass die Eltern schon nach der Geburt des Kindes sich für deren Hochzeit vorbereiten. Das Mädchen bekommt Bettzeug, Geschirr, Kleidung, Möbel, sogar auch Haustiere. Die Eltern des Jungen sorgen für die zukünftige Wohnung, vor allem auf dem Dorf.

          Dieser Brauch wird auch heute beachtet und so kann die neue Familie ihr Leben weiter aufbauen.


 

Teller Ede Általános Iskola és Óvóda

A házasság minden korban és minden társadalomban nagy jelentőségű esemény volt az egyén életében. Megfelelő előkészítése, az adott közösség elvárásainak teljesítése, az egyéni szempontok figyelembe vétele nem kis körültekintést igényelt a résztvevőktől.

A magyar parasztság körében nagy volt a jelentősége a házasságnak, az egyik leglátványosabb és legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye volt életüknek. A közösség számára új rokoni csoportosulás lehetőségét, új családi összetételt; a rokonság, tágabb értelembe vett család számára számbeli, vagyoni és munkaerő-növekedést, és az utódok létrehozásának a lehetőségét jelentette.

Az egyén számára gyökeres változást hozott, amely nemcsak a társadalomban elfoglalt helyét, de családi státuszát, munkakörét, ruházkodását, egész magatartását átrendezte, megváltoztatta, megszabta.

A házasságkötés körüli ceremónia rendje éppoly színes és változatos, mint sok évtizeddel ezelőtt volt. A társ kiszemelésének fontos szempontja volt, hogy a házasulandók lehetőleg hasonló társadalmi helyzetben lévők, „hasonszőrűek” legyenek, a „guba a gubával, suba a subával” elv alapján. Földműves családból származó lány csak kivételes esetben ment férjhez iparos- vagy értelmiségi családból származó fiúhoz. A múltban más településeken lakó fiatalokkal csak elvétve kötöttek házasságot: „különbet nem kap más faluban sem” – mondták.

Hajdan a szülők döntötték el, hogy kik közül választhat magának a leányuk férjet. Elvárás, hogy a lány három-négy évvel ifjabb legyen a fiúnál. A legénnyel szemben pedig követelmény, hogy a katonai szolgálatán túl van-e már jó mestersége, keresete, egyszóval „jó pozíciója” legyen.

A fiatalok ismerkedésének lehetőségei a társas munkák (kender-dörzsölés, fonó, tollfosztó, kukoricafosztás), a vasárnap délutáni táncok, cuhárék, a jeles napok báljai, a közös munkák (cséplőgépes banda, summás munkák), a vásárok és a búcsúk.

Háztűznézőre csak akkor került sor, ha a szülők nem ismerték egymást, vagy ha a legény más faluból való lányt hozott magának. Résztvevői a szülők voltak. A háztűznézőt a leánykérés követte, szereplői rendszerint a fiú apja és keresztapja. Az utóbbi lett aztán a násznagy. Volt olyan hely, főként újabban, ahol a lány azonnal vissza is üzent, de rendszerint egy hétre rá adott igenlő választ a fiúnak, s ekkor a leendő vőlegénynek mintás selyemből készült jegykendőt küldött.

Korábban nem tartottak eljegyzést, sokáig gyűrűt sem cseréltek, legfeljebb a módosabbak körében volt ez a szokás. Később a jegykendő helyébe a karikagyűrű lépett, melyet eleinte csak a menyasszony kapott. A kettős gyűrűváltás a század közepétől vált általánossá. Napjainkban az eljegyzés a két család szűkebb, legközelebbi rokonságának a találkozása, mely rendszerint ebéddel vagy vacsorával társul. Ekkor beszélték meg a lakodalom időpontját.

Esküvő előtt 3 héttel a fiataloknak be kellett iratkozni a községházán, illetve a plébánián és három vasárnap kihirdették őket a templomban.

A lakodalom előtt egy héttel ejtették meg a hívogatást. A hívogatás dolga az első vőfélyé volt, aki rendszerint a kisvőféllyel együtt járta a család által megjelölt rokonokat, ismerősöket.

A keresztszülőket hívták meg násznagynak, s családtagjaik közül a lányokat koszorúslányoknak, a fiúkat koszorúsfiúknak választották. Ezen kívül a menyasszony a barátnőit, a vőlegény a barátait kérte fel erre a feladatra. A vőfély ezen szavakkal kért bebocsátást, és meghívta a rokonokat:

„Alázatossággal lépek e hajlékba,
Ég áldása szálljon a benne lakókra.
A házigazdától bocsánatot kérek,
Hogy tisztelt házába belépni merészkedek.
Jövetelem okát elmondom én bőven,
Mert egy szép esküvő van nálunk készülőben,
Melyre a családot általam hívatja
A vőlegény (menyasszony) és az ő tisztességes atyja,
Aki a fiának és annak jegybeli párjának
A templomban tartja esküvőjét,
Saját házánál meg a mennyegzőjét.
Ennek a szép napnak megüljük a torát,
Készít is a gazda bőséges vacsorát.

Én most ide az ő követeként jöttem,

Azt mondta: menj és szólj, beszélj én helyettem!

Rokonim, barátim és kiket szeretek,

Szombaton házamnál mind megjelenjetek!

Legyenek tanúi a szent frigykötésnek,

Amikor az ifjak hűséget esküsznek.

És azután egy kicsit mulatunk,

Régi szokás szerint dalolunk, táncolunk.

Jelenjenek meg hát, még egyszer fölkérem,

Szolgájuk leszek, ha a szombatot megérem.

Szívesen látjuk majd a többi sereggel,

Az Isten áldása legyen kegyelmükkel!”

A kisvőfélyt kapunyitogatónak is mondták, mert a vendégek meghívásakor ő szállt le a kocsiról és nyitotta ki a kaput, lakodalomkor figyelte a vendégek érkezését és szólt a nagyvőfélynek, hogy beköszönthesse őket. Segített az ételek behordásában, olykor egy-egy rigmus elmondásával is megbízta a nagyvőfély.

A vőfély szerepet régebben a család barátja vagy rokona vállalta. Ma már feledésbe merült az, hogy barátot kérjenek fel erre a szerepre. Inkább hivatásos vőfélyt hívnak a lakodalmakba, akik felkészülve a „megmérettetésre”, pontosan és szépen levezénylik a lakodalmat.

Mellüket szalagok, vagy díszzsebkendők, kalapjukat rozmaring, vagy szalagok díszítették, melyeket hívogatás előtt a menyasszony tűz fel. Jelképük a színes szalagokkal átkötött rézfokos vagy bot. A szóbeli hívogatást később kézírásos, gépelt vagy nyomdai meghívók váltották fel.

A  korábban megszokott hétköznapi (kedd-csütörtök) lakodalmakat a kötött munkaidő miatt szombati napra tették. Az egyházi ünnepeket figyelembe véve (advent- nagyböjt időszakban) nem kötöttek házasságot. A menyasszony kelengyéjét, rendszerint a lakodalom előtti napon szállították a vőlegényes házhoz. A hozomány (a stafír) összeállítását és gyűjtését már kislánykorban megkezdik, hiszen „hozomány nélkül egyetlen lány sem mehetett férjhez”. A stafírungot vászon szőttesek, törülközők, abroszok, lepedők, párnahéj, dunna, párna, szakajtóruha, sublót, tulipános láda alkották, amelyeket néhány tárgyi ajándékkal, főként edényekkel egészítettek ki.  A kelengye sok helyen a fiatal pár részére szinte életre szóló ellátást biztosított, de hiányoztak belőle a munkaeszközök, az önálló háztartás viteléhez szükséges eszközök.

A lakodalom előtt nyolc-tíz nappal látnak hozzá az előkészületekhez. Az asszonyok legfontosabb feladata a csigatészta készítés, mely nélkülözhetetlen hozzávalója a tyúkhúslevesnek. Mivel szakértelmet igényel, a menyegző előtt egy héttel külön meghívót kaptak azok az asszonyok és lányok, akik jól értenek a tészta készítéséhez. Ez a tészta finom fehérlisztből és tojásból készül. Előbb meggyúrják, vékonyra kinyújtják, majd derelyemetszővel kis négyzetekre vágják, az orsó hegyével bordán meghengerítik, hogy a csigához hasonló formájúvá váljék.

A közeli rokonok nem vittek süteményt, hanem alapanyagot (lisztet, zsírt, cukrot stb.), s a lakodalmas háznál sütötték meg a sós és édes aprósüteményeket. Ez idő alatt a férfiak felállították az udvaron a sátrat. Régebben még kipakolták a házat, a bútorokat átvitték a szomszédba, s az üres házban tartották a lakodalmat.

A koszorúslányok kötelessége volt a virágfüzérek elkészítése. Esküvő előtt egy héttel a koszorúslányok elmentek a lányos házhoz és krepp papírból kivágták a virágokat madzagra felfűzték. Ezekkel a virágfüzérekkel díszítették fel a sátrat és esküvőkor a lovas kocsikat. Feladatuk volt még az edények összehordása és lakodalom napján a terítés.

A lakodalom előtti napon a férfiak levágták a borjút, a disznót, birkát és azok vesznek részt a hús feldolgozásában, akik majd megfőzik. A legfelelősségteljesebb munka rájuk hárult, hiszen a pörkölt elkészítése nagy szakértelmet igényelt. Az asszonyok egy része tyúkokat kopasztott, a másik része kenyeret és kalácsot sütött. A segítőknek csirkeaprólék levest és rétestésztából túrós rétest készített a gazdasszony ebédre. A lakodalom napjára szakácsokat fogadtak fel, hogy rendben és zökkenőmentesen készüljenek el az ételek, akik már az előkészületekben is részt vettek.

Lakodalom napján a jegyespár délelőtt az anyakönyvvezetőhöz ment polgári esküvőre, míg délután a paphoz, templomi esketésre. A vőfély legfontosabb feladata ekkor kezdődött. Megjelent a vőlegényes háznál és bebocsátást

kért a ház urától a következőképpen:

„Tisztelettel teszem ide be a lábam,

Engedjék meg most, hogy jó napot kívánjak.

A házigazdától bocsánatot kérek,

Hogy a tisztelt házba belépni merészlek.

Mivel a vőlegény úr követe lettem,

Az ő parancsára bátran merészkedtem.

Megjelentem és most kötelesség híven,

Hogy e nagy dolgukban önöket segítsem.

S majd vendégeiket kínáljam, szolgáljam,

No, meg, hogy magamat szépen kitáncoljam.

Adjon az Úr Isten szerencsét e házra,

És sok-sok áldást a leendő új párra!”
 

Elbúcsúztatja a vőlegényt a szüleitől:

„Tisztelt kedves szülők, eljött az óra,

Íme, kedves fiúk itt áll búcsúzóra.

Mindjárt kiröpül, mint kismadár fészkéből,

S szerető karok hű öleléséből.

Érzékeny szavakkal szeretne búcsúzni,

De szíve sajog, nem tud szóhoz jutni.

Én leszek most néki szószólója,

Kedves szeretteitől elbúcsúztatója.”

 

„Kedves édesapám, magához fordulok,

Búcsúzó beszédet könnyezve indítok.

Köszönettel veszem apai voltát,

Bocsássa meg, jó apám, ha megbántottam!

Kérem az Istent, tartsa meg életét,

Frissítse mindig egészségét.

Áldja meg az Isten, szívemből kívánom,

Ezzel befejezem magától búcsúzásom!”

„Kedves édesanyám, mikor magához beszélek,

Szívemben szúró, nagy fájdalmat érzek.

Köszönöm magának, hogy eddig nevelt,

A jóra tanított, a rossztól féltett,

Engem házasélethez hozzásegített.

Isten rendelése, hogy magától elváljak,

Választott nőmmel külön úton járjak.

De azért, jó anyám, ha más úton is járok,

Azért én mindig szerető, jó fia maradok.

Legyen szerető anyám, bár nem leszek véle,

az Isten áldja meg minden lépését!”

 

testvérétől:

„Most hozzád fordulok, kedves jó testvérem,

Én most elmegyek, itt hagyom e lakot,

Kívánok tenéked sok-sok boldogságot.

Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk,

Hol sok boldogságban volt együtt részünk.

Búcsúzok hát tőled, kedves jó testvérem,

Áldjon meg az Isten minden lépésedben!”

 

és a nagyszülőktől:

„Kikhez nem szóltam még, kiktől búcsúznom kell,

Akik miatt újból felsajdul a kebel.

Kedves nagyszüleimet az Úristen áldja,

Szent öregségüket az ég koronázza!

És midőn elhozza az utolsó véget,

Adjon Isten csendes, nyugodt békességet!”

 

A búcsúztató után a vőfély a menyasszonyos házhoz való indulásra szólítja fel a násznépet.

„Eljött már végre az indulási óra,

Hogy a mi munkáink forduljanak jóra.

Most indulunk el a döntő ütközetre,

Melyre én már régen fel vagyok készülve.

Azt hiszem, nem vallok én most se kudarcot,

Méltán kiállhatok bármily erős harcot.

Vitézeim vannak, egész férfi sereg,

Kikben megbízhatok, hogy most csatát nyerek.

Tisztelt gyülekezet! Isten szent nevében,

Induljunk el innen csendes békességben.

Vőlegény urunknak keressük fel párját,

Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát!

Szerezzünk ma kedvet, boldogságot neki,

Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot!

Hozzuk el már végre szép menyasszonyunkat,

Hadd lássuk boldognak vőlegény urunkat!

Először az Isten hajlékába visszük,

Hol az áldás után boldog lészen, hisszük.

Induljunk el tehát, Isten szent nevében,

Jöjjenek utánunk, mindnyájukat kérem!”

 

Az első kocsin ült a vőfély a feleségével, utána a vőlegény a násznaggyal és a násznagynéval, a harmadikban az örömszülők és a nagyszülők, majd a többi vendég. A sort a zenészek zárták.

A menyasszonyos ház előtt a zenészek előre mentek, hogy zenével fogadhassák a násznépet, ekkor a „Nyisd ki babám az ajtót” kezdetű nótát játszották. A hosszú út után kifáradt násznépet borral, kaláccsal és aprósüteménnyel kínálták meg. Közben a koszorúslányok tűzték fel a koszorúsfiúknak, a vendégeknek az apró mellvirágokat. A menyasszonyt egyik nőrokona a tisztaszobában öltöztette, ruhája fehér színű, földig érő, a fejére viaszból készült mirtuszkoszorú (párta) és földig érő fátyol került.

Amikor már a menyasszony öltöztetése befejeződött a vőfély kikérte őt a szülőktől:

„Szerencsés jó napot adjon az Úristen!

Hála, hogy e napra felvirradtunk épen.

Megjött már az óra, midőn magzatjuknak,

Oltárhoz kell lépni, mint szép menyasszonynak.

E járatban jöttünk tehát e hajlékba,

Hogy elvezessük őt az Isten házába.

Kérjük ezért szépen a kedves szülőket,

Eresszék az útra kedves szülöttjüket!”

A vőlegény átadta a menyasszonyi csokrot, majd elkezdődött a menyasszony búcsúztatása. A vőfély megható verssel búcsúztatta el a menyasszonyt szüleitől:

„Hadd szóljak most kedves szüleimhez,

Akik legközelebb állnak a szívemhez,

Akik a bölcsőmtől idáig vezettek,

Tisztességre, jóra, szent hitre neveltek.”

 

„Magához fordulok, kedves édesapám,

Könnyeimtől borul el most orcám,

Mielőtt az apai házból kilépek,

Térdre hullva bocsánatot kérek.

Bocsásson meg, ha néha bánatot okoztam,

Hisz én akkor még kisleányka voltam.

Isten vele apám, minden jót kívánok,

Élete útjain nyíljanak virágok!”

 

„Hát magához mit szóljak, drága édesanyám?

Ki ekkorig volt gondviselő dajkám.

Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívének,

Midőn elválását látja gyermekének.

Kedves édesanyám, tudom, mint szeretett,

Mint gyenge virágot ápolt, nevelgetett.

Jóra tanított, a rossztól féltett,

Most pedig szárnyamra engem ereszt.

Ezért édesanyám mielőtt indulok,

Könnyező szemekkel keblére borulok.

            Bocsánatot kérek, drága édesanyám,

Ha megbántottam életem folyamán.

Az Istenre kérem, bocsássa meg vétkemet,

Hogy el ne veszítsem szegény lelkemet.

Ezekért az Isten áldja meg magát!

Amíg életét e világon éli,

Az Isten kegyelme legyen mindig véle!”

 

testvérétől:

„Szerető testvérem, boldog legyen élted,

Búcsúzik most tőled szerető testvéred!

Kíván neked sok jót, és sok-sok szerencsét,

El ne felejtsd soha a hűséges testvért!

Soha az életben te el ne feledjél,

S amily tiszta szívből te eddig szerettél,

Szeress ezután is bajban és örömben,

El ne hagyjuk egymást az egész életben!

A gyermekek sorsa a szülőktől a válás,

Ám, csak akkor vagyon rajta Istenáldás,

Ha a jó szülőkhöz örökös a hála,

Nélküle ocsmány az emberek halála.

Ezért szüleinket most gondodra bízom,

Ha már magam vinni e gondot nem bírom.

Legyen, hát terajtad az Isten áldása,

Gyarapodjon mindig lelked gazdagsága!”

 

nagyszülőktől:

„Drága nagyszüleim, örül a lelkük,

Könnyben úszik mégis jóságos szemük.

Minden jóságukat megköszönöm itten,

Nyújtsa életüket hosszúra az Isten!

Kedves nagyszüleim, sokáig éljenek,

Unokájuk búcsúzik, Isten velük!

Öreg napjaik legyenek békések,

Legyenek áldottak, és legyenek szépek!”

 

rokonoktól, barátnőktől:

„Kedves rokonságom és ti jó barátnők,

Mind, akik örömömet vélem megosztjátok,

Itt van már az idő útnak indulásra,

Kísérjetek engem az Isten házába!

Hadd nyerjünk ott áldást közös életünkre,

Hadd tegyünk szent esküt örök hűségünkre!”

majd szépen feldíszített kocsikkal elindultak az esküvőre.

Az első kocsin ült a két vőfély. A nagyvőfély egy üveg bort vitt, amelyre egy kerek fonott kalácsot húztak. A vőfélyes kocsi után haladt a menyasszonyos, a vőlegényes kocsi, majd a többi koszorúspár kocsija következett.

 

A koszorúslányok rózsaszín ruhát viseltek, fejükön széles cakkos rózsaszín koszorú díszlett. Őket követték a násznagyok, szülők, aztán a közelebbi rokonok. A lakodalmas menet nemcsak kocsin, hanem gyalogosan zeneszó mellett, kurjongatva vonult végig a falun.

Az utcán nézelődőket, kíváncsiskodókat kaláccsal és borral kínálták meg. Mikor megérkeztek a templomhoz, az első koszorúspár vezette be a vőlegényt, menyasszonyt és csak az oltár előtt adták át őket egymásnak. A vőlegény állt jobbról, a menyasszony balról, a násznagyok mögöttük. A koszorúslegények a vőlegény, a koszorúslányok a menyasszony oldalán sorakoztak fel. A vőfélyek úgyszintén, egyik az egyik oldalon, a másik a másikon helyezkedett el. A nagyvőfély feladata volt esketés után, a bort és a lyukas fonott kalácsot a papnak átadni és a vacsorára meghívni.

A szertartás után fényképeket készített a fényképész az ifjú párról a koszorúslányokkal és fiúkkal, valamint a vendégekkel.

Esküvő után nótaszóval indultak a vőlegényes házhoz, ilyenkor másik úton mentek, mint amelyiken jöttek. Az otthon maradottak égő gyertyákkal és petróleumlámpákkal fogadták az érkezőket. A zenészek a kapuban várták a násznépet.

Mikor hazaértek a menyasszonnyal, akkor az anyósnak ki kellett menni elé. A vőlegény szülei megcsókolták az újpárt, majd bementek a sátorba, ahol már bent ültek a násznagyok és a vőfély beköszöntötte az újpárt.

„Tisztelt vendégsereg, kérek egy kis csendet,

Mert csak így lesz értelme a rövid beszédemnek!

Most nemcsak a nyelvem, a szívem is beszél,

És a jó akarat, amely bennem él.

Szívem kívánságát szép szavakba gyűjtöm,

És mindnyájunk nevében az új párt köszöntöm.

Ők most lépnek az élet útjára,

Ragyogjon rájuk a boldogság sugára!

Szívemből kívánom a fiatal párnak,

Szerezzen sok örömet egymásnak.

Legyen az életük hosszú, boldog, áldott,

Soha meg ne bánják ezt a házasságot!

Bennem a jó szándék van, a kezem sem remeg,

Kövesse példámat a szép vendégsereg!”

 

Ezután a vőlegény és a menyasszony táncolt egyet.

Vacsorához már előre megterítették az asztalokat, bekészítették a felszeletelt fonott kalácsot, sós pogácsát, aprósüteményeket. A bejárattal szemben a főhelyen ült az új pár, számukra egy terítéket raktak. A menyasszony mellett az első koszorúslány és legény, a vőlegény mellett a második koszorús pár. Az ifjú pár fölé virágkoszorút, vagy táblát akasztottak „Éljen az ifjú pár!” felirattal, és azt körülfonták élő virággal.

Vacsora előtt a vőfély felkérte az egybegyűlteket, hogy foglaljanak helyet a vacsorához.

 

„Kedves jó háznépe, szeretett vendégek!

Amíg a konyhában elkészült az étek,

Igyunk egy pohár bort a nagy ijedtségre,

A boldog ifjú pár jó egészségére!

Ne féljen senki se, nem is fél, úgy látom,

Hogy a bor nem csúszik a nemes gigákon.

Szép lány szüretelte, szép legény sajtolta,

Így van ebben minden: csók, szerelem, nóta.

Áldassék az ég, s föld és minden jó lélek,

Készült a konyhában a sok finom étek.

Ne folytassuk hát már a nótát, a táncot,

Mert megharagusznak érte a szakácsok.

Kapjunk inkább majd a kanálra, villára,

Várnak itt bennünket egy kis lakomára.

Aztán jöhet a tánc, és jöhet az ének,

Telt gyomorral nézve, vidámabb az élet.”

A vőfély humoros, szellemes versekkel köszöntötte az egyes ételeket, mindegyik fogásból az első tálat ő hozta be, a többit az asszonyok, lányok szolgálták fel. Ugyancsak az ő gondja volt a vendégek szórakoztatása, összefogása, az egész lakodalom zökkenőmentes lebonyolítása.  Nagy feladata volt a pincérnek is, erre megbízható személyt kértek fel, hiszen ez a megbízatás igen nagy felelősséggel járt. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy a csapot nyitva felejtse, vagy illetéktelenek bejussanak a pincébe. Ő szolgálta fel az italt és ügyelnie kellett arra, hogy mindenütt elegendő innivaló legyen, az üvegek ne legyenek üresek az asztalon. Mulasztásáért a háziakat szólták volna meg.

Az első tál étel a tyúkhúsleves volt, a vőfély így köszöntötte be: 

„Istennek nevében íme, megjelentem,
Tudom, azt mondják, biz' jól cselekedtem.
Íme, itt a leves, az étkek alapja,
Násznagy uram majd a példát mutatja.
Íme, itt a leves, majd jön a jó hús,
Tehát a szíve senkinek ne legyen bús.
De mielőtt hozzányúlnak a kanálnak
Buzgó szívvel adjunk hálát az Úrnak!
Rajta hát zenészek, hadd szóljon a virtus,
Ezzel dicsértessék az Úrjézus Krisztus!”

 

majd imádkoztak és elénekelték a Himnuszt. A lakodalmi vacsora étrendje a következő, a sorrend többnyire napjainkban is hasonló: pálinka, bor, kalács, tyúkhúsból főzött csigaleves, töltött káposzta, sült baromfi vagy disznó és marhapörkölt burgonyával, rétes. Minden ételt a vőfély verssel köszöntött be.

Pörkölt:

„Eszes ember volt, aki ezt kitalálta,

Ki a pörköltet először feltalálta.
Finom az illata, zamatos az íze,
Ha ránéz az ember, örül már a szíve.
No, de nem dicsérem, dicsérje majd magát,
Beleadták ebbe mindennek a javát.
No, de mint szakácsnénk az imént mondta:
Ha vissza merem vinni, a hátamra locsolja.”

 

Sült hús:

 

„Pecsenyét is hoztam, mégpedig kétfélét,
Behoztam a kakast és vele a jércét.
Hogy jutottam hozzá, mindjárt elmesélem,
Figyeljenek énrám türelemmel, kérem!
Szaladgált a kakas a jérce nyomába,
Én meg fogtam magam, futottam utána.

Megfogtam mindkettőt hamar szerencsésen,
Leöltem őket és leforráztam szépen.
Lábukat szépecskén össze is kötöttem,
Aztán egy tepsibe belegyömöszöltem.
Szép piros barnára sült meg ott a bőrük,
S lett királynak való pecsenye belőlük.
Nyúljanak utána, ízes a falatja,
Tessék Násznagy uram, bátran kóstolhatja!”

 

Káposzta:

„Paradicsomkertből éppen most érkeztem,
Mely gyönyörű kertnek gyümölcséből ettem.
Mivel hogy én ottan sokat kertészkedtem,
Szép fejes salátát bőven termesztettem.

Szárma és káposzta az étkek vezére,
Nemes magyar hazánk, országunk címere.
Többet nem dicsérem, dicsérje meg magát,
Mert belevágtam egy fél oldal szalonnát,
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne ki fülét, ki farkát!”

 

Rétes:

         „Finom fehér lisztből készült a rétes,

Túró, mák, cukor is van benne, attól ilyen édes.

No, de hogy a titkot mi is megtudjuk,

A sokféle rétesből jó étvággyal fogyasszunk!”

 

A meghívott vendégek bort hoztak magukkal, és mindenkit megkínáltak belőle. A lakoma végeztével kezdetét vette a mulatozás, a lakodalmas nép, és a vendégek sorra felkérték a menyasszonyt.

A menyasszonytánc időpontja rendszerint éjfélre esett. Kezdetét rigmussal vagy táncra szólító szavakkal jelentette be a vőfély, s a táncot is legtöbbször ő kezdte a menyasszonnyal.

 

„Dicsértessék tehát az Úr Jézus neve,

Álljanak az útból most egy kicsit félre.

Engedjenek nekünk egy kis tágasságot,

Míg itten eljárjuk a menyasszonytáncot!

Nem látok itt köztünk egyet se apácát,

Járjuk el hát mostan a menyasszony táncát.

Nem voltak hiába fáradozásaink,

Ez oly igaz, mint száz fillér egy forint.

Ím, itt áll előttünk az ékes menyasszony,

Hogy menyasszonyfejjel még egyszer mulasson.

Táncoljon majd vele mindenki egy kurtát,

Csak le ne tapossák a cipője sarkát!

Násznagy úr kezében van egy üres tányér,

Én kezdem a táncot, a többi még ráér.

Addig szaladjanak tízesért, húszasért,

Te meg prímás, húzd rá, az új házaspárért!”

 

Néhány forduló után „Eladó a menyasszony!” kiáltással megnyitotta az általános részvételt. Tánc előtt a jelentkezők a násznagyok asztalán álló tányérba, kosárba, rostába dobták az általuk szánt pénzösszeget, illetve az asztalra helyezték ajándékaikat. Adományukat esetleg a tánc alatt is kézben tartották, felmutatták vagy a ruhaneműt a menyasszony vállára terítették, felajánlásukat pedig a vőfély kikiáltotta, pl.: „Egy borjúért táncol a menyasszony!” Jelentős mozzanata a menyasszonytáncnak, hogy a menyasszony a vőlegény hozzátartozóival is táncolt, akik ezzel mintegy kifejezték, hogy a családba befogadták. A sort a vőlegény zárta, kiragadta a menyasszonyt a tánchelyről és nagyobb összeggel kiváltotta.

Ezután a menyasszonyt átöltöztették menyecskének, haját felkontyolták, fejét bekötötték kendővel, majd ily szavakkal köszöntötte a vőfély:

„Jaj, de csinos menyecske lett ebből a lányból,
Kerek kontyot csináltak a hajából.
Jaj, de csinos kis barna,
Suhog rajta a selyemszoknya.”

Az ifjú házasok borral és tortával kínálták meg a vendégeiket. Egyszerű menyasszonyi tortát készítettek, kezdetben csak lekvárral, később vajas krémmel töltötték.

A koszorúslányok öltözéküket csak a menyasszonytánc után cserélhették át a saját ünneplő ruhájukra. A vigasság és mulatozás reggelig tartott, az elköszönő vendégeket zeneszóval kísérték a kapuig. A vőfély elköszönt a násznéptől és elmondta jókívánságait az ifjú házasoknak, de addig nem hagyhatta el a lakodalmas házat, míg az utolsó vendég el nem ment.

 

„Megkapta az új pár délután az áldást,

Egész éjjel ittuk az áldomást.

De most már reggel van, s én hazaindulok,

Boldog házasoktól mostan elbúcsúzok.

Őket kis házukban most magukra hagyom,

Szép szerelmüket már szómmal nem zavarom.

Köszönöm a sok jót, mibe itt volt részem,

Ha tán rosszat tettem, bocsássák meg nékem.

Megköszönök mindent feltűnő hajnalba,

Részem volt itt sok-sok ételbe, italba.

De most úgy gondolom, elég lesz ez mára,

Kívánok sok áldást, az ifjú párra.

Szerencse kísérje jártukat, léptüket,

Áldja meg az Isten egész életüket!”

 

A házigazda a hazatérő vendégeket nem engedte el kóstoló nélkül. Másnap az asszonyok elmosogattak, a koszorúslányok hazaszállították a kölcsönadott edényeket (benne kóstolóval), a férfiak lebontották a sátrat, s jókedvűen együtt töltötték még a vasárnapot, így ért véget a mulatozás.

A módosabbaknál még bőségesebb volt a lakodalom, akár 2-3 napig is eltartott a mulatozás, de a lakosság többségére a szerényebb megvendégelés volt a jellemző. Közvetlenül a háborút követő időszakban nagyon sokan ennél egyszerűbben oldották meg a házasságkötést; volt, aki szűk családi körben (szülők, testvérek, tanúk) kötött házasságot, egy ebéd vagy vacsora kíséretében.

 

Die Heirat war in allen Altern und allen Kulturen ein deutiges Geschehen im Leben der Person. Die entsprechende Vorbereitung, die Erwartung der jenen gegebenen Gemeinschaft einhalten, in Hinsicht auf der Personen brauchen die Teilnehmer eine große Runschau.

Die Heirat war deutig unter der Bauernschaft, die im Leben einiges sehenswürdigste und größte Interesse Geschehen war. Für den Gemeinschaft gemeldete die Möglichkeit der verwandten Gruppierung, eine neue familiäre Zusammensetzung; die Verwandte gemeldete für Familie in weiteren Sinnge numerisch, sachlich und Wachstum der Arbeitskraft, weiters die Möglichkeit der Bildung von der Nachfolger.

Für die Persone brachte eine radikale Veränderung, die nicht nur den vollbesetzte Platz in Kulturen sondern familiär Status, Arbeitskreis, Bekleidung, ganze Haltung umorganisierte, veränderte, bestimmte.

Die Formalität um die Heirat ist geradeso farbig und vielfältig, als so vormals vieles Jahrzehnten war. Die Selektion des Partners war eine wichtige Punkt, daß die Heiratskandidat möglich in der ähnilchen Kulturpozition „ sein sollen, aufgrund des Grundsatzes „Piepen mit Piepen, Schauben mit Schauben” sind. Von eine Bauerfamilie resultierendes Mädchen sollte sich nur in einem außergewöhnlichen Fall zu eine Hanwerkerfamile oder eine Intellektuellesfamilie resultierenden Junge geheireitet. In der Vergangenheit wurde nur im selten solche Jugend verheireiteten, die in einer anderen Ort wohnte: „Sie bekommt nicht die Rechte im anderen Dorf auch”- sagten.

Dermaleinst entschieden die Eltern, daß ihres Mädchen mit jemandem Ehemann wählen sollte. Erwarten, daß das Mädchen drei – vier Jahren jünger als der Junge sei. Gegenüber dem Bursche ist doch eine Erforderung, daß er mit seinem Militärdienst schon fertig ist, sei er eine gute Profession, einer guter Verdienst, kurzum „eine gute Position”.

 

Für die Jugend sind die Möglichkeit des Streifzug die geselligen Arbeiten (die Reibung des Hanfs, der Sinner, die Schleißerin, die Maisschälung), die Tanzen sind am Sonntag nachmittags, die Bälle des vorzügliches Tages, Mitarbeiten (die Bande der Dreschmaschine, die Arbeit des Einliegern), Messen und die Kirmes.

Wenn die Eltern nicht Bekannten waren, gab es Brautschau und „Hausschau”. Dann folgte Besuch der Brautwerbung mit dem Vater des Jungen und mit seinem Pate. Nach einer Woche gab das Mädchen Antwort mit „Ja” dem Jungen und schickte ein Tuch aus Seide. Früher machten keine Verlobung, nur tauschten Ringe.

Vor der Hochzeit wurden die Verlobten dreimal Sonntags in der Kirche verkündet. Vor einer Woche der Hochzeit rufte der erste Brautführer mit kleinem Brautführer die Werwandten und Bekannten an.

Der kleine Brautführer öffnete Tor und sagte dem größem Brautführer, wer gekommen ist. Er half beim dem Speisentragen und manchmal sagte einige Reime.

Man beginnt  8-10 Tage vor der Hochzeit mit der Vorbereitung.  Die wichtigste Aufgabe der Frauen ist die Herstellung den”schneckenförmigen” Suppennudeln, die eine unentbehrliche Zutat der Hühnersuppe ist. Weil es Sachkenntnisse braucht, wurden die Frauen und die Mädchen, die Suppennudeln sehr gut machen können, eine Woche vor der Hochzeit extra eingeladen. Diese Suppennudeln sind aus feingemahltem Mehl und Eiern ausgefertigt. Zuerst wird sie durchgeknetet, schmal ausgerollt, dann mit einem speziallen Nudelnmesser in kleinen Quadratstücken geschnitten, gewälzt, um „schneckenförmig” zu werden.

Die enge Verwandschaft hat keinen Kuchen gebracht, sondern nur Zutaten (Mehl, Fett, Zucker usw.) und bei dem Haus, wo die Hochzeit ist, hat man Salzgebäcke und Kuchen gebacken. Während dieser Zeit wurde der Zelt von den Männern aufgestellt. Früher wurde das Haus ausgeleert,  wurden die Möbeln in die Nachbarhäuser gebracht, und die Hochzeit wurde im leeren Haus veranstaltet.

Die Zubereitung des Gewindes war die Pflicht der Kranzeljungfer. Eine Woche vor der Hochzeit sind die Kranzeljugfer ins Haus, wo die Braut gewohnt hat, und sie haben die Blumen aus Krepppapier geschnitten und sie auf eine Schnur aufgebunden. Mit diesen Gewinden wurden der Zelt und der Pferdewagen, bei der Hochzeit dekoriert.  Ihre Aufgaben waren noch das Zusammentragen des Geschirrs, und an dem Tag der Hochzeit sollten sie die Tische decken.

Am Tag vor der Hochzeit schlachtete die Männer Schweine, Kalb. Die Frauen haarten Hühner, backten Brot und Kuchen. Am Tag der Hochzeit kochte ein Koch.

         Das Brautpaar ging am Vormittag der Hochzeit zum Standesamt auf die bürgerliche Hochzeit, am Nachmittag ging zur Kirche auf die Hochzeit. Da begann die Arbeit des Brautführers. Er tretete beim Haus des Bräutigam auf und begann Abschied des Bräutigam und beim Haus der Braut Abschied der Braut. Die Hochzeitspartei ging mit den Pferdekutschen zum Haus der Braut. Auf der letzten Pferdekutsche saßen die Musiker. Beim Brauthaus boten die Frauen die müde Hochzeitspartei mit Wein, Kuchen an.

Der Heiratsumzug bohrte das Dorf neben der Musik zu Fuß und mit den Pferdekutschen durch. Nach der Hochzeit gingen sie zum Abendessen.

            Der Brautführer meldete die Speisen an: Hühnersuppe, das gefüllte Kraut, Schweinbraten, Hühnerbraten, Rindpaprikas und Schweinepaprikas mit Kartoffeln, Strudel.

Der Tanz mit der Braut war in der Mitternacht. Die Kandidaten warfen das Geld ins Teller, das auf dem Tisch vor dem beste Männer stand. Am Ende gab der Brautigam eine große Summe und lief mit der Braut hinaus.

Nach dem Tanz kleidete die Frauen die Braut um. Das neue Paar bot ihre Gäste mit Wein und Kuchen an.


 

 

 

 

 

 


 

 
 
 
 
 
 
 
 

 

Aktualizácia 26. októbra 2010