Az esküvői mulatságban a jó hangulat egyik elengedhetetlen felelőse volt a vőfély. A vőfély feladatai nem egyszerűek, ugyanis az igazán jó vőfély végig kiséri az esküvői eseményeket és mindenben támogatja az ifjú párt. A vőfély meghívása a lakodalomra időben történt.

A vőfély kellékei a bokrétás kalap és a szalagokkal, valamint két zsebkendővel  feldíszitett vőfélybot. Akárcsak a násznagyoknak, a vőfélynek is kijárt a mennyasszony által feltűzött mirtusz.

Rendkívül fontos volt, hogy kellő összhang legyen a vőfély és a násznagy között, hiszen a lakodalom kimenetele függött ettől. Minél vígkedélyűbb, nótásabb, tréfára kaphatóbb volt a násznagy, illetve a vőfély, annál vidámabb hangulatot tudtak teremteni.

A vőfély feladata volt a lakodalom napján a vőlegény, menyasszony kikérése, elbúcsúztatása, a vendégek, valamint az ételek beköszöntése. Ugyancsak neki kellett felügyelni a szakácsokra, a tálalásra, hogy mindenki előtt teli legyen a tál, az üreseket azonnal cseréljék, mert az üres tálakért a házigazdát szólták volna meg, hogy sajnálta az ételt. Ugyancsak az ő gondja volt a vendégek szórakoztatása, összefogása, az egész lakodalom zökkenőmentes lebonyolítása.

A vőfély mellett fontos szerepet játszott a zenekar, amely rendszerint a faluból került ki, általában 4 tagú volt ( hegedűs, bőgős, cimbalmos és harmonikás ).

 

 A lánynak már 12 éves kora után elkezdték gyűjteni a staférungot. Minden lányos háznál tartottak libákat, kopasztották, válogatták a tollat. Általában 6 párnát, 2 dunnát kaptak a lányok, a módosabbak 8 párnát, 3 dunnát.  A lány földet is örökölt, amit akkor kapott meg, amikor a szülők már nem bírtak dolgozni és a földet szétosztották a gyerekeik között.

A bútorokat lovasszekéren vagy a lakodalom előtti héten szállították el a vőlegényes házhoz vagy a lakodalom utáni reggel, hogy a vendégek még láthassák a staférungot.

 

A lakodalom napján, szombaton a két háznál külön gyűlekeznek a vendégek. A vőfélynek elsőként a legényes házhoz kell mennie, ahol elbúcsúztatja a vőlegényt.

A vőfély elbúcsúztatja a vőlegényt szüleitől :

 

Búcsú az édesapától :

  „Most a hegedünknek némúljon zengése

   A sarkantyunknak is szünjék meg pengése

   Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése

   Legyünk csendességben, mig lészen végzése.

   Dicsőség először a nagy magasságban

   Istennek, ki lakik fénylő boldogságban

   Ki rendelt nékem egy igazi társat,

   Kivel parancsai szerint, híven járja

   Reszketnek ajkaim a belső félelemtől,

   Még jobban remeg a szívem a szeretettől.

   Engedd meg jó apám, ha megbántottalak

   És ha téged sokszor háborítottalak,

   Az Istenre kérlek engedd el vétkemet

   Hogy el ne veszitsem én szegény lelkemet.

   Köszönöm apai hű szeretetedet,

   S melyet nem érdemlek, gondviselésedet.

   Drága édesapám kérem tanácsodat,

   Tanácsod után add rám áldásodat.

    Két út van előttem, boldog s boldogtalan,

    Életemhez mérten, mely követ untalan.

    Melyiken induljak annak a titkába

    Vegyes gyönge elmém igazítsd útjára,

    Te mutasd az utat kivánt áldásoddal,

    Míg majd viszont meglátsz szerető párommal.

    Gyermeki szívemet itthagyom tenéked,

    Drága édesapám, Isten legyen véled.”

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik az édesapjától, a zenészek „Az én jó apámnál nincs jobb a világon” című hallgatót húzták.

Búcsú az édesanyától :

 

Drága édesanyám, mikor tehozzád beszélek

A szívemben akkor nagy fájdalmat érzek.

Te neked köszönöm, hogy e Földön élek,

És hogy felneveltél, hálát adok néked.

Rám nagyon vigyáztál, mindentől megvédtél,

Emlőddel tápláltál, széltől megőriztél.

Isten fizesse meg sok fáradtságodat,

Én mellettem töltött ápolásodat.

Ezennel bevégzem tőled búcsúzásom,

Drága édesanyám az Isten megáldjon.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik az édesanyjától, a zenészek „Édesanyám de jó asszony” című hallgatót húzták.

 

Búcsú a testvérektől :

 

„Most tőletek búcsúzom drága testvéreim,

Kikkel együtt telt el vidám gyermekségim

Kikkel megosztottam minden víg örömöm

Jó indulatotok immáron köszönöm.

Én innen elmegyek, ti meg itt maradtok,

Drága szüleinknek szót fogadjatok.

Tőletek e kérés az én búcsúzásom,

Ég titeket áldjon szívemből kivánom.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik a testvéreitől, a zenészek a ”Szeressük egymást gyerekek” című dalt húzták.

 

Búcsú a nagyszülőktől :

 

„Kedves jó nagyanyám, szeretett nagyapám,

A kicsi unokátok nektek is jót kíván

Hogy kicsi koromban vigyáztatok reám

Fizesse meg Isten életetek alkonyán.

Tartson meg az Isten a jó egészségben

Öreg napjaiknak adjon békességet

A sok jóságukért néha fölkeresem

S a fekvő ágyat jó puhára vetem.

 

Amíg a vőlegény elbúcsúzik a nagyszüleitől, a zenészek a ”Kis lak áll a nagy Duna mentében” című dalt húzták.

 

A búcsúztatók elhangzása után, a násznép elindult a menyasszonyi házhoz, ezt megelőzte a vőfély által elmondott induló :

 

„Tisztelt gyülekezet, Isten szent nevében

Induljunk el innen csendes békességben

Vőlegény uramnak keressük fel párját

Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát.

Szerezzünk ma neki kedvet, boldogságot,

Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot.

Először az Isten hajlékába visszük,

Hol szent áldás után boldog lészen, hisszük.

Induljunk el tehát Isten szent nevében,

Jőjjenek utánam mindnyájukat kérem.

 

A vonulás szekereken történt, csigolyával font pergő szekerekkel. Az első szekéren a vőlegénnyel tartott a vőfély, a násznagyok, valamint a zenészek. Őket követte a násznép. Szekérrel abban az esetben vonultak, ha nagy volt a távolság a faluban vagy pedig ha más faluba kellett mennie a mennyasszonyért.

A mennyasszonyi házhoz érve, a vőfély a zenészekkel együtt bebocsátást kér, akik a „Nyisd ki babám az ajtót” című nótát húzták.

 

A vőfély beköszöntője :

 

„Ma hajnal alig virradt a reggel,

Összegyűlekeztünk szép számos sereggel.

Jöttünk aztán tisztes hajlékhoz végre,

Kedves mennyasszonyunk nagy tiszteletére.

A házi gazdához van egy kis kérésünk,

Ott kinnt várakozik, szép sereg vendégünk.

Legyenek szívesek őket befogadni,

S mi sem fogunk értük adósok maradni.”

 

       Bebocsátás után a násznépet köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kinálták a háziak.

Ezt követte a menyasszony kikérése.

 

„Kedves seregeim én csak azt csodálom,

Hogy akiért jöttünk azt sehol sem látom.

Odabent maradt tán, majd én kiinstállom,

Hogy kárba ne vesszen sok fáradozásom.

Menyasszony, asszony jőjjön ki kértemért,

A mi seregünknek nagy fáradtságáért.

Előbb elkísérjük az Isten házába,

Ottan összekössük a hitnek láncával.

Hogy vidám örömben, tartós boldogságban

Éljen mindhalálig szerelmes párjával.

Adják ki hát kérem, legyenek szívesek,

Mivel sok a dolgom, hamar végezhessek

Adják ki a mátkát harmadszor is kérem

Várja a vőlegény nagy türelmetlenséggel.

Szánják meg szegényt, ne szenvedtessék már,

Hanem a menyasszonyt karjába vezessék hát.”

Szokás volt és ma is az, hogy a menyasszonyt csak harmadjára adják ki. A menyasszony ruházata : egyszerű hosszú fehér ruha, fején mirtuszkoszorú, hosszú slájerrel (fátyol), kezén fehér kesztyű. Először egy kislányt, másodszorra egy öregasszonyt hoznak elő. Mindez tréfálkozások közepette történt. Amikor a mennyasszony harmadjára megjelent, a vőfély a következőket mondja :

 

„Feljött aranyszinű hajnala a szívednek

Amidőn elérted napjaid életednek.

Kivánom Istentől hozza fel napodat,

S ne borítsa többé reád hajnalodat.

Amilyen sűrűn hull az ég harmatja

Akkor szálljon rátok az Isten áldása.

Amennyi rózsabimbó fakad tavasszal a fára

Jutasson az Isten annyi víg órára.

Most már menyasszonyunk felejtsd bánatodat

Viseljed fejeden öröm koszorúdat.

Bú, bánat hozzátok soha ne férjen

Egész életetekben csak az öröm érjen.

Kívánom éljetek sok öröm időket

És bő áldásos esztendőket.

Jutasson az Isten békés kamrájába

Ezt kívánja nektek a mi szivünk száma.”
 

    A vőlegény átadta a menyasszonynak a csokrot , majd  a vőfély búcsúztatja a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől és barátaitól.

 

„Tisztelt vendégsereg, egy pár szóra kérem

Egy pár szót, amíg végét érem.

Egymás iránt való igaz szeretetre,

Isten s ember előtt való szép életre

Tesz ma fogadalmat a menyasszony s párja.

Ki az elindulást már alig hogy várja,

Míg hát elindulnánk a templomi útra

Szenteljünk egy pár szót mostan a búcsúra.

Mert méltó hogy midőn ily útra indulunk,

Isten s ember előtt hiven beszámolunk.

Most a hegedűnek némuljon zengése

A sarkantyúnak is szünjék pengése.

Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése.

Legyünk csendességben, míg lészen végzése.

A mátka búcsúzik édes szüleitől

Szívből szeretett jó testvéreitől.

Szólana de nem tud, látom bús arcáró,

Én tehát elmondom, mit elméje gondol.

Legyünk türelemmel nemes kompánia

A gyerek suttogás szűnjön oda hátra.

 

Búcsú az édesapától :

 

„ Elsőbben is édesapám szóm hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva inditom.

Köszönettel veszem apai voltodat

Mint ápoltál engem, kedves leányodat

Az egeknek ura te öregségedet

Az élők sorába tartsa életedet,

S frissitse mindenkor az egészségedet.

Mondjunk dicséretet a nagy magasságba,

Istennek ki lakik fénylő boldogságba.

Ki rendelt nekem egy igazi társat

Kivel parancsai szerint híven járjak.

Reszketnek ajkaim a belső félelemtől

Még jobban remeg a szívem a szeretettől.

Engedj meg jó apám, ha megbántottalak

És hogy téged sokszor háboritottalak.

Az Istenre kérlek engedd el vétkemet

Hogy el ne veszítsem én szegény lelkemet.

Köszönöm apai hű szeretetedet,

S melyet nem érdemlek, gondviselésedet.

Áldjon meg az Isten szívemből kivánom,

Ezennel bevégzem tőled búcsúzásom.

 

Búcsú az édesanyától :

 

„Drága édesanyám, mikor tehozzád beszélek,

A szívemben akkor nagy fájdalmat érzek.

Te neked köszönöm hogy a Földön élek.

És hogy felneveltél hálát adok neked.

Te irányítottad eddig az utamat,

Lelkemről elűzted minden bús gondomat.

Örömmel töltötted be mindig valómat.

És adtál nekem mindenféle jókat.

Isten rendelése, hogy tőled elváljak,

S választott férjemmel külön útat járjak.

De azért lélekben mindig veled leszek,

Irántad aztán, s mind eddig érzek.

De habár tetőled más felé haladok,

Mégis mindenkoron leányod maradok.

Csak azért az egyért könyörgök teneked

Tartsd meg irányomban minden szereteted.

Légy szerető anyám, bár nem leszek veled,

Áldja meg az Isten minden lépésedet.

 

Búcsú a testvérektől :

 

„Áldjon meg az Isten drága testvéreim

Kikkel együtt telt el vidám gyermekségem.

Kikkel megosztottam mindig víg örömem.

Jóindulatotok immáron köszönöm.

Elmegyek a háztól, ahol együtt éltünk

Ahol annyi jóban volt együtt részünk.

Ahol jó szüleink gondunkat viselték.

Éjjel-nappal mindig kedvünket keresték.

Édes szüleinket nagyon szeressétek

Mindent a kedvükre szívesen tegyetek.

A gondot hozzájuk soha sem engedjétek,

Dolgaikon mindig szívből könnyítsetek.

Ez az amit nagyon kötök lelketekre,

Tőletek e kérés az én búcsúzásom,

Drága testvéreim az Isten megáldjon.

 

Búcsú a leánybarátnőktól :

 

„Hajadon pajtásaim, szűz virágok, lányok

Búcsúzásom közben hozzátok is szólok.

Adja a teremtő ki gondol reánk sokat

Találjátok meg hamar párotokat.

Akivel járjátok együtt utaitokat.

Boldogság mezején szedve virágokat.

Hogy ez megtörténjék én is esedezem,

Szeretett leánytársak az Isten veletek.

 

Búcsú a legénybarátoktól :

 

„Álljatok elémbe sok híres legények,

Akik személyemet gyakran szemléltétek,

És nekem annyi szépet beszéltetek.

De mégis hiába, nem lettem tietek.

Már jó egészségben itt hagylak titeket.

Az Úrnak áldása maradjon veletek.

Majd a násznép elindult zeneszóval a templom felé, de ekkor a vőlegény még nem mehetett a menyasszony mellett. Az első szekéren ült a vőfély a zenészekkel, utána a menyasszonyos szekér a menyasszony a násznagyaival, majd a vőlegényes szekér a vőlegény násznagyjaival. Gelencén volt egy olyan szokás, hogy amikor netán a vőlegény a menyasszonyt a felszegi falurészről hozta, akkor amikor a gelencei patak hídjára értek, a kocsis hirtelen megállitotta a lovakat, mondván, hogy olyan súlyos a menyasszony, hogy a lovak nem bírják keresztül a hídon. Ez azért volt, hogy a kocsisnak pénzt kellett csúsztatnia a zsebébe. Amikor megkapta a pénzt, utána már indult is a szekér.

  A lakodalmas menet nemcsak szekéren, hanem gyalog is vonult végig a falun. Ilyen esetben elől ment a vőfély, utána a  zenekar, majd a menyasszonyt kísérték a násznagyok, őt követte a vőlegény a násznagyokkal együtt. A végén pedig a rokonság vonult.

Az utcán a bámészkodókat süteménnyel és pálinkával kínálták meg. Amíg a násznép a templomhoz ért, sokszor elkötötték madzaggal a falubeli legények a menyasszony útját, és csak akkor adtak szabad útat, ha néhány tréfás kérdésre válaszolt a vőfély és a násznagy. Pálinkával jutalmazták a legényeket. Mikor a templomhoz érkeztek, a menyasszonyt a násznagyúra vezette be a templomba. A templomban a vőlegény jobbról állt, a menyasszony balról, a násznagyok pedig mellettük.

A pap kicserélte a gyűrűiket, felhúzták egymás újjára, majd áldását adta házasságukra.

 Esküvő után zeneszóval indultak a vőlegényes házhoz. A templomból jövet a násznép közül verseket kurjongattak :

 

„Aranyvilla, aranykés,

A menyasszony szerencsés.”

 

„A menyasszony olyan szép,

Mint az üveg alatt a kép,

A vőlegény se csúnya,

Olyan mint a bokréta.”

 

Mikor hazaértek a menyasszonnyal az anyósnak szembe kellett mennie eléjük. A vőlegény szülei megcsókolták az újpárt, majd bementek a házba.

A vőfély beköszöntőt mondott a vőlegény házánál :

 

„ Legyen az Istennek dicsőség az égben

Nagy dolgunkat szerencsésen vittük végbe.

Legyen az Úristen mindig a vezérünk

A gyámolítónk míg a Földön élünk.

Váljék az új párnak mai esküvése,

Lelkének s testének örökös üdvére.

A mi kis seregünk, mely odakint vagyon,

A hosszú út alatt elfáradott nagyon.

Fogadják be őket szíves hajlékukba

S részeltessék szép mulatságokba.

 

Mikor bemennek a házba :

 

„Szerencsés jó estét házigazda urak

Végére jutottunk mi nehéz utunknak.

Alázattal kérjük a jelenvalókat

Hogy ha meghallgatnak egynémely szavunkat.

Nagy fáradozásunk nem esett hiába

Mert egy drága kincset hoztunk e kis házba.

Im itt a menyasszony velünk megérkezett,

Tessék házigazda uram fogjon vele kezet.

 

 Az ünnepi vacsorához az asztalokat már előre megterítették, az asztalon jelen volt a kürtőskalács és sósperec. A főasztalnál a menyasszony és vőlegény ült, melletük közvetlenül a násznagyok. Mellettük pedig a család tagjai, szülők és testvérek, nagyszülők.

 

Asztalhoz üléskor így köszöntötte a vőfély a násznépet :

 

„ Dicsérettel legyen tele e hajlék,

Csendességbe legyünk, hogy beszédem halljék.

Szomorúság, bánat, mi tőllünk távozzék.

Aki nem tud semmit most tőlem tanuljék.

Uraim az asztal meg vagyon terítve,

Tányér, kanál, villa, kés el van készitve

Jönnek aztán az étkek is mindjárt sorjában

Minek ez a sok legény, leány itt hiába.

Nehogy az asztalon az étel meghűljön

S felmelegitése dologba ne kerüljön.

Tessenek uraim helyre telepedni

A muzsikásnak is meg kell melegedni.

Mert méltó, hogy itten az öröm terjedjen

Testünk résztvehessen ételbe, italba.

De ne feleljen senki, hogy csömört fog enni,

A gyomrot minálunk nem terheli meg senki.

Vőfélyek érkeztek messze Ázsiából

A magyarok régi híres hazájából.

Ügyességben nincsen párjuk a világban

Panasz tehát nem lehet a felszolgálásban.

Első tál étel lesz a bagolynyerítés, kemencenyögés

A csirkeordítás, meg a borjúköhögés.

S végre megérkezik egy üres kocsi zörgése,

Egy öreg sündisznó leszen bepácolva,

Három darab beteg bolha nyársba húzva,

Sült pecsenye lesz egy öreg fejsze foka,

Háromszáz esztendős keréknek az agya,

S ötven esztendős gagya madzag boga.

Hát még kinn a konyhán nyársba húzva

Vagy harminc veréb gége.

Ha mind elmesélem négy nap sem lesz vége.

Most már nem mókázok uraim továbbra,

Villám sebességgel futok a konyhára.

Aztán megjelenik mindnyájuk láttára,

Ha hamarabb nem, hát szent Habakuk napjára.

 

Vacsora előtt a vőfély rigmusokkal köszöntötte a fiatal párt, majd mindenki ivott az egészségükre. Felemelte a pálinkával teli poharát és ezt mondta : „Isten éltesse az ifjú párt !”

Vacsora közben a jókedv fenntartásáról a zenészek és a vőfély gondoskodott.

  Mindegyik fogásnál ő hozta az első tálat, többit a felszolgáló asszonyok,  lányok, s minden egyes ételhez mondott egy-egy humoros verset.

A pincér volt a pince ura. Erre megbízható személyt kértek fel, hiszen ez a megbízatás igen nagy felelősséggel járt. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy a csapot nyitva felejtse, vagy illetéktelenek bejussanak a pincébe. Ő szolgálta fel az italt és ügyelnie kellett arra, hogy mindenütt elegendő innivaló legyen, az asztalon üresek ne legyenek az üvegek. Mulasztásáért a háziakat szólták volna meg.

Pohárköszöntőt mondott a vőfély a pálinkára :

 

„ Igen tisztelt vendégek, legények és leányok

Míg a pálinkáról valamit dumálok.

Furcsa ez az ital nem tudom ki főzte,

Hogy oly hatásosan reánk kente-fente.

Ez mindenütt ott van, kísér ha kell, ha nem

Ránk tukmálja magát, ha engedjük egyben.

Ha gyerek születik ott már jelentkezik,

Nélküle a keresztség nem is történhetik.

S itt a lakodalom előtolja magát

Vele kezdődik meg a nászi vacsoránk.

És ha nem ügyelünk, úgy elbánik velünk

Hogy a vacsorához nem igen lesz kedvünk.

És ha meghal az ember már virraszt felette

 S végül tort ül neki, hogy ő úgy szerette.

Elhiteti velünk hogy ő jó barátunk

És ha nem vigyázunk leveri a lábunk.

A múltkor egy helyen megkináltak vele,

S egy-két pohárral felhajtok belőle.

Kínálnak tovább, na csak igyam, igyam,

Hát kezd meglágyulni lent a horgasinam

Szemeim szép lassan behomályosodtak,

Ajkaim beszélni alig, alig tudtak.

Az eszem sem volt meg a maga rendjén

Nem csoda az hogy a sárt megkevertem

No aztán volt másnap igen drága dolgom

Míg ruhámból a sárt kipucolgattam.

Szégyeltem magamat mikor újságolták,

Hogy mint egy vadállat úgy fújtam a nótát.

Attól kezdve aztán nem tudom elhinni,

Hogy hát a pálinkát szükség fogyasztani

Nem is jó barátunk, hanem ellenségünk

Bármilyen mennyiségbe belőle élvezünk.

De ha már ide is feltuszkolta magát

Én is megragadok egy kis tele pohárt

Ki iszom az új pár áldott örömére

És az üres üvegeket viszem a pincébe.

 

Elsőként a tyúkhúslevest hozták be, a vőfély így köszöntötte be :

 

Tudom,hogy mosolyog mindenki magában,

Hogy nem üres kézzel jövök a szobába;

Gyönyörü leves van töltve ezen tálba,

Sem só,nem sótlan,elvan ép találva.

 

Tisztelt vendégség,jó vacsorát hozok,

Elég ideje,hogy mindig hazudozok,

Tyúkhúsleves, gyönyörü a színe,

Hát  még minő lehet annak az íze.

 

A lakodalmi ételeket a következő sorrendbe hozták be : kürtőskalács, házikenyér, pálinka, bor, tyúkhúsleves, sóbafőtt, pityókapüré, sült, töltöttkáposzta, tészták (sütemények), torta. Minden ételt a vőfély humoros verssel köszöntött be.

Sóbafőttre :

 

„Tyúkhús-e vagy tikhús, mondva parasztosan,

Párolog tárolva ím itt takarosan.

A kakas basának volt ő felesége,

Ezzel is kevesebb a soknejűsége.

Izletes eledel, kiváltképp a melle,

Ennél is több dicséret talán rá se férne.

Tessék hozzáfogni,

Kivánok igen jó étvágyat !”

 

Borra :

 

„ Szerencsés jó estét becses kompánia

Szavamra hallgasson most mindenki fia.

Itt van a gazdának utolsó liter bora,

Ilyen cudar féreg ám a filoxéra.

Látom a sarokban a Péter komámat

Amint a szemébe aggodalom támad.

Fél, hogy nem ihatik a borból eleget,

S torka is kiszárad ha hiába eped.

Ne félj Péter komám nem áll a mondásom,

Van még elég borunk érdemes barátom.

Annyi a mi borunk, hogy jut neked elég,

Rajtad kívül ihat bőven minden vendég.

Na csak kezdjetek el urak vigan koccintani,

Mi el nem fáradunk nektek a bort hordani.”

 

Sültre :

 

„Ki ki köszörülje mostan jól a kését

Mert pecsenyét hoztam, mégpedig sokfélét.

Igazán mondhatom, hogy ki eszik ebből

Mint egy hentes mester úgy meghízik ettől.

Őseink is azért lettek olyan vének

Mert mindenkor, örökké pecsenyével éltek.

 

Mert a pecsenyét mindenkor szerették

S utána torkukat borral öblögették.

 

Töltöttkáposztára :

 

„Paradicsomkertből íme most érkeztem

Szép fejes káposztát bőven termesztettem,

Nem dicsérem én őt, dicsérje meg magát

Mert bele vágtam hat oldal szalonnát,

Tizenkét disznónak elejét, hátulját

A vőlegény keresse meg fülét

A menyasszony a farkát.”

 

Tésztára (süteményre) :

 

„Finom fehér lisztből készült e sütemény,

Nincs abban sem ánizs, sem mustár, se kömény,

Porhanyó, jóizű és csöppet sem kemény.

Aki ilyennel él nem bántja a köszvény.

Kivül-belül meg van erősen cukrozva,

Mint a borbélylegény be van pomádézva.

Bátran lehet enni, a gyomornak nem árt,

Szúrjon bele villát, aki éhes mindjárt.”

 

Vacsora után kezdődik a tánc, amihez a zenészek húzták a talpalávót. A mulatságot a menyasszony és vőlegény tánca nyitotta meg. Majd táncra perdültek a násznagyok és a szülők. A menyasszonnyal csak éjfél után lehetett táncolni. Ez a szokás ma is él. Éjfélkor kezdődik az ajándékszedés. Utána kezdődött a menyasszonyi tánc.

 

Ajándékszedésre :

 

„Ne vegyék rossz néven,hogy beköszöntöttem

De ma egy hű párnak a követe lettem.

Ha szándékoznak valamit üzenni

Még ajándékkal is eltudnám azt vinni

Mert a szép menyasszony hát meg is érdemli

Hogy kis szívességgel cselekedjünk néki.

Azért,ha úgy tetszik bízzák kezeimre

Úgy vigyázok rá,mint a két szememre.”

 

Menyasszonyi táncra :

 

„Im itt-ott előttünk az ékes menyasszony

Hogy menyecske fejjel,először mulasson

S minden vendégének egy táncot juttasson

Hogy,az ajándékból új cipőt varhasson,

Forduljon hát véle mindenki egy kurtát

De el ne tiporják a cipőjének sarkát

Gondoljanak arra,hogy drágáért varrják

Tömjék meg bankóval jól a két markát

Én kezdem a táncot,a többi meg ráér

Húzd rá cigány húzd rá az új házaspárért.”

 

A menyasszonyi táncot a vőfély kezdte. Egyet-kettőt fordult a menyasszonnyal , majd így kiáltott : „Eladó a menyasszony !”. A vőfély a kezében tartott egy tálcát és aki táncolni akart a menyasszonnyal az ráhelyezte az ide szánt pénzadományát. A menyasszonyi táncot a vőlegény zárta be, aki egy jelentős pénzösszeggel váltotta ki a menyasszonyt.

A menyasszonyi tánc közben kurjongatások voltak :

 

„ A menyasszony liliom,

Ha megfogom hajlékony!”

 

„Háromágú vasvilla,

Járd ki lábam, járd ki ma !”

 

„Ma menyasszony, holnap asszony,

Holnapután komámasszony.”

 

A vacsora alatt a vőfély szórakoztatta az új párt :

 

„Kedves násznagy urak,ifjak,vének

Illő becsülettel egy kis csendet kérek

Míg a házasokról egy kicsitt beszélek

Hallgasson rám minden megteremtett lélek

A szent házasságot az Isten rendelte

Mikor Ádámnak Évát teremtette

Hogy örömben és búban segítője lenne

A Szent Bibliában ez így van benne

Boldog is akinek van évess hű párja

Mert a jó feleség  a ház gyöngyvirága

Sok öröm és áldás száll vele a házban

S kivirágzik szépen a boldogság rája

Magányos legányek unalmas az élet

Nincs ki szóljon hozza éves szép beszédet

Nincs ki vigasztalja ha nehéz az élet

Azért hát legények előre,előre

Készüljetek ti is a szép mennyegzőre

Gondolkoztam én is már régen felőle

Talán már lészen valami belőle

Mert a házasságról beszélek én mostan

S mi minden kell hozza azt elmondom mostan

Ha a visztaláshoz immár hozzá fogtam

Nem tarthatom úgy többit sem titokban

Gazdasszonynak tehát tűzhely kell először

Ami mellett finom ebédeket főzzön

Szobába,konyhába,ami csak szükséges,

Bútor és más szerszám legyen elégséges

Seprű,ruhakefe,dézsa a sarokban

Mangorló,sótartó,matori  meg rokka

Falra cifra tükör,új szék ,fényes asztal

Kell láda,dívány,ágy,vánkó s szép huzattal

Apró és nagyfazék,bögre,szürő és tál

Rosta,szita,kosár,szakasztó meg kanál

Sodorfa és deszka,rostéj,nyárs meszelő

Sütő lapát,szénvonó,tök,gyalu,reszelő

Lábas,sajtár,pohár,üst,tigáj és serpenyő

Villa,kés és balta,dagasztó,tekenyő

Bele fáradtam már ebbe a beszédbe

Ha mind el mondom négy nap se lesz vége

Ezen soktárgy kell is már az első napon

Nagyon is kell,kérem hitemre mondhatom

S ennek tetejével készen kell lenni

Hogy idő múltával,bölcsőt is kell venni

Tehát barátaim ezt jól megfontoljátok

Mielőtt az asszonyt a házhoz hozzátok

Mind ezt meg vegyétek s kezének adjátok

Kivánom az égnek áldást reátok”

 

Ezután a menyasszony átöltözött, levetette a fehér ruháját és más ruhát öltött magára, haját pedig felkontyolták. Újra táncoltak, iszogattak, majd a vendégsereg lassacskán szétszéledt.

A mulatozás reggelig tartott.

 

A vőfély a zenészeket sem felejtette el, humoros versekkel próbálta őket is bátoritani arra, hogy minél jobban húzzák a nótákat :

 

„Mélyen tisztelt uraim, becses asszonyaim,

Kérem hallgassák meg egynémely szavaim.

Úgy látom hogy itten nem éhes már senki,

Talán evés helyett mulatna mindenki.

Mivel én ide felválasztva lettem,

A muzsikusokat ide bevezettem.

A prímás engem azokkal biztatott,

Hogy ha számára sok erszényt nyittatok.

Akkor megkeresi szaporán a kottát

Húz magyaros, székelyes és cigányos nótát.

Sokkal szívesebben nyúl a muzsikához,

Ha pár papirpénzt nyomunk homlokához.”

 

A vőfély elköszönt a násznéptől és elmondta jókívánságait az új párnak, de addig nem hagyhatta el a lakodalmas házat, míg az utolsó vendég el nem ment és erre a korábbi évtizedekben legtöbbször csak másnap délben kerülhetett sor.

„Megkapta az új pár immáron az áldást

Egész éjjel ittuk reá az áldást.

Most, hogy reggel vagyon én haza indulok

A boldog pároktól híven búcsúzkodok.

Őket a kis házba most magukra hagyjuk

Hogy a szerelmüket szónkkal ne zavarjuk

Túrbékoljanak ők galambok módjára

Szaporodjanak is jövő ilyen tájára

Akkor aztán jövünk a keresztelőre

Bizony jól mulatunk mondhatom előre

Az lesz a legszebb napuk nézve jövőre.”

 

A székely lakodalmak tehát általában kötöttek, de a család és a rokonok önzetlen segítségének hála igazi örömünnepé válik. Az asszonyok, az esküvő másnapján kitakarítanak, elmosogatnak, a férfiak visszarakják a bútorokat. Székely hagyományokhoz tartozik, hogy a gyermek születésétől fogva gyűjtöttek a szülők a leendő esküvőre. Egy fiatal lány nemcsak nászajándékot, hanem ágyneműt, edényeket, ruhákat, bútorokat és állatot is kapott, ha férjhez ment. A fiús szülők pedig a lakásról gondoskodtak.

Ez a hagyomány ma is él, de főleg falun. A sok év alatt összegyűjtött staférungból pedig boldogan élhetnek, amig meg nem halnak !

HOCHZEITSBRÄUCHE – BRAUTFÜHRER SPRÜCHE – GELENCE

          Eines der wichtigsten und schönsten Ereignisse im Lebenist die Heirat, wenn ein junges Paar, zusammen, den Sorgen und Schwierigkeiten des Lebens entgegensteht und den Weg zum gemeinsamen Glück sucht. Im Laufe der Zeit wurde dieses Fest verschiedenartig gefeiert. Trauer und Sorgen wurden verbannt und die Herzen derTeilnehmer füllten sich mit Freude, guter Laune und Hoffnung.

          Die Szekler halten sich noch immer sehr an ihre Sitten und Bräuche. Das junge Paar entscheidet selbst für das Zusammenleben, doch die Gäste, das Festessen, die Kleidung und andere Details werden zusammen mit den Eltern besprochen.

          Weisses Brautkleid durften nur ;; reine Mädchen;; tragen. Bei den Jungen kamen in den 50-60-er Jahren nur schwarze Anzüge in Frage. Jetzt tragen sie auch hellere Kleidung.

          In den früheren Zeiten traf sich die Jugend auf Tantfesten, in der Kirche oder bei verschiedenen Arbeiten. Nachdem einem Jungen ein Mädchen gefiel, folgte das Hoffieren, das nur an bestimmten Tagen erfolgte: Dienstags, Donnerstags, Samstags und Sonntags.

          Falls der Junge ein Mädchen aus einem anderen Dorf wählte, folgten die Hausbesuche. Es war wichtig dass das Mädchen ein paar Jahre jünger ist und dass der Junge den Militärdienst abgeschlossen hat.

          Die Heirat war für das neue Paar und auch für die Gesellschaft ein wichtiges Ereignis. Die Hochzeit verlief nach strengen Regeln. Heutzutage werden, wegen den wirtschaftlichen

und gesellschaftlichen Wandlungen, mehrere dieser Regeln vernachlässigt.

          Die Brautwerbung wurde im vornherein angemeldet. Dann gaben die Eltern ihr Einverständnis für die Heirat und fragten die Tochter ob sie auch einverstanden sei.

          Die Mädchen heirateten im allgemeinen mit 18-20 Jahren, die Jungen mit 25. Mädchen über 25 wurden ;; alte Mädchen ;; genannt und die Jungen über30 ;; alte Jungen;;

          Nach der Brautwerbung folgte die Verlobung. Zu diesem Ereignis wurden die Eltern des Jungen und die Taufpaten eingeladen. Es gab ein festliches Mittag- oder Abendessen. Die Verlobung fand im Hause der Braut statt.Der Bräutigam schenkte der Braut einen Verlobungsring und der zukünftige Trauzeuge hielt eine Rede. Inzwischen wurde auch der Zeitpunkt der Hochzeit besprochen. Während den Fastenzeiten wurden keine Hochzeiten geplant.

          Früher fanden Hochzeiten Mittwochs und Samstags statt, seit den 50-er Jahren nur Samstags. 3 Wochen vor der Hochzeit musste das junge Paar sich beim Bürgermeisteramt und beim Pfarramt melden damit, falls jemand mit der Heirat nicht einverstanden ist, das melden kann. In diesem Zeitraum musste das neue Paar an Heiratserziehungsstunden teilnehmen.

          Die Hochzeitsgäste wurden von dem neuen Par persönlich eingeladen und es gehörte sich das wenigstens 3 Wochen vor der Hochzeit zu tun. Diese Regel ist auch heute noch gültig.

          Eine Woche vor der Hochzeit begannen die Vorbereitungen im Hause des Bräutigams. Unter der Leitug einer Köchin bereiten Anverwandte oder Freunde das Hochzeitsmahl zu. Die traditionelle Hühnersuppe durfte nicht fehlen. Die Männer besorgten das Schweine- und Rindfleisch aus dem traditionelle fleischgerichte zubereitet wurden. Das feine Hausbrot mit Kartoffeln wurde im Backofen gebacken. Die traditionellen Baumstritzel durften auch nicht fehlen.Die Leute die bei der zubereitung der Gerichte halfen wurden mit Baumstritzel und mit Mittagessen bedient.

          Auch die Getränke wurden nicht vergessen. Kümmelschnaps wurde gemischt und Hauswein besorgt.

          In den 50-60-er Jahren war es brauch das die Gäste etws mitbrachten: 1 Huhn, 2 Flaschen Wein, Gebäck oder eine Torte. Sie wurden beim Nachhausegehen mit zubereiteten Gerichten beschenkt.

          Die Trauzeugen spielten auch eine grosse Rolle bei der Hochzeit. Sie empfingen die Gäste mit Getränk und dankten im Namen des jungen Paares für die Geschenke. Der Brautführer wendete sich auch immer wieder an die Trauzeugen. Wie früher, so auch heute, geben sie dem Brautpaar das reichste Geschenk und bezahlen die Trauungskosten.

          Die Braut sticht den Trauzeugen und dem Brautführer eine Myrthusblume an die Brust. Für die gute Laune ist der Brautführer verantwortlich. Er steht immer an der Seite des Brautpaars und verfolgt und führt die Ereignisse während der Hochzeit. Er trägt einen geblumten Hut mit Schleifen und zwei mit Taschentüchern  geschmückte Stöcke. Sehr wichtig war das gute Verständnis zwischen Brautführer und Taufzeugen da sie für die gute Laune und Unterhaltung sorgen mussten.

          Die Aufgabe des Brautführers war den Bräutigam und die Braut von den Eltern zu verabschieden, die Gäste zu begrüssen und die Gerichte vorzuführen. Er musste auch auf die Köche und auf den gedeckten Tisch achten, damit die geleerten Teller und Gläser immer voll sind. Sonst würden die Gäste sagen, der Gastgeber sei geizig. Er sorgt für die Unterhaltung der Gäste und den guten Verlauf des Festes.

          Eine wichtige Rolle spielen auch die  Musikanten die im allgemeinen aus dem Dorf stammten. Meistens waren es vier: Geige, Kontrabass, Hackbrett und Akkordeon.

          Die Mädchen beginnen schon mit 12 Jahren an die Mitgift zu denken. In jedem Haus gab es Gänse deren Federn gesammelt wurden um Bettzeug zu machen. Sie bekamen 6-8 Kissen und 2-3 Gteppdecken. Auch Grund wurde geerbt, nachdem die Eltern ihn unter den Kindern verteilten.

          Die Möbel wurden im Pferdewagen, vor der Hochzeit oder am Tag nach der Hochzeit, zur neuen Wohnung geführt, damit die Leute die Mitgift sehen.

          Am Tag der Hochzeit sammeln sich die Gäste bei den zwei Elternhäusern. Der Brautführer geht zuerst zum Haus des Bräutigams und verabschiedet ihn von den Eltern. Währen er sich vom Vater verabschiedet, singen diie Musikanten das Lied ;; Es gibt nichts besseres auf der Welt als meinen guten  Vater;;

Während er sich von der Mutter verabschiedet singen sie ;;Liebe Mutter, gute Frau;;

Während er sich von den Geschwistern verabschiedet ;; Lass wir uns einander lieben;;

Während er sich von den Grosseltern verabschiedet ;; Ein kleines Haus am Rande der Donau;;

          Nach dem Abschiednehmen gingen alle auf Pferdewagen zum Elternhaus der Braut. Auf dem ersten Wagen sassen der Bräutigam, der Brautführer die Trauzeugen und die Musikanten. Ihnen folgten die Gäste. Der Pferdewagen wurde nur dann benutzt, wenn die Braut weit oder in einem anderen Dorf wohnte.

          Vor dem Haus der Braut wurde das Lied ;; Öffne die Tür, Liebste;; ertönt. Die Gäste wurden mit Kümmelschnaps und Baumstritzel empfangen.

          Nachher erfolgte die Bitte um die Hand der Braut. Die Eltern boten zuerst ein kleines Mädchen, dann eine alte Frau und zuletzt die richtige Braut an. Die Kleidung der Braut war ein einfaches weisses Kleid, auf dem Kopf eim Myrthuskranz mit einem langen Schleier und weisse Handschuhe.

          Der Bräutigam gab der braut den Hochzeitsstrauss und der Brautführer verabschiedete sie von den Eltern, Geschwistern und Freundinnen.

          Mit Musikbegleitung ging es dann zur Kirche. Der Bräutigam durfte noch nicht neben der Braut gehen. Auf dem ersten Wagen sassen der Brautführer und die Musikanten, auf dem zweiten die Braut und ihre Trauzeugen und dann der Bräutigam mit seinen Trauzeugen.

          In Gelence war es Brauch dass, wenn sie über eine Brücke fahren mussten, der Fuhrmann den Wagen anhielt und sagte dass die Braut zu schwer sei um mit dem Wagen über die Brücke fahren zu können. Nachdem man ihm etwas Geld in die Tasche schob, fuhr er weiter.

          Der Hochzeitszug fuhr nicht nur auf dem Wagen sondern ging auch zu Fuss. In diesem Fall führte ihn der Brautführer,nach ihm kamen die Musikanten, dann die Braut mit den Trauzeugen und nach ihr der Bräutigam mit den Trauzeugen. Ihnen folgten die Verwandten und die Gäste.

          Auf der Strasse wurden die, die den Hochzeitszug verfolgten mit Gebäck und Schnaps bedient. Die Jungen des Dorfes versperrten oft den Weg zur Kirche mit einem Spagat und gaben ihn frei nachdem der Brautführer und die Trauzeugen auf witzige Fragen antworteten. Die Jungen wurden dann mit Schnaps bedient.

          In der Kirche stand die Braut links und der Bräutigam rechts. Neben ihnen die Trauzeugen. Der Pfarrer wechselte ihre Ringe und segnete die Heirat.

          Nachher ging der Hochzeitszug zum Hause des Bräutigams. Als sie ankamen, musste die Schwiegermutter sie empfangen. Die Eltern des Bräutigams küssten das neue Paar und alle gingen ins Haus.

          Der Brautführer sagte einen Willkommensspruch. Die Gäste nahmen an dem gedeckten Tisch Platz, auf dem die Baumstritzel und Salzbrezel waren. Am Haupttisch sass das neue Paar, neben ihnen die Trauzeugen und die Familienmitglieder: Eltern, Grosseltern und Geschwister.

          Nach dem Spruch des Brautführers ;; Gott segene das neue Paar;; tranken alle Gäste auf deren Wohl.

          Während dem Abendessen sorgten der Brautführer und die Musikanten für Unterhaltung.

          Bei jedem Gericht brachte der Brautführer die erste Platte und ihm folgten die anderen Bediener.

          Der Kellner war der Herr des Kellers. Er musste ein vertraungsvoller Mann sein und hatte grosse Verantwortung. Er musste sorgen dass er den Zapfen nicht offen liess und dass keine ungewollte Person den Keller betrat. Er verteilte das Getränk und musste sorgen dass auf den Tischen keine leere Flaschen blieben.

          Die Hochzeitsgerichte werden wie folt aufgetischt: Baumstritzel, Hausbrot, Schnaps, Wein, Hühnersuppe, gekochtes Fleisch mit Kartoffelpüree, Braten, Krautwickel, Gebäck und Torte.

          Nach dem Abendessen begint der Tanz, den das Brautpaar eröffnet. Die Trauzeugen und die Eltern folgen ihnen und nachher die Gäste. Mit der Braut durfte man nur nach Mitternacht tanzen. Das ist auch heute üblich.

          Zu Mitternacht begann die übergebung der Geschenke. Dann folgte der Brauttanz. Diesen begann der Brautführer. Er ruft ;; die Braut ist zu verkaufen;; Er hält ein Tablett in der Hand und jeder der mit der Braut tanzen will, legt ein Geldstück darauf. Der Bräutigam beendet den Tanz, doch nur, nachdem er eine grössere Summe auf das Tablett legt.

          Dann geht die Braut sich umziehen und verknotet ihr Haar. Der Tanz und das Gesang dauert bis zum frühen Morgen.

          Der Brautführer ermutigt die Musikanten und die Gäste mit humorvollen Sprüchen. Er verabschiedet die Gäste und wünscht dem Brautpaar viel Glück im Leben, doch nur wenn der letzte Gast das Haus verlässt. In den früheren Jahren war das meistens am Mittag nach der Hochzeit

          Die Hoc hzeit der Szekler hat ihre strenge Regeln und Sorgen, doch die Hilfe der Anverwandten und Freunden macht aus ihr ein Freudenfest. Die Frauen machen nach der Hochzeit Ordnung und waschen das Geschirr ab, die Männer stellen die Möbel zurück auf ihren Platz.

          Es ist Brauch bei den Szeklern, dass die Eltern schon nach der Geburt des Kindes sich für deren Hochzeit vorbereiten. Das Mädchen bekommt Bettzeug, Geschirr, Kleidung, Möbel, sogar auch Haustiere. Die Eltern des Jungen sorgen für die zukünftige Wohnung, vor allem auf dem Dorf.

          Dieser Brauch wird auch heute beachtet und so kann die neue Familie ihr Leben weiter aufbauen.

 

---

Teller Ede Általános Iskola és Óvóda

A házasság minden korban és minden társadalomban nagy jelentőségű esemény volt az egyén életében. Megfelelő előkészítése, az adott közösség elvárásainak teljesítése, az egyéni szempontok figyelembe vétele nem kis körültekintést igényelt a résztvevőktől.

A magyar parasztság körében nagy volt a jelentősége a házasságnak, az egyik leglátványosabb és legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye volt életüknek. A közösség számára új rokoni csoportosulás lehetőségét, új családi összetételt; a rokonság, tágabb értelembe vett család számára számbeli, vagyoni és munkaerő-növekedést, és az utódok létrehozásának a lehetőségét jelentette.

Az egyén számára gyökeres változást hozott, amely nemcsak a társadalomban elfoglalt helyét, de családi státuszát, munkakörét, ruházkodását, egész magatartását átrendezte, megváltoztatta, megszabta.

A házasságkötés körüli ceremónia rendje éppoly színes és változatos, mint sok évtizeddel ezelőtt volt. A társ kiszemelésének fontos szempontja volt, hogy a házasulandók lehetőleg hasonló társadalmi helyzetben lévők, „hasonszőrűek” legyenek, a „guba a gubával, suba a subával” elv alapján. Földműves családból származó lány csak kivételes esetben ment férjhez iparos- vagy értelmiségi családból származó fiúhoz. A múltban más településeken lakó fiatalokkal csak elvétve kötöttek házasságot: „különbet nem kap más faluban sem” – mondták.

Hajdan a szülők döntötték el, hogy kik közül választhat magának a leányuk férjet. Elvárás, hogy a lány három-négy évvel ifjabb legyen a fiúnál. A legénnyel szemben pedig követelmény, hogy a katonai szolgálatán túl van-e már jó mestersége, keresete, egyszóval „jó pozíciója” legyen.

A fiatalok ismerkedésének lehetőségei a társas munkák (kender-dörzsölés, fonó, tollfosztó, kukoricafosztás), a vasárnap délutáni táncok, cuhárék, a jeles napok báljai, a közös munkák (cséplőgépes banda, summás munkák), a vásárok és a búcsúk.

Háztűznézőre csak akkor került sor, ha a szülők nem ismerték egymást, vagy ha a legény más faluból való lányt hozott magának. Résztvevői a szülők voltak. A háztűznézőt a leánykérés követte, szereplői rendszerint a fiú apja és keresztapja. Az utóbbi lett aztán a násznagy. Volt olyan hely, főként újabban, ahol a lány azonnal vissza is üzent, de rendszerint egy hétre rá adott igenlő választ a fiúnak, s ekkor a leendő vőlegénynek mintás selyemből készült jegykendőt küldött.

Korábban nem tartottak eljegyzést, sokáig gyűrűt sem cseréltek, legfeljebb a módosabbak körében volt ez a szokás. Később a jegykendő helyébe a karikagyűrű lépett, melyet eleinte csak a menyasszony kapott. A kettős gyűrűváltás a század közepétől vált általánossá. Napjainkban az eljegyzés a két család szűkebb, legközelebbi rokonságának a találkozása, mely rendszerint ebéddel vagy vacsorával társul. Ekkor beszélték meg a lakodalom időpontját.

Esküvő előtt 3 héttel a fiataloknak be kellett iratkozni a községházán, illetve a plébánián és három vasárnap kihirdették őket a templomban.

A lakodalom előtt egy héttel ejtették meg a hívogatást. A hívogatás dolga az első vőfélyé volt, aki rendszerint a kisvőféllyel együtt járta a család által megjelölt rokonokat, ismerősöket.

A keresztszülőket hívták meg násznagynak, s családtagjaik közül a lányokat koszorúslányoknak, a fiúkat koszorúsfiúknak választották. Ezen kívül a menyasszony a barátnőit, a vőlegény a barátait kérte fel erre a feladatra. A vőfély ezen szavakkal kért bebocsátást, és meghívta a rokonokat:

„Alázatossággal lépek e hajlékba,
Ég áldása szálljon a benne lakókra.
A házigazdától bocsánatot kérek,
Hogy tisztelt házába belépni merészkedek.
Jövetelem okát elmondom én bőven,
Mert egy szép esküvő van nálunk készülőben,
Melyre a családot általam hívatja
A vőlegény (menyasszony) és az ő tisztességes atyja,
Aki a fiának és annak jegybeli párjának
A templomban tartja esküvőjét,
Saját házánál meg a mennyegzőjét.
Ennek a szép napnak megüljük a torát,
Készít is a gazda bőséges vacsorát.

Én most ide az ő követeként jöttem,

Azt mondta: menj és szólj, beszélj én helyettem!

Rokonim, barátim és kiket szeretek,

Szombaton házamnál mind megjelenjetek!

Legyenek tanúi a szent frigykötésnek,

Amikor az ifjak hűséget esküsznek.

És azután egy kicsit mulatunk,

Régi szokás szerint dalolunk, táncolunk.

Jelenjenek meg hát, még egyszer fölkérem,

Szolgájuk leszek, ha a szombatot megérem.

Szívesen látjuk majd a többi sereggel,

Az Isten áldása legyen kegyelmükkel!”

A kisvőfélyt kapunyitogatónak is mondták, mert a vendégek meghívásakor ő szállt le a kocsiról és nyitotta ki a kaput, lakodalomkor figyelte a vendégek érkezését és szólt a nagyvőfélynek, hogy beköszönthesse őket. Segített az ételek behordásában, olykor egy-egy rigmus elmondásával is megbízta a nagyvőfély.

A vőfély szerepet régebben a család barátja vagy rokona vállalta. Ma már feledésbe merült az, hogy barátot kérjenek fel erre a szerepre. Inkább hivatásos vőfélyt hívnak a lakodalmakba, akik felkészülve a „megmérettetésre”, pontosan és szépen levezénylik a lakodalmat.

Mellüket szalagok, vagy díszzsebkendők, kalapjukat rozmaring, vagy szalagok díszítették, melyeket hívogatás előtt a menyasszony tűz fel. Jelképük a színes szalagokkal átkötött rézfokos vagy bot. A szóbeli hívogatást később kézírásos, gépelt vagy nyomdai meghívók váltották fel.

A  korábban megszokott hétköznapi (kedd-csütörtök) lakodalmakat a kötött munkaidő miatt szombati napra tették. Az egyházi ünnepeket figyelembe véve (advent- nagyböjt időszakban) nem kötöttek házasságot. A menyasszony kelengyéjét, rendszerint a lakodalom előtti napon szállították a vőlegényes házhoz. A hozomány (a stafír) összeállítását és gyűjtését már kislánykorban megkezdik, hiszen „hozomány nélkül egyetlen lány sem mehetett férjhez”. A stafírungot vászon szőttesek, törülközők, abroszok, lepedők, párnahéj, dunna, párna, szakajtóruha, sublót, tulipános láda alkották, amelyeket néhány tárgyi ajándékkal, főként edényekkel egészítettek ki.  A kelengye sok helyen a fiatal pár részére szinte életre szóló ellátást biztosított, de hiányoztak belőle a munkaeszközök, az önálló háztartás viteléhez szükséges eszközök.

A lakodalom előtt nyolc-tíz nappal látnak hozzá az előkészületekhez. Az asszonyok legfontosabb feladata a csigatészta készítés, mely nélkülözhetetlen hozzávalója a tyúkhúslevesnek. Mivel szakértelmet igényel, a menyegző előtt egy héttel külön meghívót kaptak azok az asszonyok és lányok, akik jól értenek a tészta készítéséhez. Ez a tészta finom fehérlisztből és tojásból készül. Előbb meggyúrják, vékonyra kinyújtják, majd derelyemetszővel kis négyzetekre vágják, az orsó hegyével bordán meghengerítik, hogy a csigához hasonló formájúvá váljék.

A közeli rokonok nem vittek süteményt, hanem alapanyagot (lisztet, zsírt, cukrot stb.), s a lakodalmas háznál sütötték meg a sós és édes aprósüteményeket. Ez idő alatt a férfiak felállították az udvaron a sátrat. Régebben még kipakolták a házat, a bútorokat átvitték a szomszédba, s az üres házban tartották a lakodalmat.

A koszorúslányok kötelessége volt a virágfüzérek elkészítése. Esküvő előtt egy héttel a koszorúslányok elmentek a lányos házhoz és krepp papírból kivágták a virágokat madzagra felfűzték. Ezekkel a virágfüzérekkel díszítették fel a sátrat és esküvőkor a lovas kocsikat. Feladatuk volt még az edények összehordása és lakodalom napján a terítés.

A lakodalom előtti napon a férfiak levágták a borjút, a disznót, birkát és azok vesznek részt a hús feldolgozásában, akik majd megfőzik. A legfelelősségteljesebb munka rájuk hárult, hiszen a pörkölt elkészítése nagy szakértelmet igényelt. Az asszonyok egy része tyúkokat kopasztott, a másik része kenyeret és kalácsot sütött. A segítőknek csirkeaprólék levest és rétestésztából túrós rétest készített a gazdasszony ebédre. A lakodalom napjára szakácsokat fogadtak fel, hogy rendben és zökkenőmentesen készüljenek el az ételek, akik már az előkészületekben is részt vettek.

Lakodalom napján a jegyespár délelőtt az anyakönyvvezetőhöz ment polgári esküvőre, míg délután a paphoz, templomi esketésre. A vőfély legfontosabb feladata ekkor kezdődött. Megjelent a vőlegényes háznál és bebocsátást

kért a ház urától a következőképpen:

„Tisztelettel teszem ide be a lábam,

Engedjék meg most, hogy jó napot kívánjak.

A házigazdától bocsánatot kérek,

Hogy a tisztelt házba belépni merészlek.

Mivel a vőlegény úr követe lettem,

Az ő parancsára bátran merészkedtem.

Megjelentem és most kötelesség híven,

Hogy e nagy dolgukban önöket segítsem.

S majd vendégeiket kínáljam, szolgáljam,

No, meg, hogy magamat szépen kitáncoljam.

Adjon az Úr Isten szerencsét e házra,

És sok-sok áldást a leendő új párra!”
 

Elbúcsúztatja a vőlegényt a szüleitől:

„Tisztelt kedves szülők, eljött az óra,

Íme, kedves fiúk itt áll búcsúzóra.

Mindjárt kiröpül, mint kismadár fészkéből,

S szerető karok hű öleléséből.

Érzékeny szavakkal szeretne búcsúzni,

De szíve sajog, nem tud szóhoz jutni.

Én leszek most néki szószólója,

Kedves szeretteitől elbúcsúztatója.”

 

„Kedves édesapám, magához fordulok,

Búcsúzó beszédet könnyezve indítok.

Köszönettel veszem apai voltát,

Bocsássa meg, jó apám, ha megbántottam!

Kérem az Istent, tartsa meg életét,

Frissítse mindig egészségét.

Áldja meg az Isten, szívemből kívánom,

Ezzel befejezem magától búcsúzásom!”

„Kedves édesanyám, mikor magához beszélek,

Szívemben szúró, nagy fájdalmat érzek.

Köszönöm magának, hogy eddig nevelt,

A jóra tanított, a rossztól féltett,

Engem házasélethez hozzásegített.

Isten rendelése, hogy magától elváljak,

Választott nőmmel külön úton járjak.

De azért, jó anyám, ha más úton is járok,

Azért én mindig szerető, jó fia maradok.

Legyen szerető anyám, bár nem leszek véle,

az Isten áldja meg minden lépését!”

 

testvérétől:

„Most hozzád fordulok, kedves jó testvérem,

Én most elmegyek, itt hagyom e lakot,

Kívánok tenéked sok-sok boldogságot.

Elmegyek e háztól, ahol együtt éltünk,

Hol sok boldogságban volt együtt részünk.

Búcsúzok hát tőled, kedves jó testvérem,

Áldjon meg az Isten minden lépésedben!”

 

és a nagyszülőktől:

„Kikhez nem szóltam még, kiktől búcsúznom kell,

Akik miatt újból felsajdul a kebel.

Kedves nagyszüleimet az Úristen áldja,

Szent öregségüket az ég koronázza!

És midőn elhozza az utolsó véget,

Adjon Isten csendes, nyugodt békességet!”

 

A búcsúztató után a vőfély a menyasszonyos házhoz való indulásra szólítja fel a násznépet.

„Eljött már végre az indulási óra,

Hogy a mi munkáink forduljanak jóra.

Most indulunk el a döntő ütközetre,

Melyre én már régen fel vagyok készülve.

Azt hiszem, nem vallok én most se kudarcot,

Méltán kiállhatok bármily erős harcot.

Vitézeim vannak, egész férfi sereg,

Kikben megbízhatok, hogy most csatát nyerek.

Tisztelt gyülekezet! Isten szent nevében,

Induljunk el innen csendes békességben.

Vőlegény urunknak keressük fel párját,

Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát!

Szerezzünk ma kedvet, boldogságot neki,

Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot!

Hozzuk el már végre szép menyasszonyunkat,

Hadd lássuk boldognak vőlegény urunkat!

Először az Isten hajlékába visszük,

Hol az áldás után boldog lészen, hisszük.

Induljunk el tehát, Isten szent nevében,

Jöjjenek utánunk, mindnyájukat kérem!”

 

Az első kocsin ült a vőfély a feleségével, utána a vőlegény a násznaggyal és a násznagynéval, a harmadikban az örömszülők és a nagyszülők, majd a többi vendég. A sort a zenészek zárták.

A menyasszonyos ház előtt a zenészek előre mentek, hogy zenével fogadhassák a násznépet, ekkor a „Nyisd ki babám az ajtót” kezdetű nótát játszották. A hosszú út után kifáradt násznépet borral, kaláccsal és aprósüteménnyel kínálták meg. Közben a koszorúslányok tűzték fel a koszorúsfiúknak, a vendégeknek az apró mellvirágokat. A menyasszonyt egyik nőrokona a tisztaszobában öltöztette, ruhája fehér színű, földig érő, a fejére viaszból készült mirtuszkoszorú (párta) és földig érő fátyol került.

Amikor már a menyasszony öltöztetése befejeződött a vőfély kikérte őt a szülőktől:

„Szerencsés jó napot adjon az Úristen!

Hála, hogy e napra felvirradtunk épen.

Megjött már az óra, midőn magzatjuknak,

Oltárhoz kell lépni, mint szép menyasszonynak.

E járatban jöttünk tehát e hajlékba,

Hogy elvezessük őt az Isten házába.

Kérjük ezért szépen a kedves szülőket,

Eresszék az útra kedves szülöttjüket!”

A vőlegény átadta a menyasszonyi csokrot, majd elkezdődött a menyasszony búcsúztatása. A vőfély megható verssel búcsúztatta el a menyasszonyt szüleitől:

„Hadd szóljak most kedves szüleimhez,

Akik legközelebb állnak a szívemhez,

Akik a bölcsőmtől idáig vezettek,

Tisztességre, jóra, szent hitre neveltek.”

 

„Magához fordulok, kedves édesapám,

Könnyeimtől borul el most orcám,

Mielőtt az apai házból kilépek,

Térdre hullva bocsánatot kérek.

Bocsásson meg, ha néha bánatot okoztam,

Hisz én akkor még kisleányka voltam.

Isten vele apám, minden jót kívánok,

Élete útjain nyíljanak virágok!”

 

„Hát magához mit szóljak, drága édesanyám?

Ki ekkorig volt gondviselő dajkám.

Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívének,

Midőn elválását látja gyermekének.

Kedves édesanyám, tudom, mint szeretett,

Mint gyenge virágot ápolt, nevelgetett.

Jóra tanított, a rossztól féltett,

Most pedig szárnyamra engem ereszt.

Ezért édesanyám mielőtt indulok,

Könnyező szemekkel keblére borulok.

            Bocsánatot kérek, drága édesanyám,

Ha megbántottam életem folyamán.

Az Istenre kérem, bocsássa meg vétkemet,

Hogy el ne veszítsem szegény lelkemet.

Ezekért az Isten áldja meg magát!

Amíg életét e világon éli,

Az Isten kegyelme legyen mindig véle!”

 

testvérétől:

„Szerető testvérem, boldog legyen élted,

Búcsúzik most tőled szerető testvéred!

Kíván neked sok jót, és sok-sok szerencsét,

El ne felejtsd soha a hűséges testvért!

Soha az életben te el ne feledjél,

S amily tiszta szívből te eddig szerettél,

Szeress ezután is bajban és örömben,

El ne hagyjuk egymást az egész életben!

A gyermekek sorsa a szülőktől a válás,

Ám, csak akkor vagyon rajta Istenáldás,

Ha a jó szülőkhöz örökös a hála,

Nélküle ocsmány az emberek halála.

Ezért szüleinket most gondodra bízom,

Ha már magam vinni e gondot nem bírom.

Legyen, hát terajtad az Isten áldása,

Gyarapodjon mindig lelked gazdagsága!”

 

nagyszülőktől:

„Drága nagyszüleim, örül a lelkük,

Könnyben úszik mégis jóságos szemük.

Minden jóságukat megköszönöm itten,

Nyújtsa életüket hosszúra az Isten!

Kedves nagyszüleim, sokáig éljenek,

Unokájuk búcsúzik, Isten velük!

Öreg napjaik legyenek békések,

Legyenek áldottak, és legyenek szépek!”

 

rokonoktól, barátnőktől:

„Kedves rokonságom és ti jó barátnők,

Mind, akik örömömet vélem megosztjátok,

Itt van már az idő útnak indulásra,

Kísérjetek engem az Isten házába!

Hadd nyerjünk ott áldást közös életünkre,

Hadd tegyünk szent esküt örök hűségünkre!”

majd szépen feldíszített kocsikkal elindultak az esküvőre.

Az első kocsin ült a két vőfély. A nagyvőfély egy üveg bort vitt, amelyre egy kerek fonott kalácsot húztak. A vőfélyes kocsi után haladt a menyasszonyos, a vőlegényes kocsi, majd a többi koszorúspár kocsija következett.

A koszorúslányok rózsaszín ruhát viseltek, fejükön széles cakkos rózsaszín koszorú díszlett. Őket követték a násznagyok, szülők, aztán a közelebbi rokonok. A lakodalmas menet nemcsak kocsin, hanem gyalogosan zeneszó mellett, kurjongatva vonult végig a falun.

Az utcán nézelődőket, kíváncsiskodókat kaláccsal és borral kínálták meg. Mikor megérkeztek a templomhoz, az első koszorúspár vezette be a vőlegényt, menyasszonyt és csak az oltár előtt adták át őket egymásnak. A vőlegény állt jobbról, a menyasszony balról, a násznagyok mögöttük. A koszorúslegények a vőlegény, a koszorúslányok a menyasszony oldalán sorakoztak fel. A vőfélyek úgyszintén, egyik az egyik oldalon, a másik a másikon helyezkedett el. A nagyvőfély feladata volt esketés után, a bort és a lyukas fonott kalácsot a papnak átadni és a vacsorára meghívni.

Mikor hazaértek a menyasszonnyal, akkor az anyósnak ki kellett menni elé. A vőlegény szülei megcsókolták az újpárt, majd bementek a sátorba, ahol már bent ültek a násznagyok és a vőfély beköszöntötte az újpárt.

„Tisztelt vendégsereg, kérek egy kis csendet,

Mert csak így lesz értelme a rövid beszédemnek!

Most nemcsak a nyelvem, a szívem is beszél,

És a jó akarat, amely bennem él.

Szívem kívánságát szép szavakba gyűjtöm,

És mindnyájunk nevében az új párt köszöntöm.

Ők most lépnek az élet útjára,

Ragyogjon rájuk a boldogság sugára!

Szívemből kívánom a fiatal párnak,

Szerezzen sok örömet egymásnak.

Legyen az életük hosszú, boldog, áldott,

Soha meg ne bánják ezt a házasságot!

Bennem a jó szándék van, a kezem sem remeg,

Kövesse példámat a szép vendégsereg!”

 

Ezután a vőlegény és a menyasszony táncolt egyet.

Vacsorához már előre megterítették az asztalokat, bekészítették a felszeletelt fonott kalácsot, sós pogácsát, aprósüteményeket. A bejárattal szemben a főhelyen ült az új pár, számukra egy terítéket raktak. A menyasszony mellett az első koszorúslány és legény, a vőlegény mellett a második koszorús pár. Az ifjú pár fölé virágkoszorút, vagy táblát akasztottak „Éljen az ifjú pár!” felirattal, és azt körülfonták élő virággal.

Vacsora előtt a vőfély felkérte az egybegyűlteket, hogy foglaljanak helyet a vacsorához.

 

„Kedves jó háznépe, szeretett vendégek!

Amíg a konyhában elkészült az étek,

Igyunk egy pohár bort a nagy ijedtségre,

A boldog ifjú pár jó egészségére!

Ne féljen senki se, nem is fél, úgy látom,

Hogy a bor nem csúszik a nemes gigákon.

Szép lány szüretelte, szép legény sajtolta,

Így van ebben minden: csók, szerelem, nóta.

Áldassék az ég, s föld és minden jó lélek,

Készült a konyhában a sok finom étek.

Ne folytassuk hát már a nótát, a táncot,

Mert megharagusznak érte a szakácsok.

Kapjunk inkább majd a kanálra, villára,

Várnak itt bennünket egy kis lakomára.

Aztán jöhet a tánc, és jöhet az ének,

Telt gyomorral nézve, vidámabb az élet.”

A vőfély humoros, szellemes versekkel köszöntötte az egyes ételeket, mindegyik fogásból az első tálat ő hozta be, a többit az asszonyok, lányok szolgálták fel. Ugyancsak az ő gondja volt a vendégek szórakoztatása, összefogása, az egész lakodalom zökkenőmentes lebonyolítása.  Nagy feladata volt a pincérnek is, erre megbízható személyt kértek fel, hiszen ez a megbízatás igen nagy felelősséggel járt. Nagyon kellett vigyáznia, nehogy a csapot nyitva felejtse, vagy illetéktelenek bejussanak a pincébe. Ő szolgálta fel az italt és ügyelnie kellett arra, hogy mindenütt elegendő innivaló legyen, az üvegek ne legyenek üresek az asztalon. Mulasztásáért a háziakat szólták volna meg.

Az első tál étel a tyúkhúsleves volt, a vőfély így köszöntötte be: 

„Istennek nevében íme, megjelentem,
Tudom, azt mondják, biz' jól cselekedtem.
Íme, itt a leves, az étkek alapja,
Násznagy uram majd a példát mutatja.
Íme, itt a leves, majd jön a jó hús,
Tehát a szíve senkinek ne legyen bús.
De mielőtt hozzányúlnak a kanálnak
Buzgó szívvel adjunk hálát az Úrnak!
Rajta hát zenészek, hadd szóljon a virtus,
Ezzel dicsértessék az Úrjézus Krisztus!”

 

majd imádkoztak és elénekelték a Himnuszt. A lakodalmi vacsora étrendje a következő, a sorrend többnyire napjainkban is hasonló: pálinka, bor, kalács, tyúkhúsból főzött csigaleves, töltött káposzta, sült baromfi vagy disznó és marhapörkölt burgonyával, rétes. Minden ételt a vőfély verssel köszöntött be.

Pörkölt:

„Eszes ember volt, aki ezt kitalálta,

Ki a pörköltet először feltalálta.
Finom az illata, zamatos az íze,
Ha ránéz az ember, örül már a szíve.
No, de nem dicsérem, dicsérje majd magát,
Beleadták ebbe mindennek a javát.
No, de mint szakácsnénk az imént mondta:
Ha vissza merem vinni, a hátamra locsolja.”

 

Sült hús:

 

„Pecsenyét is hoztam, mégpedig kétfélét,
Behoztam a kakast és vele a jércét.
Hogy jutottam hozzá, mindjárt elmesélem,
Figyeljenek énrám türelemmel, kérem!
Szaladgált a kakas a jérce nyomába,
Én meg fogtam magam, futottam utána.

Megfogtam mindkettőt hamar szerencsésen,
Leöltem őket és leforráztam szépen.
Lábukat szépecskén össze is kötöttem,
Aztán egy tepsibe belegyömöszöltem.
Szép piros barnára sült meg ott a bőrük,
S lett királynak való pecsenye belőlük.
Nyúljanak utána, ízes a falatja,
Tessék Násznagy uram, bátran kóstolhatja!”

 

Káposzta:

„Paradicsomkertből éppen most érkeztem,
Mely gyönyörű kertnek gyümölcséből ettem.
Mivel hogy én ottan sokat kertészkedtem,
Szép fejes salátát bőven termesztettem.

Szárma és káposzta az étkek vezére,
Nemes magyar hazánk, országunk címere.
Többet nem dicsérem, dicsérje meg magát,
Mert belevágtam egy fél oldal szalonnát,
Tizenkét disznónak elejét, hátulját,
Keresse meg benne ki fülét, ki farkát!”

 

Rétes:

         „Finom fehér lisztből készült a rétes,

Túró, mák, cukor is van benne, attól ilyen édes.

No, de hogy a titkot mi is megtudjuk,

A sokféle rétesből jó étvággyal fogyasszunk!”

 

A meghívott vendégek bort hoztak magukkal, és mindenkit megkínáltak belőle. A lakoma végeztével kezdetét vette a mulatozás, a lakodalmas nép, és a vendégek sorra felkérték a menyasszonyt.

A menyasszonytánc időpontja rendszerint éjfélre esett. Kezdetét rigmussal vagy táncra szólító szavakkal jelentette be a vőfély, s a táncot is legtöbbször ő kezdte a menyasszonnyal.

 

„Dicsértessék tehát az Úr Jézus neve,

Álljanak az útból most egy kicsit félre.

Engedjenek nekünk egy kis tágasságot,

Míg itten eljárjuk a menyasszonytáncot!

Nem látok itt köztünk egyet se apácát,

Járjuk el hát mostan a menyasszony táncát.

Nem voltak hiába fáradozásaink,

Ez oly igaz, mint száz fillér egy forint.

Ím, itt áll előttünk az ékes menyasszony,

Hogy menyasszonyfejjel még egyszer mulasson.

Táncoljon majd vele mindenki egy kurtát,

Csak le ne tapossák a cipője sarkát!

Násznagy úr kezében van egy üres tányér,

Én kezdem a táncot, a többi még ráér.

Addig szaladjanak tízesért, húszasért,

Te meg prímás, húzd rá, az új házaspárért!”

 

Néhány forduló után „Eladó a menyasszony!” kiáltással megnyitotta az általános részvételt. Tánc előtt a jelentkezők a násznagyok asztalán álló tányérba, kosárba, rostába dobták az általuk szánt pénzösszeget, illetve az asztalra helyezték ajándékaikat. Adományukat esetleg a tánc alatt is kézben tartották, felmutatták vagy a ruhaneműt a menyasszony vállára terítették, felajánlásukat pedig a vőfély kikiáltotta, pl.: „Egy borjúért táncol a menyasszony!” Jelentős mozzanata a menyasszonytáncnak, hogy a menyasszony a vőlegény hozzátartozóival is táncolt, akik ezzel mintegy kifejezték, hogy a családba befogadták. A sort a vőlegény zárta, kiragadta a menyasszonyt a tánchelyről és nagyobb összeggel kiváltotta.

Ezután a menyasszonyt átöltöztették menyecskének, haját felkontyolták, fejét bekötötték kendővel, majd ily szavakkal köszöntötte a vőfély:

„Jaj, de csinos menyecske lett ebből a lányból,
Kerek kontyot csináltak a hajából.
Jaj, de csinos kis barna,
Suhog rajta a selyemszoknya.”

Az ifjú házasok borral és tortával kínálták meg a vendégeiket. Egyszerű menyasszonyi tortát készítettek, kezdetben csak lekvárral, később vajas krémmel töltötték.

A koszorúslányok öltözéküket csak a menyasszonytánc után cserélhették át a saját ünneplő ruhájukra. A vigasság és mulatozás reggelig tartott, az elköszönő vendégeket zeneszóval kísérték a kapuig. A vőfély elköszönt a násznéptől és elmondta jókívánságait az ifjú házasoknak, de addig nem hagyhatta el a lakodalmas házat, míg az utolsó vendég el nem ment.

 

„Megkapta az új pár délután az áldást,

Egész éjjel ittuk az áldomást.

De most már reggel van, s én hazaindulok,

Boldog házasoktól mostan elbúcsúzok.

Őket kis házukban most magukra hagyom,

Szép szerelmüket már szómmal nem zavarom.

Köszönöm a sok jót, mibe itt volt részem,

Ha tán rosszat tettem, bocsássák meg nékem.

Megköszönök mindent feltűnő hajnalba,

Részem volt itt sok-sok ételbe, italba.

De most úgy gondolom, elég lesz ez mára,

Kívánok sok áldást, az ifjú párra.

Szerencse kísérje jártukat, léptüket,

Áldja meg az Isten egész életüket!”

 

A házigazda a hazatérő vendégeket nem engedte el kóstoló nélkül. Másnap az asszonyok elmosogattak, a koszorúslányok hazaszállították a kölcsönadott edényeket (benne kóstolóval), a férfiak lebontották a sátrat, s jókedvűen együtt töltötték még a vasárnapot, így ért véget a mulatozás.

A módosabbaknál még bőségesebb volt a lakodalom, akár 2-3 napig is eltartott a mulatozás, de a lakosság többségére a szerényebb megvendégelés volt a jellemző. Közvetlenül a háborút követő időszakban nagyon sokan ennél egyszerűbben oldották meg a házasságkötést; volt, aki szűk családi körben (szülők, testvérek, tanúk) kötött házasságot, egy ebéd vagy vacsora kíséretében.

 

Die Heirat war in allen Altern und allen Kulturen ein deutiges Geschehen im Leben der Person. Die entsprechende Vorbereitung, die Erwartung der jenen gegebenen Gemeinschaft einhalten, in Hinsicht auf der Personen brauchen die Teilnehmer eine große Runschau.

Die Heirat war deutig unter der Bauernschaft, die im Leben einiges sehenswürdigste und größte Interesse Geschehen war. Für den Gemeinschaft gemeldete die Möglichkeit der verwandten Gruppierung, eine neue familiäre Zusammensetzung; die Verwandte gemeldete für Familie in weiteren Sinnge numerisch, sachlich und Wachstum der Arbeitskraft, weiters die Möglichkeit der Bildung von der Nachfolger.

Für die Persone brachte eine radikale Veränderung, die nicht nur den vollbesetzte Platz in Kulturen sondern familiär Status, Arbeitskreis, Bekleidung, ganze Haltung umorganisierte, veränderte, bestimmte.

Die Formalität um die Heirat ist geradeso farbig und vielfältig, als so vormals vieles Jahrzehnten war. Die Selektion des Partners war eine wichtige Punkt, daß die Heiratskandidat möglich in der ähnilchen Kulturpozition „ sein sollen, aufgrund des Grundsatzes „Piepen mit Piepen, Schauben mit Schauben” sind. Von eine Bauerfamilie resultierendes Mädchen sollte sich nur in einem außergewöhnlichen Fall zu eine Hanwerkerfamile oder eine Intellektuellesfamilie resultierenden Junge geheireitet. In der Vergangenheit wurde nur im selten solche Jugend verheireiteten, die in einer anderen Ort wohnte: „Sie bekommt nicht die Rechte im anderen Dorf auch”- sagten.

Dermaleinst entschieden die Eltern, daß ihres Mädchen mit jemandem Ehemann wählen sollte. Erwarten, daß das Mädchen drei – vier Jahren jünger als der Junge sei. Gegenüber dem Bursche ist doch eine Erforderung, daß er mit seinem Militärdienst schon fertig ist, sei er eine gute Profession, einer guter Verdienst, kurzum „eine gute Position”.

 

Für die Jugend sind die Möglichkeit des Streifzug die geselligen Arbeiten (die Reibung des Hanfs, der Sinner, die Schleißerin, die Maisschälung), die Tanzen sind am Sonntag nachmittags, die Bälle des vorzügliches Tages, Mitarbeiten (die Bande der Dreschmaschine, die Arbeit des Einliegern), Messen und die Kirmes.

Wenn die Eltern nicht Bekannten waren, gab es Brautschau und „Hausschau”. Dann folgte Besuch der Brautwerbung mit dem Vater des Jungen und mit seinem Pate. Nach einer Woche gab das Mädchen Antwort mit „Ja” dem Jungen und schickte ein Tuch aus Seide. Früher machten keine Verlobung, nur tauschten Ringe.

Vor der Hochzeit wurden die Verlobten dreimal Sonntags in der Kirche verkündet. Vor einer Woche der Hochzeit rufte der erste Brautführer mit kleinem Brautführer die Werwandten und Bekannten an.

Der kleine Brautführer öffnete Tor und sagte dem größem Brautführer, wer gekommen ist. Er half beim dem Speisentragen und manchmal sagte einige Reime.

Man beginnt  8-10 Tage vor der Hochzeit mit der Vorbereitung.  Die wichtigste Aufgabe der Frauen ist die Herstellung den”schneckenförmigen” Suppennudeln, die eine unentbehrliche Zutat der Hühnersuppe ist. Weil es Sachkenntnisse braucht, wurden die Frauen und die Mädchen, die Suppennudeln sehr gut machen können, eine Woche vor der Hochzeit extra eingeladen. Diese Suppennudeln sind aus feingemahltem Mehl und Eiern ausgefertigt. Zuerst wird sie durchgeknetet, schmal ausgerollt, dann mit einem speziallen Nudelnmesser in kleinen Quadratstücken geschnitten, gewälzt, um „schneckenförmig” zu werden.

Die enge Verwandschaft hat keinen Kuchen gebracht, sondern nur Zutaten (Mehl, Fett, Zucker usw.) und bei dem Haus, wo die Hochzeit ist, hat man Salzgebäcke und Kuchen gebacken. Während dieser Zeit wurde der Zelt von den Männern aufgestellt. Früher wurde das Haus ausgeleert,  wurden die Möbeln in die Nachbarhäuser gebracht, und die Hochzeit wurde im leeren Haus veranstaltet.

Die Zubereitung des Gewindes war die Pflicht der Kranzeljungfer. Eine Woche vor der Hochzeit sind die Kranzeljugfer ins Haus, wo die Braut gewohnt hat, und sie haben die Blumen aus Krepppapier geschnitten und sie auf eine Schnur aufgebunden. Mit diesen Gewinden wurden der Zelt und der Pferdewagen, bei der Hochzeit dekoriert.  Ihre Aufgaben waren noch das Zusammentragen des Geschirrs, und an dem Tag der Hochzeit sollten sie die Tische decken.

Am Tag vor der Hochzeit schlachtete die Männer Schweine, Kalb. Die Frauen haarten Hühner, backten Brot und Kuchen. Am Tag der Hochzeit kochte ein Koch.

         Das Brautpaar ging am Vormittag der Hochzeit zum Standesamt auf die bürgerliche Hochzeit, am Nachmittag ging zur Kirche auf die Hochzeit. Da begann die Arbeit des Brautführers. Er tretete beim Haus des Bräutigam auf und begann Abschied des Bräutigam und beim Haus der Braut Abschied der Braut. Die Hochzeitspartei ging mit den Pferdekutschen zum Haus der Braut. Auf der letzten Pferdekutsche saßen die Musiker. Beim Brauthaus boten die Frauen die müde Hochzeitspartei mit Wein, Kuchen an.

Der Heiratsumzug bohrte das Dorf neben der Musik zu Fuß und mit den Pferdekutschen durch. Nach der Hochzeit gingen sie zum Abendessen.

            Der Brautführer meldete die Speisen an: Hühnersuppe, das gefüllte Kraut, Schweinbraten, Hühnerbraten, Rindpaprikas und Schweinepaprikas mit Kartoffeln, Strudel.

Der Tanz mit der Braut war in der Mitternacht. Die Kandidaten warfen das Geld ins Teller, das auf dem Tisch vor dem beste Männer stand. Am Ende gab der Brautigam eine große Summe und lief mit der Braut hinaus.

Nach dem Tanz kleidete die Frauen die Braut um. Das neue Paar bot ihre Gäste mit Wein und Kuchen an.

---